Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-28

1.2 Az országgyűlés képviselőházának 28. gyekről való gondoskodást, az özvegyi járadéknak törvényhozási úton való intézményes rendezését. Ez a törvényjavaslat az özvegyi járadékra való jogosultságot most már magától értetődően az 1938 :X1I. te. rendelkezései közé építette be és ezeket a rendelkezéseket veszi figyelembe a törvényjavaslat a továbbiak folyamán is. Az özvegyi járadéknak legelső feltétele tehát ezek szerint az, hogy az özvegy férje az 1938:XII. te. hatálya alá tartozzék. Az özvegy a járadékra való jogosultságot az elhunyt férje biztosítása útján szerzi meg s így csak annak a mezőgazdasági munkavállalónak özvegye részesül özvegyi járadékban, aki öregségi járadékra való jogosultságot szerzett. Az 1938:XII. te. értelmében az a mezőgazdasági munkavállaló szerez öregségi járadékra, vagy mondjuk, öregségi nyugdíjra igényt, aki a 65. évét betöltötte, — ez a tűzharcosoknál 63 évre van leszállítva — ezenfelül a 15 évi várakozási időnek eleget tett és 15 éven keresztül legalább évi 15 héten át a 20 filléres munkavállalói járulékokat befizette. A mezőgazdasági munkavállalók öregségi biztosításával tehát akkor nyílik az illetőnek jogigénye, ha 65. évét betöltötte, legalább 15 évi várakozási időt keresztülélt és 15 éven keresztül legalább évi 15 héten át a 20 filléres munkavállalói járulékot a biztosító intézet pénztárába befizette, illetőleg helyesebben: az ismert módon, bélyegek alakjában lerótta. Az 1938 : XII. te. értelmében azonban az a férfi is járadékra jogosult, akinek önhibáján kívül nem volt módjában ezt a 15 évi várakozási időt keresztülélni. Ennek megfelelően tehát a törvényjavaslat azoknak az özvegyeknek is megadja az özvegyi járadékra való jogosultságot, akiknek férje az előbhi kategóriába esik. Az 1938 : XII. te. ugyanis — nagyon helyesen — a biztosítás kérdését a szolgáltatások és ellenszolgáltatások elve mellett kívánta megoldani és így is oldotta meg; amint azonban említettem, gondoskodott arról, hogy akik önhibájukon kívül nem tehettek eleget a 15 évi várakozási időnek, ezek számára is biztosíttassak öreg napjaikra az öregségi járadék folyósítása. Ez a szakasz e törvényben, — az 1938 : XII. tc.-ben — mint átmeneti rendelkezés szerepel és azt mondja, hogy a mezőgazdasági munkásnál a törvény életbelépte után annyi évet lehet a várakozási időbe beleszámítani, mint ahány évet az illető munkás ötven éven felül a mezőgazdasági munkában eltöltött. A példát gyakorlatilag megvilágítva, a helyzet a következő: egy munkásnál, aki 59 éves korában érte meg az 1938: XII. te. életbelépését, tekintettel arra, hogy 50. életévétől 59 éves koráig kilenc év telt el, kilenc év beszámításának van helye. Ebben az esetben tehát csak hat évig kell neki legalább évi 15 héten keresztül ezt a 20 fillér munkavállalói járulékot befizetni. A törvénynek ez a rendelkezésié feltétlenül helyes, mert a mezőgazdasági munkás nem tehet arról, hogy a törvényhozás és a magyar társadalom csak 1938-ban hozott olyan törvényt, amely róluk öreg napjaikra gondoskodik. Ilyenmódon tehát a beszámításokkal a várakozási időt ki lehet elégíteni. Ez azt jelenti végeredményben, hogy az a munkás, aki például 1938-ban a törvény életbelépése napján már 65 éves volt, egyetlenegy évet sem köteles a mezőülése 1939 szeptember 21-én, csütörtökön, \ gazdasági munkában tovább eltölteni, ennek egyetlenegy fillért sem kell a biztosító társulat pénztárába befizetnie, mert hiszen 50. évétől a 65. évéig a 15 év várakozási idő végeredményben elméletileg megvan. Az ilyen mezőgazdasági munkásnak a nyugdíjra való jogigénye azonnal meg is nyílik, mint ahogyan az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet már most folyósítja is a törvény életbelépése folytán a 65. évet betöltött mezőgazdasági munkások számára az öregségi járadékot. Nem tartozik szorosan a törvényjavaslat ismertetéséhez, illetve indokolásához, de — azt hiszem — érdeklődésre tarthat számot, ha megemlítem, hogy mindjárt a törvényjavaslat életbelépése idején 83.000 65. évet betöltött mezőgazdasági munkás kérte igényjogosultságának megállapítását és ezt tudomásom szerint körülbelül 73.000 mezőgazdasági munkásnál el is ismerték. Tehát a törvény életbelépése után már — amint nagyon jól tudják azok a képviselőtársaim, akik kinn a kerületekben élnek és a munkáskérdések iránt érdeklődnek — a 65, évet betöltött munkás már most kapja az öregségi járadékot, illetve az öregségi biztosítást folyósítják részükre. T. Ház! A most tárgyalandó törvényjavaslat tehát elméletileg két esetben nyitja meg az özvegy számára a járadékigényt. Az első esetben, amikor az özvegy, illetőleg annak férje de facto 15 várakozási évet betöltött és szabályszerűen töltötte ibe, tehát a munkavállalói járulékot lerótta. Ez az első eset. A másik eset, amikor a 15 várakozási évet nem töltötte be, de végeredményben az előbb említett beszámítások útján a 15 évi várakozási időt ki lehet hozni. A törvényjavaslat elvileg ebben a két esetben nyitja meg az özvegynek 60 éves korában az özvegyi járadékra való jogigényét. A szóbanforgó törvényjavaslat szociális és megértő szellemére azonban jellemző az a körülmény, hogy gondoskodni kíván, természetesen átmenetileg, átmeneti intézkedéssel azokról az özvegyekről is, akiknek férje az 1954. év előtt halna el, tehát az említett két módozat közül egyik módon sem tudnák megszerezni férjük után az igényjogosultságot. Az ilyen özvegyekről való gondoskodás végeredményOen meg-haladja a biztosítás feladatkörét, hangoztatni kívánom azonban, hogy éppen a javaslat szociális és megértő szellemére jellemző, hogy még ezt az esetet is figyelembe kívánja venni és még ebben az esetben is az amúgyis súlyos, nehéz helyzetben" lévő munkásréteg özvegyeinek segítségére kíván sietni. A törvényjavaslat átmeneti rendelkezése értelmében ugyanis Özvegyi járadékra jogosult az a 60. évét betöltött özvegy, akinek a férje 1954. év előtt halt meg. Gyakorlati példával megvilágítva, az eset a következő. Tegyük fel, hogy egy mezőgazdasági munkavállaló 59 éves korában hunyt el. Minthogy az 50 és az 59 év között csak 9 év van, csak 9 évet lehet beszámítani a várakozási időbe, tehát az illető elhunyta után özvegye semmiféle járadékban sem részegülhetne. A törvényjavaslat azonban megint azt az elvet követi, hogy az a mezőgazdasági munkás önhibáján kívül jutott éhbe a helyzetbe, (Ügy van! Ügy van!) nem tehet róla, hogy ebben a kérdésben még nem volt törvény alkotva, (Meskó Zoltán: Ügy van! Elég szomorú, hogy ilyen soká tartott!) tehát ilyen esetben is megállapítja az igényjogosultságot, oly mó-