Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

220 Az országgyűlés képviselőházának 37. sok igényjogosult jelentkezett ahhoz képest, amit számításba vettek: az egyik részeges, a másik kommunista, a harmadik vöröskatona és egyéb jelzővel illették azokat, akik igényjogosultakként jelentkeztek, csak azért, "hogy elüthessék őket törvényen alapuló igényjogosultságuktól és attól, hogy egy talpalatnyi területhez jussanak. T Képviselőház! Ne méltóztassék tehát rosszhiszeműségnek venni, ha mi sokszor a végrehajtással szemben — majd ennek a törvényjavaslatnak végrehajtásával szemben is, ha törvényerőre emelkedik — bizalmatlansággal t viseltetünk. Bennünket a gyakorlati élet tanított meg bizalmatlanságra.. T. Képviselőház! Az 1920: XXXVI. törvénycikket az akkori föl dm ívelésügyi államtitkár úr Euróna legmérsékeltebb reformjának nevezte. Kétségtelen, r hogy igaza is volt, mert 1918-ban és az utána következő esztendők alatt, a balti államoktól kezdve, le egészen a Balkánig, mintegy 24—26 millió hektár terület nagybirtok jutott a kisparasztság kezébe, Magyarország azonban Európának ezzel a légmérsékeltebb földreformjával megúszta ezt az áramlatot anélkül, hogy a nagybirtok, a kötött hitbizományok területében csekély eltolódás is történt volna a kisparasztság javára. A háború előtt pedig úgy alakultak földbirtokviszonyaink éppen földbirtokpolitikánk elhanyagoltsága következtében, hogy inkább csak az ország peremén alakult ki kisbirtokrendszer; az ország belsejében, ott, ahol csak magyarok laktak, a nagybirtokrendszer uralkodott és a nagybirtok útját állván a parasztság fejlődésének, a parasztságot proletársorsba juttatta; a háború után, a tragikus Trianon után, pedig sokkal egészségtelenebb birtokmegoszlási viszonyok, sokkal egészségtelenebb gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok közé jutottunk. Amint a földmívelésügyi miniszter úr indokolása is igazolja, még most sem tudtuk elérni a birtokmegoszlás terén a háború előtti arányt, néhány százalékkal még most is alatta állunk ennek, a kisbirtok hátrányára és a nagybirtok előnyére. Az embernek önkéntelenül az volt az érzése, hogy mindazokkal a birtokpolitikái intézkedésekkel, amelyek az 1920 : XXXVI. te. kapcsán és azóta létrejöttek, csak kompromittálni akarták ezt a nagy nemzeti, szociális és a magyar parasztság érdeke szempontjából rendkívül fontos és jelentőségteljes kérdést. Emlékszem rá, hogy a földmívelésügyi miniszter úr évről-évre kiadta a világ mezőgazdasági termeléséről szóló kimutatását. Nagyon érdekes ez a könyv, ha most az ember újra a kezébe veszi. Megemlékezik azokról az országokról, ahol földreformot hajtottak végre, de ezt mindenütt azzal a szerény megjegyzéssel kíséri, hogy a termelés ott ennélfogva ennyivel és ennyivel csökkent Ha azonban megnézzük ugyanebben a könyvben^ sorrendben Európa államainak terméseredményét, akkor azt látjuk, boT bár nem nyúltunk radikálisan hozzá a föMhirtoknolitikai kérdésekhez, mégis a 17—18-ik helyen kullogunk termelési eredmény tekintetében. Terméseredményünk sok esetben , alatta áll tehát azon államok terméseredményeinek, melyeket a földmívelésügyi miniszter úr kimutatása úgy állított be, hogy ott a terméseredmény azért csökkent, mert gyökeres földreformot hajtottak végre. 3936-ban újra nekilendült a törvényalkotás föld birtokpolitikai téren, amint mondták akülése 1939 október 12-én. csütörtökön. kor, egy új reformkorszak előtt állottunk, megszületett tehát a hitbizományi törvény, a telepítésekről szóló 1936:XII. te. Ezeket a törvényeket meglehetősen erős agitáció előzte meg. Igaz, hogy mióta a magyar politikai életben hangot adhatok (pártom megbízásából pártom törekvéseinek, mindenkor á nagybirtok ellen szóltam és ha egy kis, parányi érdemein van, mert én is dolgoztam a magyar parasztság körében abból a célból, hogy öntudatosan fogja fel a saját osztályérdekét, ezt mindig jóleső érzéssel könyvelem el. (Horváth Géza: Csak nemzeti érdek van, nincs osz:ályérdek: — Meskó Zolién: Ha minden osztály megvan elégedve, akkor a nemzet is rendben van! — Horváth Qéza: Nem szabad ezt a kifejezést használni! — Zaj.) Nem fejthettem ki tevékenységemet, amennyire szerettem volna, mert beleütköztem mindenkor a közigazgatásba, az államhatalmat képviselőkbe. (Pintér Béla közbeszól) De én magyar voltam és Magyarországon voltam, nem idegen nemzet ellen harcoltunk. (Zaj a balközépen. — Meskó Zoltán: Maga nem ismeri Breznayt! Ha megismerné, másként beszélne! — Derültség. — Pintér Béla: Én már az életnek száz oldalát megismertem. — Zaj.) Segítségünkre jöttek t. képviselőtársaim, olyanok is, akikről nem is gondoltuk, hogy ilyen erőteljesen, ilyen intranzigensen állanak a földbirtokpolitika szolgálatában. És most felolvasok egy könyvből egy nagyon érdekes részt, amely könyv az 1936:XII. te. megszületése előtt látott napvilágot. Ebben a könyvben a szerző a következőket írja (olvassa): »Átmeneti rendkívüli bevételhez kellene jutnia az államnak .. « (Felkiáltások jobbfelől: Ki a szerző?) Mindjárt megmondom, addig törjék az urak a fejüket rajta, nagyon érdekes, (vitéz Lipcsey Márton: Nem nagyon törjük! — Derültség. — Pintér Béla: Ne a múlt dolgait tárja ide, hanem a jelenről beszéljen!) Majd arra is rátérek, van időm. Ne tanítson engefm, elmondom én a magamét. (Zaj. — Elnök csenget.) Ez a szerző ezt mondja (olvassa): »Átmeneti rendkívüli bevételhez kellene jutnia az államnak, amely a világgazdasági helyzet javulásának bevárását lehetővé^ teszi. Hosszúlejáratú kölcsön felvételén kívül — amelynek hátránya az, hogy ismét csak drága kamatot kellene utána fizetni — csupán egy mód látszik erre lehetségesnek: a holtkézi javak, a hitbizományi, az egyházi birtokok kisajátítása. Ennek azonban úgy kellene történnie, hogy az érettük fizetendő kárpótlás igen^ alacsonyra szabott becsérték után két százaléknál nem magasabb hozadékú állami kötvényekben volna kiadandó, amelynek kamatozása esetleg csak egy-két év múlva kezdődnék el. Ezen földbirtokok javarésze 'hosszú időre kötött kisbérletek alakjában volna értékesíthető, ami az államnak sokkal több jövedelmet hozna, mint a váltság fejébén kiadott kötvények kamatoztatása, a másik részük pedig valamivel kedvezőbb körülmények között mielőbb eladás tárgyát képezhetné. A hitbizomány — mondja ez a szerző -anakronizmus a mai világban. De az egyházi javak is azok. (Zaj.) Egyetlen államban sem léteznek már, vagy legalább távolról sem olyan mértékben, mint Európa egyik legelszegényedettebb országában, a kis Csonka-Magyarországon^ Azután továbbmegy ez a szerző (olvassa): »Sokan fogják talán az én álláspontomra a vallásellenesség bélyegét rásütni, pedig a vallásossághoz az egyházak gazdagságá-