Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-36

204 Az országgyűlés képviselőházának 36 áruba bocsátja a maga terményeit és csak azután foghat hozzá a vásárláshoz. A mezőgazdasági munkásság piacigényét tehát a vasárnapi piactartás a mai keretek között semmiképpen ki nem elégíti. Nézzük meg most már ezt a kérdést a ke; reskedő és az iparos szempontjából. Könnyű arra hivatkozni, hogy hiszen csak háromórai piacról van szó, 9—10 órakor már vége s így még az ünnepnap hátra van, úgyhogy mindenki eleget tehet még templomi kötelezettségének is. A valóságban ez nem így van. Mert a hetipiacok, amilyen keretek között mégis megtartják, kirakodó piacok. Méltóztassék elképzelni, hogy az az iparostanonc és segéd, akinek ki kellett mennie és 10 óráig a piacon kellett lennie, még 11—-12 óra felé is húzza haza azt a piaci árnt, azt előbb még el kell helyeznie s csak azután szabadul fel arra, hogy megünnepelhesse a vasárnapját. A kereskedő pedig — merem mondani — mindenütt elégedetlen a piac eredményével, hiszen ez nem komoly piac, mert mire eladja a maga áruját és be akarna vásárolni, már ott van a záróra, tehát mire az üzleti élet megindulhatna, már abba is kell hagyni. A makói kereskedőtársadalom a maga részéről két és fél évvel ezelőtt kérte a város hatóságát egy beadvány formájában, amelyet az összes nyilt üzletekkel bíró kereskedők 74 százaléka aláírt, hogy rendelje el az üzletek záróráját azon az alapon, hogy a kereskedelmi miniszteri rendeletek szerint, ha a nyilt árusító üzlettel bíró kereskedők kétharmadrésze kívánja, akkor az elsőfokú hatóság elrendelheti az üzletek záryatartását. Ez az ügydarab két és fél esztendeje van bent a városi hatóságnál, de elintézést még mindig nem nyert. Pedig a kereskedőtársadalom ma is szinte osztatlanul kívánja a vasárnap megszenteléséi ás pihenőnappá nyilvánítását. Természetesen van egy kereskedői réteg, amely szombaton zárva tart, (Ügy van! Ügy van!) ezzel a maga pihenőjét megtartja s így ellensége a vasárnapi piac megszüntetésének. Ez dörzsöli a kezét, amikor látja, hogy a keresztény ember nem képes a maga isteni és emberi jogának érvényt szerezni. (Ügy van! Ügy van!) Ha ezek a viszonyok tovább fejlődnek, elő fog állani az a helyzet, hogy hiába küldi le a kereskedelemügyi miniszter úr n községeknek a jóakaratú tanácsokat, hogy szíveskedjenek a vasárnapi piacot lehetőleg hétköznapra áthelyezni. Mert ezt megkapják ugyan, a helyzet azonban már odafejlődött, hogy azok a községek is, amelyek vasárnapról áttették piacukat hétköznapra, látva, hogy a szomszéd városban piacot tartanak és lakosságuk e miatt a vasárnapi piac miatt bemegy a városba, kénytelenek lesznek újra visszaállítani a maguk vasárnapi piacait. Nemhogy javulást mutatna tehát a helyzet, hanem ellenkezőleg, még azok a községek is vissza akarják helyezni a piacot vasárnapra, amelyek ezt a rendszert már megszüntették. Hogy milyen kinövésekre vezet az, hogy nincs egy kemény, országos, egyértelmű miniszteri rendelet arra, hogy: a vasárnapi piac pedig beszüntetendő, arra elrettentő például csak azt hozom fel, hogy ismerek egy nagyhatalmú nagybirtokos urat, aki húsvét vasárnapján méri ki a zsidó malomban a cselédségnek a gabona járandóságát. (Mozgás.) Ha a kormányzat ezt is tovább tűri, akkor — azt hiszem — az a keresztény irányzat, amelyet hangzatos beszédekben olyan szépen tudunk ülése 1939 október 11-én, szerdán. kidomborítani, ebben erős cáfolatát fogja látni. (Tauffer Gábor: Hol van a keresztény Magyarország? — Palló Imre: Vasárnap rakják be a marhákat a vagonba! — Tauffer Gábor: Üresek a templomok!) Mindenki azt kéri, hogy a vasárnapi piacot hétköznapra helyezzék át. Maga a miniszter úr is ezt^ ajánlotta több leiratban, például Makó városának is. Leiratokkal azonban soha nem fogunk eredményt elérni. Éppen ezért, amikor hangsúlyozom, hogy a miniszter úr Istennek és embernek tetsző munkát fog végezni, ha ebbe a kérdésbe végre gyökeresen belenyúl, tisztelettel kérdem a miniszter urat, hajlandó-e, illetve módjában van-e ebben a kérdésben végre egyszer minden politikumtól mentesen rendet teremteni és a vasárnapi piacokat rendeletileg országosan hétköznapra helyezni. (Helyeslés és taps a bal- és a jobboldalon.) Elnök: A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr kíván válaszolni. Kunder Antal kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy először a kérdés jogi részével foglalkozzam és megállapítsam, hogy ezt a kérdést az 1868:LIII. te. rendezte ugyan, az 1891:

XIII. te. azonban felhatalmazta a kereskedelemügyi minisztert arra, hogy kivételes esetekben a törvényes rendelkezésektől eltérőlég adhasson vásártartási engedélyt- Azért kívánom ezt leszögezni, mert helyesbíteni szeretném Szöllősi képviselő úrnak azt a beállítását, mintha egy törvényes rendelkezés feküdnék előttünk és mi vonatkodnánk azt végrehajtani. A törvényes rendelkezés, sajnos, a kivételek megadását a miniszterre bízza. (Szöllősi Jenő: Ez a hiba!) Én teljes mértékben egyetértek azzal, amit a képviselő úr kíván ós amit interpellációjában fejtegetett, hogy ez a vidék problémája, ha azonban a vasárnapi vásárokat egy generális rendelkezéssel megszüntetem, akkor ez igen sok egyénre és érdekcsoportra sérelmes lenne. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A zsidóknak!) Bármilyen egyszerűnek látszik is az, hogy egy rendelkezés az egész kérdést megoldja és bármennyire sokszor tapasztaljuk is azt, hogy különösen a nyilvánosság előtt, az országgyűlés Házát is beleértve, megyei gyűléseken és a sajtóban mindig úgy állítják be a dolgot, hogy csak egy rendelkezés szükséges és meg van oldva a probléma, mégis azt kell megállapítanom, hogy legalább ugyanilyen mértékben jönnek hozzám Reputációk és fekszenek az íróasztalomon kérvények, amelyek az ellenkezőt kérik. (Felkiáltások balfelől: Zsidók! — Palló Imre: Meg kell szentelni a vasárnapot!) Méltóztatnak tudni, hogy a tanyavilág, különösen a nyári hónapokban teljesen el van foglalva a mezőgazdasági munkálatokkal (Ügy van! jobbfelöl.) és egyedül a vasárnap az, amikor szükségletei kielégítésére vásárra mehet a tanyaközpontjába egy községbe, vagy egy városba. (Ügy van! Ügy van!) Én tehát röviden azt vagyok bátor mondani, hogy teljes mértékben magamémá teszem azokat a tendenciákat, amelyeket Szöllősi képviselő úr hangoztatott. Én is arra törekszem, hogy a kivételek minél inkább megszűkítessenek és a vasárnapi munkaszünet minél teljesebbé váljék, sőt nemcsak mondom, hanem teszem is ezt. Bátor vagyok felemlíteni, hogy miniszterségem alatt 49 esetben tettem át országos vásárt vasárnapról hétköznapra, 8 esetben tettem át hetivásárt vasárnapról hétköznapra és éppen a legutóbbi napokban tettem át ugyancsak vasárnapról hétköznapra a debre-