Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 19S9 október 12-én. csütörtökön. 219 feszítőerőként jelentkezik a paraszt proletár réteg, mint azelőtt. A munkás a háború előtt kivándorolhatott Amerikába, elmehetett munkát keresni Európába vagy az osztrák-magyar monarchia területén akárhova. Ez a lehetőség a háború után megszűnt. Az államok áttértek a munkaerő terén is az autarehiára és elkövetkezett EiZ £12? idő, amikor a magyar parasztságnak, a dolgozó proletárságnak valóban itt élnie és halnia kell. Napirendre került az 1920:XXXVI. te. tárgyalása. Rubinek Gyula földmiyelésügyi miniszter, aki megírta »A magyar agrárszocializmus« című tanulmányát Békés megyéről, konkréten megfogalmazta, az egészségtelen birtokmegoszlás, és a parasztság bajaival való nemtörődés, továbbá a túladóztatás és egyéb bajok azok, amelyek a parasztságot a 90-es években izgalomba hozták. A földmívelésügyi miniszter a törvényjavaslat tárgyalása^ előtt többször nyilatkozott. Meghívás alapján résztyettein azon az ankéten, amely ezeket a kereséseket tárgyalta. Kifejezetten megmondta: az első célja ennek a földbirtokpolitikai programm végrehajtásának a nagybirtok és a hitbizományok igénybevétele a parasztság ja vára ..-. .'. Amikor pedig megszületett az 1920:

XXXVI. te, akkorra már mindezek a gondolatok kiiestek ebből a törvényből (Úgy van! Úgy van', balfelől.) és a törvény végrehajtásaként egészségtelen parcellázás indult meg, egy egészségtelen parcellázási rendszer minden hátrányával, de vajmi kevés előnyével. Amikor az ember visszagondol azokra a parlamenti küzdelmekre, amelyek akkoriban e kérdés körül folytak ós amelyeknek én is egyik szerény munkása voltam, önkéntelenül is keserűséggel töltik el azok a jelenségek, amelyek ennek a törvénynek végrehajtása körül kialakultak és ne méltóztassék képviselőtársaimnak rossz né ven venni, ha ezeknek a gyakorlati tapasztalatoknak alapján nem bízunk ennek a kisbérleti rendszernek gyakorlati megvalósításában és a törvény szellemében való végrehajtásában. (Szőllősi Jenő: Igaz! Nem bízunk.) Mélyen t. Képviselőház! Tragédiánk az, hogy az ilyen kérdésekhez mindig csak akkor nyúlunk, ha a kényszerű szükség parancsának kell engedelmeskedni. Amikor 1918-ban a püspöki kar Búza Barna akkori földmívelésügyi miniszter úrhoz járult és felajánlotta 100 holdon felül minden birtokát telepítési célokra, amikor az Országos Magyar Gazdasági Egyesület küldöttsége jelentkezett a földmívelésügyi miniszternél s ajánlatott tett a nagybirtok igénybevételére és betelepítésére, azt hittem, hogy ez valóban észszerű meggondoltsagból fakadó megnyilatkozása a nagybirtokos osztálynak. (Csoór Lajos: Akkor sokan ajánlkoztak!) Az a húsz esztendő azonban, amely azóta eltelt, meggyőzött engem arról, hogy földbirtokpolitikai kérdésekhez nálunk csak akkor nyúlnak, amikor baj van, amikor a tégla — úgyszólván — a fejükre esett. Ha azonban egy kissé konszolidálódnak a viszonyaink, eltávolodunk ezektől a kritikus időktől, megfeledkeznek a helyes földbirtokreformról és mindenkor a nagybirtokososztály, a nagybirtok védelmét tartják fontosnak, — nem csodálkozom — osztályérdeken keresztül nézik ezeket a kérdéseket. Annyi tapasztalat után — ismétlem — ma már nem csodálkozom azon, hogy akkor engedékenyek voltak, hogy a nagybirtokosaink ankéteztek és nagyon helyesnek találták azt a népi politikát, amelyet később az1 után túldestruktívnek minősítettek, nem csodálkozom, hogy mindenki felajánlotta birtokát földreform céljaira. De csodálkozom azon, hogy az azóta eltelt idő alatt ennyire eltávolodtak ettől a helyes, okos és bölcs gondolattól. Mert ha az 1920:XXXVI. te. alkotásától elkezdve ilyen irányú helyes birtokpolitikát folytattak volna a mindenkori kormányok, akkor egeszén másként nézhetnénk az események elé, mint ahogyan nézünk most. De beszéljünk az 1920: XXXVI. tc-ről Benne élek a forgatagban ennek a törvényneik a végrehajtása akörül, kimegyek Üjkígyósra, — mindenki meggyőződhetik róla most is — ahol a földrendező bíróság az igényjogosultaknak kiosztja az újkígyósi állomáson túl feíkvő szikes, addig csak birkalegelőnek használt területből a részükre megítélt néhány holdnyi földet. Végigkocsizom a Wenckheim uradalmon. (Malasits Géza: Nem Árpáddal jött! A Habsburgok hozták ide! Habsburg lakáj volt!) Addig a parasztok ezen a birtokon keresztül jártak Üjkígyósra. Amikor azonban a földreform végrehajtása során igénybevették azt a szikes területet, — a múltkor is arra jártam és megnéztem, nem sokat változott azóta — akkor eltiltották a parasztot az uraság földjén való járástól, úgy hogy csak hosszú-hosszii kerülővel juthatott hozzá ikis parcellájához. T. Képviselőház! Most is elébem rémlik, hogy akkor a béreseket oda vezényelték a földrendező bíró ablaka alá, elénekeltették velük a Himnuszt és a cselédek arra kérték a földrendező bírót, hogy — az Isten szerelmére •— ne ossza fel a nagybirtokot, mert akkor ők éhenhalnak. (Mozgás a baloldalon.) Sajnos, ennek a felhívásnak kedvező eredménye lett. Nézze meg akárki, hogyan élnek most azok az állítólag kívánatos életmódot élő béresek az uradalomban. (Tóth János: Tizenheten egy szobában!) Szentesről, ebből a nagy alföldi parasztvárosból vasúti közlekedés áll rendelkezésükre a Schwab-féle birtokhoz, mégis kitelepítették az igényjogosultakat 22 kilométer távolságra egy- és más félholdas parcellákra. Láttam olyan esetet is, amikor 35 kilométeres távolságban más határban adtak egyeseknek egy-két holdas parcellákat. A parasztság még így is ragaszkodott a földhöz, nem vette tekintetbe azt, hogy sok helyütt az első pillanatokban 80 métermázsás búzában állapították meg á vételárat, mígi aztán később a bíróság áttért arra a gyakorlatra, hogy majd 10 év után állapítja meg az így juttatott földek vételárát. Amikor az akkori belügyminiszter úr — szegény megboldogult Klebelsberg Kunó gróf — látta, hogy a parasztság így is ragaszkodik ahhoz a magán' tulajdonhoz, amelyből él és amely az életet jelenti számára, kiadott egy rendeletet, amelyben megtiltotta, hogy ennek a törvénynek végrehajtását túlságosan forszírozzák a parasztok. Eljárást indítottak Sándorfalván a parasztok ellen azért, mert követelték a törvényben biztosított jog alapján a törvény végrehajtását. A bíróság hosszú időn keresztül letartóztatásban tartia az egyik kommunistáúak minősített vádlottat, de végül kénytelen volt megállapítani, hogy semmitsem akart az a paraszt, csak egy kicsit erőteljesebb szószólója volt saiát osztályos társainak s az algyői uradalomból, vagy a sándorfalvai uradalomból akart egyegy parcellát. Az algyői községi elöljáróság, talán mert