Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-28

Az országgyűlés képviselőházának 28. szó, hanem valljuk be őszintén és vegye tudomásul mindenki, hogy itt Dunántúlról van szó. Már pedig ebben a légkörben kell ezt a kérdést tárgyalni és minden akadályt kegyetlenül eltávolítani. Ezt az erőt nem látom a kormányzatban, amely ezeket az aikadályokat a felsőház sáncainál eltávolítani tudná és ez az oka annak, hogy én a kormányzattal szemben bizalmatlan vagyok. Engedjen meg a földművelésügyi miniszter úr, ha neki ez kellemetlen is, vele szemben, személyét illtőleg a legnagyobb bizalommal vagyok, de a kormányzat vezetése és az erőtlenség, amellyel ezeket a kérdéseket intézi, késztettek engem avra, hogy ezt a javaslatot se fogadjam el. T. Ház! Ezek után rátérek a jelenlegi törvényjavaslatnak elemzésére. Itt elsősorban felemlítem azokat az óriási hibákat, amelyeket a javaslatnál tapasztalunk, mindenekelőtt azt, hogy bár az 1938 tavaszán tárgyalt törvényjavaslatnak tárgyalása során, azt mondhatjuk, nem volt egyetlen ellenzéki szónok sem, aki az özvegységi járadéknak kiutalását ne sürgette volna, (Zaj a baloldalon. — Maróthy Károly: Sőt a kormánypárt is sürgette! Darányi is!) ma ennek ellenére fel kell tennem azt a nagyon fontos és súlyos kérdést, hogy miért tárgyalunk, miért ülünk itt, ha a legkomolyabb észrevételeket teljesen figyelmen kívül hagyják, ha a miniszter úr észrevételének nem adnak helyet és az egész országgyűlésnek egybehangzó véleménye semmis. Akkor miért vagyunk itt? Nincs értelme az egésznek, ezt nem érteni én most sem ebben a javaslatban, amikor az igen t. előadó úr vállalkozott rendkívül kínos, legalább is nehéz előadói szerepére, mert hiszen ő nagyon jól ismeri ezt a problémát és állandóan az 1938 :XII. te. keretét mint egy adottságot fogva fel mindenütt ennek határait tekinti ránknézve a mértékadónak. Akkor miért vagyunk itt? Ha új törvényt hozunk., akkor az eddigi tapasztalatok minden kedvező vagy kedvezőtlen következményeit levonva, teljesen új, szerves törvényt, az egész kérdés szerves rendezését átfogó törvényt kell hozni. Az a meggyőződésem, t. Ház, hogy ennek a kérdésnek egész felfogása helytelen, mert az a véleményem, hogy egy jó gazda rossz alanyba nem olt be új szemeket, (Igás! Ügy van! balfelől.) hanem igenis új, teljesen egészséges, friss alanyokat fog ültetni. Ez a kardinális különbség az, amiből fakad a jelenlegi törvényjavaslatnak számtalan hibája. Legyen szabad ezekre a hibákra rámutatnom. Mindenekelőtt, tekintve, hogy ennél a törvényjavaslatnál csak az 1938 :XII. törvénybe szemezés útján való beoltásról van szó, kénytelen vagyok az 1938:XII. törvénnyel foglalkozni és az azután szerzett tapasztalatokat itt elmondani. Meg kell állapítanom, hogy az öregségi biztosításról szóló törvény két kardinális hibát tartalmaz, elsősorban azt, hogy a kezdő díjtétel rendkívül alacsony, másodsorban pedig azt, hogy az özvegyekre nem terjed ki. Hogy ez a két nagy hibája a törvényjavaslatnak mindenki előtt világos volt, arranézve legyen szabad felolvasnom a kormánypárt egyik igen illusztris tagjának, Imrédy Bélának beszédét, amely erre a két tételre vonatkozik (felolvassa): »Ha a szociálpolitikáról beszélek, elsősorban a mezőgazdasági, a falusi lakosságra kell kitérnem. A mezőgazdasági szociálpolitika terén az öregségi biztosítási intézmény megszervezése folyamatban van. A kereKÉPYISELÖHÁZI NAPLÓ U ülése 1939 szeptember 21-én, csütörtökön. 17 tek, amelyek között megvalósul, természetesen nem tekinthetők véglegeseknek és a szolgáltatásoknak szélesebb körökre való fokozatos kiterjesztését és a szolgáltatások összegszerű növelését feladatul tűzöm ki.« Itt mondotta 1938 május 14-én a javaslat törvényerőre emelkedése után. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Meg is bukott. — Maróthy Károly: Itt volna az alkalom!) Világos, tehát, hogy ennek a törvénynek két kardinális hibája van, csak az az érdekes, hogy ezt a kiét karidinális hibát annakidején az országgyűlés előtt úgy a plenáris ülésen, mint a bizottságban hangsúlyoztuk és ezek mégis teljesen figyelmen kívül maradtak. Az első kérdés az, hogy az öregségi biztosítás jelenlegi díjtétele, az a havonként öt pengő, illetve évenként kifizetett 60 pengő elég-e vagy sem? Azi egyik oldalról mindig azt hallani, hogy az semmi, az borravaló, a másik oldalon pedig kényszerhelyzetben megvédik ezt a járadékot és azt mondják, hogy ez igenis valami. Azi én felfogásom az, hogy ebbe a kérdésbe nem szabad ilyen szubjektív és rapszodikus elemet belevinnünk. Itt nem egyéni értékelésről van szó, hanem tessék elmenni ennek a kérdésnek reális tárgyalásáig. Amikor azt az elvet valljuk, hogy a mezőgazdaságban, a fölid) mívelésében megöregedett és erejüket vesztett emberek öreg napjairól gondoskodni kívánunk, akkor tulajdonképpen egy nyugdíj jellegű járadékot kell teremteni és ebben az esetben nem lehet rapszodikusan sem öt pengőt, - sem hat pengőt mondanunk, hanem azt kell néznünk, hogy a mezőgazdaságban kereső munkásnak mi az évi átlagos keresete, jövedelme és az öregségi járadék ennek egy része kell, hogy legyen. Ez az a tisztességes elv, amelynek alapján egy megnyugtató járadékösszeghez jutunk. Igen t. Ház! Mindenki tudja azt, hogy a mezőgazdasági cselédek legfőbb járandóságát a gabonarész teszi és bár ez nagyon változik, de 18 és 24 mázsa között ingadozik. A 24 mázsát a kisgazdák fizetik, a 18 mázsát pedig a nagybirtok fizeti, illetve 14 mázsáig is lemennek a különféle kiuzsorázó nagybirtokok. Ha ezek az emberek 18 vagy 24 mázsa gabonát keresnek, akkor nyilván szükségük van öreg napjaikra ennek egy részére. Az megint vita tárgya, hogy ennek milyen része, harmada vagy fele legyen az, amit kapnak, de ennek egy része kell, hogy legyen a járandóságuk és ha ennek csak egyharmadrészét vesszük is, akkor is minimálisan hat métermázsa gabona adódik, ami máris 120 pengő értéket jelent, (Maróthy Károly: Ez a minimum!) pontosan annak a kétszeresét, mint ami most szerepel. Én úgy tudom, hogy annakidején Darányi volt miniszterelnök úr, illetőleg földművelésügyi miniszter úr is elsőisoriban ezt a 120 pengős összeget érezte szükségesnek (Maróthy Károly: Erről volt szó először!) és ennek adott kifejezést. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbal oldalon.) Ez egy reális érték, amellyel számolnunk kell. Hogy milyen erők működtek akkor és milyen meggondolások voltak azok, amelyek ezt az Összeget egyenesen a felére vágták, nem tudom, de tény. hogy valóban azzal az indokolással került ide a törvényhozás elé az a javaslat, hogy azoknak a nyomorultaknak, akiknek úgy sincsen semmijük és akik ellátatlanul tengődnek, milyen jó lesz az a havi öt pfengő. Ez a meghőköl ás és ez az érvelés nem felel meg és az az öt pengő ilyen