Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-32

142 Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése Í989, szepiember 28-án, csütörtökön. Chorin Fereneekkel és Vida Jenőkkel előhozakodnom. De amíg a nagy zsidók minden jóban dúskálnak, (Rapcsányi László: Ez lázit a legjobban!) amíg a kartelvezérek szabadon állapíthatják meg az árakat és fölözhetik le a tejfelt a magyar munkáról, addig nem szabad nekünk négypengős javaslatokkal előállanunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De, t. Képviselőház, nekünk egy nappal előbbre is kell néznünk, nekünk történelmi távlatokba kell néznünk és arra kell gondolnunk, hogy mi lesz ebből az országból, ha csak enynyire becsüljük meg az ország népének egyik igen tekintélyes, körülbelül 3 millió lelket kitevő rétegét. Meg kell gondolnunk, hogy ha így gondoskodunk a mezőgazdaság munkásságról, akkor tud-e majd ez a társadalmi réteg bőven katonát juttatni ennek a hazának és tudjuk-e majd ezt a hazát újabb ezer esztendő minden viharán keresztül megvédelmezni? Nem én mondom, hanem előttem is mondták, hogy ezek a mezőgazdasági munkásgyerekek alkották a magyar hadsereg legjavát, ezek rohantak neki az olasz és az orosz géppuskáknak és ágyúknak, ezek véreztek itt ezer esztendőn keresztül. Azokat a magyar anyákat tehát, akik ezeket a bátor, hős fiúkat világra hozták és odaadták katonának, nekünk meg is kell jutalmaznunk. (Úgy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.j Ne sárga és lila derékövvel jutalmazzuk meg őket, ne térdrendeket és derékövrendeket alapítsunk, hanem teremtsünk a megélhetésükre egy biztos alapot s akkor majd fognak ezek az anyák ismét 8—10 gyermeket szülni a hazának és nem kell majd papjainknak a szószékről az egyke ellen prédikálniuk, nem kell tudós professzorainknak ankétezniök az egyke ellen. Tessék ebből a szemszögből nézni ezt a javaslatot és akkor mindenki előtt felötlik a rém, hogy mi tulajdonképepn a pusztulás útján haladunk. A pusztulás útjára. jutunk, ha csak így tndjuk megbecsülni a magyar anyát. Mondom, nem akarok itt gyűlöletet szítani, nem akarok izgatni, nem akarok senkit sem megbántani, csak mélységes aggodalmamnak és lelkem keserűségének akarok hangot adni, amikor ezt a javaslatot így lebecsülöm. Ez a javaslat nagyon szép intézkedésekkel is idekerülhetett volna, tényleg megmutathatta volna, hogy az ősi földön hogyan kell új magyar életet teremteni, így azonban csak a kolduséletet fogja megalapozni. Nem tudom elhinni azt, hogy a mai körülmények között nincs mód arra, hogy nagyobb jutalmat, nagyobb öregségi ellátást tudjunk biztosítani a mezőgazdasági munkások özvegyeinek. Az igen t. földmívelésügyi miniszter úr azt mondta, hogy azért kellett a nagybirtokot egy kalap alá venni a 150 aranykoronánál nagyobb kataszteri tisztajöyedelmű kisbirtokokkal, mert itt az országban úgyis egy nagy földreformot fognak végrehajtani, amelynek során nem marad nagybirtok és ő már eleve nem akarta ezeket a kisebb birtokokra széteső nagybirtokokat megterhelni. Én nem tudom ezt az érvelést elfogadni, mert nem hiszem, hogy ezek a nagy latifundiumok mind egy szálig hétholdasnál nagyobb részekre esnének szét, tehát nyugodtan megadóztathattuk volna jobban azokat a nagybirtokokat, mint a hétholdas parasztgazdát és tudtunk volna olyan alapot teremteni itt a mezőgazdasági foglalkozási ágban is, hogy tisztességesebb legyen ez a juttatás,négy pengőnél. De ha azt nézem, hogy ez a törvényjavaslat hiányos és amikor látom, hogy ez a törvényjavaslat éppen úgy, mint az elődje és az alapja, rövid időn belül foltozásokra fog szorulni, akkor joggal kérdezhetném, minek kísérletezünk foltozásokkal, miért nem varrunk egyszerre egy egészséges valamit? (Egy hang jobbfelől: Nadrágot! — Derültség a jobboldalon. — Rapcsányi László: A kormány cérnája, meg anyaga elfogyott!) Azt hiszem, hogy ez a vérszegény javaslat kifelé borzasztóan rossz hatást fog kelteni. Nem fog akadni ezek között a mezőgazdasági munkások között talán ezer sem. aki azokat a heti 20 filléreket, be fogja fizetni, mert joggal mondja majd azt, hogy ebből a nagyon keservesen megkeresett pár pengőmből, évi 40 pengőből hogyan fizessek heti 20 filléreket, amikor ilyen szegényes, ilyen siralmas kis juttatásban fog részesülni az özvegyem balálom után. (Mozgás jobbfelől.) Nem tudom megérteni a kormányzatot, miért kellett ezzel a törvényjavaslattal ilyen sietve, ilyen kapkodva kijönni. Bár mi mindig azt hirdetjük, hogy a gyors tettek emberei vagyunk, szívesen belenyugodtunk volna abba, hogy ez a javaslat esetleg két vagy három hónappal később kerüljön ki, de tisztességesen és alaposan megszerkesztve és megfogalmazva. (Mozgás a jobboldalon és a középen.) Ez a javaslat, amint Pröhle t. képviselőtársam megalapította, egy részletrendezésnek is a részlete. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Annak is rossz!) Nem lehet szociális olajcseppekkel megoldani problémákat és nem lehet ezt a kérdést 1939-ben el- ' aprózva idehozni, hanem olyan generális rendezésnek kell jönnie, amelyben ez az egész kérdés bennfoglaltatik. (Zaj és mozgás.) A szociális rendezés egésze kapcsán, azután nem is lesz szükség arra, hogy mi részletekben foglalkozzunk ezzel a szegényes javaslattal. (Kóródy Tibor: tJgy van! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Vérszegény, mint a kormány!) T. Ház! Amikor én vidéken járok és látok egy szál ingben mezítláb, rossz lábost húzgáló falusi zsellérgyereket (Egy hang a szélsőbaloldalon: Télen!) és megkérdezem tőle, hogy: kis fiam, mit ebédeltél, — rendszerint az a válasz, hogy: kenyeret, és nagyon ritka az, amikor azt mondja, hogy krumplilevest vagy bablevest. Tessék elképzelni, hogy ennek a társadalmi rétegnek a fiai hogyan lesznek egészséges katonái a magyar nemzetnek, ha ilyen sanyarú sorsban és ilyen élelmezéssel lesznek kénytelenek felnőni. Nem én mondom, t. Képviselőház, megállapították a katonáink, hogy bizony az utóbbi időben bevonuló rekrutáinkat először két-három hétig jól kell lakatni, hogy gyakorlatra tudják őket kivinni. (Kóródy Tibor: Igaz! — Mozgás és zaj a jobboldalon.) Ez mind annak a következménye, hogy a mi mezőgazdasági munkásaink az állati sorsnál is rosszabb sorsban élnek, és tengődnek, rosszabb sorsban, mert annak az állatnak a gazdája mindig dob oda valami élelmet, de annak a szegény mezőgazdasági munkásnak sokszor este minden étkezés, minden élelem nélkül kell lefeküdnie, mert nincs mihez nyúlnia. (Elénk ellenmondások jobbfelől. — vitéz Lipcsey Márton: Ugyankérem, ne beszéljen már ilyet! — Zaj a jobboldalon és a középen.) Elnök: Csendet kérek! Gruber Lajos: Nem akarok izgatni, amikor azt mondom, hogy a magyar anyák százainak este pofonnal kell síró gyermekeiket elhallgat\ tatniok, mert nem tudnak kenyeret dugni a