Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-28
Az országgyűlés képviselőházának 28. oldását a szóbanforgó törvény keretén belül intézményesen lehetett volna biztosítani. Azért hangsúlyozom az intézményes megoldás biztosításának kifejezését, mert hiszen az előbb említett törvény karitatív módon, tehát nem intézményesen amúgy is biztosított, vagy biztosított volna a mezőgazdasági munkavállalók özvegyei részére járadékban való részesítést. A szóbanforgó törvény rendelkezése értelmében ugyanis öregségi biztosítási rendkívüli segélyalapot kellett létesíteni. Ez az alap célozta volna azt, hogy az Országos Mezőgazdasági Munkásbiztosító Intézet indokolt esetben az elhunyt mezőgazdasági munkavállalók özvegyeinek és hátramaradottjainak segélyt folyósítson. Eltekintve attól, hogy karitatív módon a mezőgazdasági munkavállalók özvegyeiről való gondoskodás a mai viszonyainknak semmi körülmények között sem felel meg, más okok is közrejátszottak abban, hogy a mezőgazdasági munkavállalók özvegyeiről törvényhozási úton intézményesen történjek gondoskodás. Mindenki előtt világos volt még az említett törvény tárgyalása alkalmával is, hogy ez a rendezés csak átmeneti jellegű lehet és a kérdés végleges megoldását semmiképpen sem jelentheti. Egy magasabb fokon lévő társadalombiztosításnál a karitásszal egyenértékű tevékenységnek meg kell szűnnie, ha másért nem, társadalometikai szempontból is. Az özvegyi járadék folyósítása ebben az esetben az előbb említett intézmény diszkrecionális joga lett volna, már pedig a diszkrecionális jog gyakorlása a gyakorlati életben nem mindig vált ki megnyugvást és egészen kétségtelen, hogy bármilyen jól ós kifogástalanul is akarta volna az előbb említett biztosító intézet az özvegyi járadékot folyósítani, a diszkrecionális jogból következő tévedések folytán az érdekeltek körében ez sok esetben az igazságtalanság érzetét válthatta volna kiDe ettől eltekintve az sem valószínű, hogy a nevezett biztosító intézet a mindennapi politika befolyásától függetleníteni tudta volna magát. Ezek az okok voltak azok, amelyek szükségessé tették az Özvegyi járadék kérdéséaek törvényhozási úton való rendezését. Érdekes, hogy ennek a kérdésnek törvényhozási úton való rendezését maga a jelenlegi földmívelésügyi miniszter úr is kívánta és szorgalmazta annakidején. Az 1938 : XII. te. tárgyalása alkalmával gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter úr többek között a következőket mondotta (olvassa): »Azt hiszem, mindenkinek általános óhaja, hogy az özvegyi biztosítás kérdése is megoldassák. Meg vagyok győződve, hogy az egész biztosítást olyan nagy biztonsági koefficiens tekintetbevételével számították ki, hogy idővel módjában lesz a kormánynak ezt a kérdést teljes megnyugvásra megoldania Végtelenül örülünk, hogy a kormányzat abban a helyzetben van most,.hogy ezt az érdekeltek szempontjából kétségtelenül súlyos kérdést közmegnyugvásra törvényjiozási úton rendezze. T. Ház! Az említett törvénycikk -megalkotásával kapcsolatosan az érdekképviseletek, tehát az érdekeltek is sürgették a mezőgazdasági munkavállalók özvegyeinek öregségi járadékban való részesítését. Ha figyelemmel kísérjük a mezőgazdasági érdekképviseleteknek, különösen a mezőgazdasági kamaráknak ülése Í9S9 szeptember 21-én, csütörtökön, ll | ezzel kapcsolatos előterjesztéseit, valamint e I tárgyban hozott határozatait, akkor meg kell állapítanunk, hogy nemcsak a munkavállalók, hanem a munkaadók is kifejezték azt az óhajukat, hogy az öregségi járadékosok özvegyeiről szintén történjék gondoskodás. Ezt az utóbhi körülményt azért tartom szükségesnek hangoztatni, mert ez bizonyítéka egyrészt a magyar agrárlakosság társadalmi szolidaritásának, másrészt annak, hogy az érdekelt birtokosok még a mai nehéz körülmények között is készek újabb szociális terhek vállalására. Ez a jelenség határozottan örvendetes és ékes bizonysága annak, hogy a keresztény magyar gazdatársadalom az ő munkásaival érzelemközösségben él, azok munkáját nemcsak megbecsüli, r hanem öregségükre gondoskodni is kíván róluk, illetve özvegyeiknek járadékban való részesítését kívánja és ezért áldozatot is kész hozni. Ennek az áldozatkészségnek jelentőségét különösen átérzi az, aki tudja, hogy a földbirtokosság, helyesebben a magyar mezőgazdaság amúgy is nehéz helyzetben van és az Öregségi biztosításon kívül más igen súlyos szociális terheket is kell viselnie. Azt a körülményt, hogy maguk a munkavállalók, tehát a közvetlen érdekeltek sürgették a törvényjavaslatnak a Ház elé terjesztését, természetesnek tartom; természetesnek tartom azért, mert egyrészt a mezőgazdasági munkavállalók a dolog természete szerint feleségük megélhetését öreg napjaikra is biztosítani kívánták, másrészt a már előbb említett 1938 :XII. te. rendelkezései könynyen az igazságtalanság érzetét kelthették bennük. A helyzet ugyanis eddig az volt, hogy a mezőgazdasági munkás biztosítási, illetve munkavállalói járulékot fizetett be az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézetbe, dékra való igénye azonban csak 65 éves, illetve a tűzharcosoknak 63 éves korában nyilt meg, ha tehát a mezőgazdasági munkás 65, illetve 63 éves kora előtt elhunyt, akkor az általa befizetett összeg a családja részére elveszett. Ez a rendelkezés kétségtelenül bizonyos igazságtalanság érzetét keltette a mezőgazdasági munkavállalók körében és talán egyik oka volt annak, íhogy a mezőgazdasági munkavállalók a heti járulékot nem a legnagyobb örömmel és nem túlságosan szívesen fizették. Meg vagyok róla győződve, hogy ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedésével ebben a vonatkozásban is változás fog bekövetkezni s a mezőgazdasági munkavállalók a heti 20 fillér járulékot szívesen és örömmel fogják leróni. T. Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat tehát, ha törvényerőre emelkedik, a hazai mezőgazdasági társadalom biztosításának nem egy újabb ága lesz, csupán a kötelező mezőgazdasági öregségi biztosításnak egy újabb szolgáltatását fogja rendszeresíteni. Az utóbbi időben alkotott törvény, az 1938 :XII. te. ugyanis két szolgáltatást rendszeresít, nevezetesen az öregségi biztosítást és a halál esetére szóló segélyezést. A halál esetére szóló segélyezés az özvegy szempontjából számottevő segítséget nem jelentett, merthiszen végeredményben ez nem jelent mást, mint azt, hogy hozzájut ahhoz, hogy elhunyt férjét tisztességesen tudja eltemetni. Indokolt és szükséges volt tehát, hogy egy harmadik szolgáltatási ágat is vezessünk be: az özve4*
