Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-32

Az országgyűlés képviselőházának $£. ülése 1939 szeptember %8-án, csütörtökön. Teleki miniszter úr folyó hó 26-án adott válaszában megemlítette, hogy Franciaországban León Blum rendszere azért ment esődbe, mert a szociális intézményeket túlgyorsan, túlerős tempóban akarta megvalósítani. Franciaországban egy népfront létezett, amely népfronton kívül volt egy bolseviki párt. Ez a bolseviki, mégpedig a IV. Internacionáléhoz tartozó, teljesen zsidó érdekeket szolgáló bolseviki szervezet állandóan izgatta a munkásságot a gyárak, az üzemek, a közhivatalok megszállására, általában a bolsevizmusra. Ha ma az egyik árucikk árát felemelték, holnap fel kellett emelni a másik árucikk árát is. Itt azonban ezzel szemben nem ez a helyzet. Itt nálunk — hála Istennek — nincs bolseviki párt, amely izgatna a rendszer ellen bolseviki, nemzetközi és hazaáruló alapon. Itt egy szerencsétlen népréteg van, amely keresetével egész életén keresztül mélyen alatta áll az ipari munkásság keresetének, a szellemi és más munkásság keresetének. Itt csak ennek az egy rétegnek a »homo sapiens« nívójára való felemeléséről lehet szó és ezt annál is inkább megtehetjük, mert ha itt adunk segítséget, ez nem érinti az ország összlakosságát, nem érinti az ország összlakosságának zsebét, mert csak egyetlenegy rétegről van szó. Felszólalásom második indoka azzal kapcsolatos, hogy a miniszter úr a bizottsági tárgyalástól reméli, hogy az ezen a javaslaton talán még változtatásokat is fog eszközölni. Ez adta nekem az indítóokot arra, hogy felszólaljak, mert remélem, hogy talán majd az igen t. bizottsági tag urak valamelyike egy vagy két elgondolásomat meghallgatja és talán én is hozzá fogok így járulni ahhoz, f hogy ez a törvény ne foltozás, ne alamizsna és kolduspénz legyen, hanem az egyik elesett magyar néprétegnek, annak a szerencsétlen magyar anyának felemelése a homo sapiens nívójára. Pedig ha végignézünk a magyar történelmen, éppen a mezőgazdasági munkás és a kisgazda volt az a réteg, amely a magyarság érdekéiben ezer esztendőn keresztül mindig a legnagyobb mértékben vette ki a maga részét a magyar érdekek szolgálatából. Amíg egyes külön rétegei a magyar társadalomnak sok százezer vagy tízezer hold földbirtokkal rendelkeztek, addig az az elnyomott magyar jobbágy csak vasárnap mívelhette meg a maga földjét. Amikor a jobbágyfelszabadítás meg volt, — tanultuk a múlt század történelemkönyveiből — a magyar jobbágy annyira hűséges volt és annyira szerette gazdáját, hogy nem is költözködött el. Azt is tudjuk most már, hogy miért nem költözhetett el: mert nem mehetett el sehova, nem volt semmije, csak egy rongya, amely a testén volt. (Rátz Kálmán: A törvény sem engedte!) Ott volt 15144)en Dózsa György úgynevezett parasztlázadása, amikor megelégelték a magyar jobbágyság szenvedését és ez a köznemes Dózsa kézbe vette a föld munkásainak megszervezését, Dózsa Györgyöt és 18 katolikus papot, akik Krisztus tanítására hallgattak, tüzes trónon, illetőleg tűzön égették meg. Az ezt következő három esztendő alatt 70.000 magyart irtottak ki. Ugyanakkor, amikor keresztes-háborút hirdettek, itt volt a nyakunkon a török és a mohácsi vész, amelyben egymagában 24.000 magyart vesztettünk el. 1526-ban a török 100.000 magyar testvérünket hurcolta el rabságba. Ha ez a 194.000 magyar megmaradt volna a magyar földnek, akkor itt ma az Adria és a Feketetenger között egy 60—80 milliós magyar faj állhatna. (Mozgás.) Amíg itt ebben az országban hosszú évszázadokon keresztül idegenek földet kaptakés különös előjogokat élveztek, addig a mi fajtánk, a mi vérünk el volt nyomva jobbágysorsban. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem lehet tehát azon csodálkozni, hogy a magyar paraszt, az a szegény ember, a robotos zsellér, a senki fia, szegény maradt egész életén keresztül. Pedig érdemes a nemzetnek ezzel a rétegével foglalkozni. Én mint katona ismertem meg a magyar parasztot, a magyar zsellért és napszámost. Békében az olasz tengerpartról, békebeli állomáshelyünkről felvirágozott katonavonatokkal egyenesen a harctérre mentünk a nélkül, hogy a magyar földnek ezek az egyszerű fiai szeretteiktől el tudtak volna búcsúzni. Mégis vígan mentek, énekelve mentek, nem törődve azzal, hogy mi van otthon a feleségekkel, az anyákkal, a gyermekekkel. Harcoltak, megsebesültek és szép hősiesen mentek a géppuskák és ágyúk torkának, meghaltak. 664.000 hősi halott magyar közül több mint 50% éppen a földnek a fia volt. Ezek a testvérek nem ezért a mostani rongyos és ezer sebből, vérző Magyarországért, hanem a szép, boldog Magyarországért haltak meg, tehát ez a rétege a nemzetnek, a magyar népnek legnagyobb véradózója volt. De ez a réteg volt az is, mint az előzőkből kiviláglik, amely a legtöbbet szenvedett és amely a legelhagyatottabb és legelnyomottabb. Ugyanakkor megállapították azt igen t. képviselőtársaim, közöttük Gesztelyi Nagy László képviselőtársam, hogy vannak olyan magyar földmunkáscsaládok, mezőgazdasági munkáscsaládok, amelyekben 26 gyermek is született. Tehát micsoda ez a földmíves- és földmunkásréteg? A magyar faj fenntartója. Ez a 26, vagy csak 10—12, vagy 5 gyermek is, nyugdíjintézet volt annak a legszegényebb mezőgazdasági munkásnak, mert ha ezek a gyermekek nem lettek volna, akik apjukra, anyjukra keresnek, akkor öregségükben elmehettek volna koldulni, vagy felakaszthatták volna magukat az első fára. T. Ház! Ezzel kapcsolatban legyen szabad csak arra hivatkoznom ma, amikor körülöttünk a népszaporodás ós a csecsemők pusztulása minden országban más és más képet mutat, hogy szomorú a mi magyar statisztikánk. Amíg Japánban 124%, Jugoszláviában 129%, lenn Palesztinában 28'8%, Németországban 7'2% a természetes szaporodás, addig nálunk, magyaroknál 6*1%

[ volt a szaporodás ugyanebben az esztendőben. (Gosztonyi Sándor: A zsidók a ílegszaporábbak!) Ebben, sajnos, benne van a magyarországi zsidóknak nagy szaporodása is. Ezzel szemben, ha a csecsemőhalandóságot veszem, az Magyarországon 1937-ben 13'4% volt, és egész Európában csak Jugoszláviában volt 137, Bulgáriában 14 9 és Romániában 178%, tehát nagyobb a csecsemőhalandóság, mint nálunk Magyarországon, a többi országok statisztikáját méltóztassék a könyvben megnézni. Elnök: A képviselő úr nagyon érdekes témát fejteget ugyan, mégis kérnem kell, méltóztassék a törvényjavaslathoz szólni. Vajna Gábor: Hozzátartozik, a mezőgazdasági munkások biztosításáról van szó- Ez a fajta volt a magyar nyelv fenntartója. Ugyanakkor, amiikor évszázadokon keresztül török, tatár és más idegen népek ültek a magyarság nyakára, a magyar paraszt volt az egyetlen,