Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

22 8 Az országgyűlés képviselőházának 37. egyébként elfoglalt ellenzéki álláspontomra, magam is esak abból a szempontból akarom vizsgálni, hogy a javaslat címében és tartalmában kitűzött célt mennyiben szolgálja, mennyiben szolgálja azt, hogy az egész földkérdésben megnyugvás jöjjön létre, mennyiben szolgálja azt, hogy a valódi és jogos igényeknek lehető legmesszebb menő kielégítésével a gazdasági és a társadalmi életben a lehető legkisebb megrázkódtatást okozza; végül azt vizsgálom, hogy maga a törvényjavaslat célkitűzése mennyiben alkalmas ezeknek a céloknak az elérésére. Igen t. Ház! Ennek a javaslatnak a tárgyalásánál, meggyőződésem szerint, eleve le kell mondania mindenkinek arrról, hogy kifelé, a könnyen lelkesíthető és könnyen túlbuzgóságba vihető tömeg felé, a közönség felé milyen hatása lesz ennek. Ezt a kérdést, a magyar földkérdést igen sokan használták már fel arra, hogy a maguk pillanatnyi népszerűségét — hogy úgy mondjam — forrpontra vigyék, igen sokszor használták már fel arra, hogy a földkérdés kiélezésével a képességeiknek és a koncepciójuk tartalmának meg nem felelő népszerűségre tegyenek szert; akik azonban így használták fel vagy erre használták fel a földkérdést, azok nem a helyes földbirtokpolitika céljait szolgálták, hanem éppen ellenkezőleg, annak a nyugodt légkörnek a megbolygatásával, amely a földbirtokpolitikai kérdések tárgyalásánál okvetlenül szükséges, inkább késleltették a megoldási lehetőségeket, -mintsem elősegítették. Én tehát, mondom, állásfoglalásomban egyáltalában nem vagyok tekintettel arra, hogy kinek tetszik és kinek nem tetszik, ki előtt népszerű, ki előtt nem népszerű; én tisztán a felvetett kérdést és az előttünk fekvő javaslatot tanulmányozva s a mai viszonyokat mérlegelve, jutottam arra az állásfoglalásra, hogy ellenzéki pártállásom és kormány politikájával szemben táplált bizalmatlanságom ellenére, ezt a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Baky László: Szörnyűség!) Önnek szörnyűség, képviselő úr, nekem nem szörnyűség. Meg fogom indokolni, hogy miért fogadom el. Mindenesetre tárgyilagosabb érvek alapján fogadom el, mint amilyen érvek alatt az önök vezérszónoka nem fogadta el. (Elnök csenget. — Tóth János: Nem védi a zsidókat?! — Rupert Rezső: Egyebet sem tudnak! Ez a maguk egész esze és lelke!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak a közbeszólást abbahagyni, Gr, Apponyi György: T. Ház! Elsősorban felvetődik az a kérdés, hogy ezt a földbirtokpolitikai javaslatot a kormány alkalmas időben hozta-e a törvényhozás elé. Többfelé, a közönség körében is hallottam ezt a kérdést említeni. Sok pro és contra érvet hallottam. Mondom, contra-érveket is, többek között azt, hogy ma olyan válságos időkben élünk, olyan európai válság közepette vagyunk, hogy talán nem alkalmas az idő a gazdasági életbe mélyen belenyúló javaslatokat hozni a törvényhozás elé. Ebben a nézetben én nem tudok osztozni, mert elsősorban mindenekelőtt a kormányzatot igéret kötötte, hogy a földbirtokpolitikai kérdések rendezését a jelen parlamenti ciklus alatt megkezdje. A kormány tagjai, a kormánypárt képviselői és képviselőjelöltjei a választások alatt ismételten igeretet tettek a földbirtokpolitikai kérdések rendezésére és természetesen az ellenzéki jelöltek is ülése 1.939 október 12-én. csütörtökön. követelték azt. (Tóth János: A kormánypárt követelte plakáton!) Az egész országban kormánypárti plakátok és kormánypárti jelöltek ígérték, a kormány felelős miniszter-tagjai is ígérték, (Rassay Károly: Ismétlő-iskolát tartsunk? — Derültség.) és ennek folytán Ígéretüket be kellett tartaniok. De szükséges volt ezzel a javaslattal idejönni azért is, mert évek óta napirenden^ van a magyar földkérdés, még pedig két egészen különböző okból. Az egyik olyan, amely valóban szükségessé tette volna, hogy nem ma, hanem már tegnap foglalkozzunk ezzel a javaslattal, és ez a magyar földbirtoknak valóban nem ideális megoszlása. A másik pedig az, hogy ezt a kérdést az utóbbi években sokkal erősebben, sokkal behatóbban megtárgyalták az irodalomban, a publicisztikában, előadásokban, gyűléseken stb. mind hozzáértők, mind hozzá nem értők, úgyhogy ez a kérdés ma a közönség olyan rétegeinek is belekerült az érdeklődésébe, amelyek azelőtt édes-keveset foglalkoztak a föld kérdésével. (Tóth János: De érezték!) Képviselő úr, én nem látok be a vesékbe, nem tudom, hogy ki mit érzett. Tény, hogy ez a kérdés ma itt van az érdeklődés homlok terében. A másik kérdés, amely felvetődik, az, hogy az adott körülmények között milyen formában terjeszthet be a kormány egy olyan javaslatot, amelyről remélem, nem azt akarja, hogy írott malaszt maradjon, hanem amelyet valóban becsületesen végre akar hajtani. Vizsgálni kellett nyilván — mint az előadó úr is kifejtette nagyon értékes beszédében — az anyagi kereteket, vizsgálni kellett azt, hogy milyen keretek közt lehetséges itt a földet megmozgatni, az igényjogosultakat és rászo; rulókat földhöz juttatni, és főképpen vizsgálni kellett azt, hogy melyik az a forma, amely a lehető legkisebb anyagi áldozattal a lehető legnagyobb földmennyiséget tudja a kisemberek kezébe juttatni. (Tóth János: Ahogyan például tegnap Matolcsy mondotta!) Én magam sokkal helyesebbnek és ideálisabbnak tartom azt, ha a kisembereknek juttatott föld tulajdonul jut a kezükbe, és mindazok az érvek, amelyeket az eddigi Összes felszólalók felhoztak, hogy tudniillik mennyivel jobban gazdálkodik az az ember a tulajdon földjén és mennyivel jobban szereti, mennyivel jobban ragaszkodik hozzá, mind megállanak és ezeket mind aláírom. Nem is lehet, hogy józaneszű ember ezekkel ellentétes felfogást valljon. A kérdés azonban itt az volt, hogy a mai adottságok mellett így igen kevés földet lehetett volna tulajdonba juttatni. Tulajdonbajuttatással igen kevés földet lehetett volna megmozgatni, már pedig a törvényjavaslat intenciója és valóban a helyzet, a szükség parancsoló szava azt mondja, hogy a meglévő lehetőségeken belül minél több földet minél gyorsabban juttassunk azoknak a kisembereknek a kezébe, akik erre várnak. Itt valóban nincs más kisegítő eszköz és én még nem hallottam egyetlenegy elfogadható propozíciót sem arra nézve, hogyan lehet ezt máskép, mint egyelőre, átmenetileg, kis bérletek formájában megvalósítani. (Palló Imre: Járadékbirtok, örökbérlet!) Az örökbérletet hallom emlegetni. Az örökbérlet jogilag más ugyan, de tényleg annak a kisembernek a szempontjából szintén csak bérlet. Amint később erre is rá fogok térni, nem bánom, ha örökbérlet formájában juttatunk földet. (Tólh