Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-32

Az országgyűlés képviselőházának 32. lehetne többet fizetni, mint négy pengőt! — Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Mióta követeli a magyar ifjúság egy szigorú álláshalmozási és összeférhetlensegi torvény megvalósítását! (Rapcsányi A A * e sok össze

^ felszabadulna! — Keck Antal: Akkor többet lehetne fizetni, mint négy pengőt havonta!) Szinte Szezám kincsesbarlangja állna rendelkezésünkre, ha egyszer levetnénk az önzést, ha egyszer őszintén és komolyan vennénk a magyarságunkat és a kereszténységünket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor az igazságos jövedelemeloszlás útján meg tudnánk találni a gyógyírt minden egyes magyar sebre. (Rapcsányi László: Ide kellene az a sokat emlegetett erélyes kéz! — Keck Antal: Pedig a választási plakátok ban ez is benne volt!) Elnök: Keck Antal képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Keck Antal: Az álláshalmozás szintén benne volt! — Salkovszky Jenő: Még nem múlt el az idő! — Rapcsányi László: Ha lassan is, de múlik! — Keck Antal: Gondolkoznak!) Keck Antal képviselő urat állandó közbe szólásaiért rendreutasítom. Fröhle Sándor: T. Ház! Annak alapján, hogy ezt a törvényjavaslatot csak egy részletjavaslat részletének látom és mivel a rendszer mai parlamenti programmjában egyáltalában nem látom a biztosítékát annak, hogy itt valóban a történelmi időknek megfelelő^ komoly, átfogó, radikális reformmunka induljon meg, ezt a javaslatot nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni azért, t. Ház, mert hár a mi oldalunkról is elismerték a javaslat benyújtójának jó szándékát, de méltóztassanak elhinni, nem azokat az időket éljük, amikor elég a jószándék. Tettek kellenek és cselekedetek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Gyorsaság kell, mert az idő rettentő tempóban száguld el a fejünk felett és ma egy nap olyan, mint ezer esztendő, amint az írás mondja. Nagyon félnünk kell attól, igen t. Ház, hogy megint későn fogunk felébredni. Ez a javaslat és mindaz, ami az egész ország közvéleményének őszinte csalódására eddig ennek az újonnan összehívott parlamentnek a programmján szerepelt, egytől-egyig nem egyéb, mint patópáloskodás, pedig mi nem érünk rá, nekünk nincs már idŐnk arra, hogy mint más körülöttünk levő népek, évtizedeket fordítsunk népünk szociális felemelésére, hogy esztendőket fordítsunk arra, hogy itt a társadalmi osztályokat összefogjuk ós összekovácsoljuk. Nekünk talán csak hónapok vagy hetek állnak rendelkezésünkre, nekünk tehát nem lehet itt pepecselnünk, nekünk a sebész bátorságával, az orvosnak, az operatőrnek a lendületével kell belevágnunk a. magyar problémákba. (Tetszés és taps a szélsőbaloldalon,) Legyen szabad itt még valamit mondanom, amit ma már mások is hangsúlyoztak és amit az igen t. Képviselőház többségi pártja talán rossznéven vett: méltóztassanak elhinni, hogy ez a felelősség önöket is terheli, mindnyájunkat terhel és nem tudunk előle kitérni, , mert iratik egy fekete panaszkönyv a magyar földön, a mostoha magyar sors panaszkönyve. A béres és cseléd, summás és arató, cséplőgép etető, a napok kétségét hordozó magyar paraszt, a gyárban verejtékét hullató munkás, az úrnak csúfolt rongyosruhájú kisfizetésű tisztviselő egyaránt beleírja a maga panaszát ebbe a panaszkönyvbe. Ez a panaszkönyv együlése 1939 szeptember 28-án, csütörtökön. ISI szer oda fog kerülni a magyar sors intézői elé és egyszer ennek a panaszkönyvnek, amelyben foglalt panaszokat a magyar dolgozó nép csodálatos és bámulatraméltó türelemmel éli át, az utolsó lapja is megtelik, és akkor ez a panaszkönyv elénk kerül. Akkor vessen számot mindenki a lelkiismeretével, mert akkor ebből a panaszkönyvből vádirat lesz, és ez a vádirat ennek a rendszernek lesz a vádirata. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Wirth Károly! Wirth Károly: T. Ház! (Zaj jobb felöl és a középen.) Ha a képviselő úr mindjárt ezzel kezdi, mindjárt megmondhatom őszintén, hogy örülök annak, hogy azt az interpellációt a Ház elé sikerült hoznom. Tessék gondolkozni rajta! (Zaj a jobboldalon és a középen.) Önök is gondolkozzanak, neesak mi! (DeriiUség a szélsőbaloldalon. — Keck Antal (a jobboldal felé): Képviselőtársam látta a szakértői bizottság jelentését? — Zaj. — Elnök csenget.) Az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely a mezőgazdasági munkások és cselédek özvegyeiről (Zaj a középen. — Bródy András: Szerény kisfiú!) — szerényebb mint ön, egészen biztos — akar gondoskodni, megállapításom szerint nem szociális mű, de főképp nem elfogadható nemzeti szocialista szempontból. A miniszter úr az indokolásban azt a kitételt használta, hogy etikai szempontokból nem karitászalapra, hanem inkább a jog alapjára kíván helyezkedni, s ezért talán indokolt, hogy a mezőgazdasági munkások özvegyeinek, amikor elérik a 60 éves életkort, jogszerűen biztosítson néhány pengőt, néhány fillért. Azok az összegek, amelyeket ez a törvényjavaslat biztosít ezeknek az özvegyeknek — nem is kell hozzá nagy tudomány, nem is kell nagyon rajta gondolkozni, rögtön rájövünk — lehetetlen összegek. Ebből megélni nem lehet, ez még a kolduskenyérszeletnél is kisebbet tud biztosítani ennek a. társadalmi rétegnek. Éppen ezért a törvényjavaslatot nem fogadhatjuk el, s igenis bírálatot kell mondanunk ennek a rendszernek a munkája, ennek a kormánynak a munkája felett, amely ilyen törvényjavaslatot merészkedik idehozni a Ház elé. T. Képviselőház! Hogy az 1838 : XII. te. hogyan született meg, nem tudom, nem is érdekel. Egy azonban bizonyos, az,, hogy annak az öreg napszámosnak, bérmunkásnak, földmunkásnak, aki 65 éves, aligha lesz szüksége azokra az 5 pengőkre, pedig amíg eléri a 65 éves kort, mindig fizetheti a 20 filléreket. Ha számítást teszünk, rájövünk arra is, hogy az a pénzügyi hivatal, amely ezt kezelni fogja, jól jár, mert ha utána számolunk, rájövünk arra, hogy azok a 65 éves emberek nem fogják még azt sem kimeríteni, amit befizettek. Erre ugyan az lehet a válasz, hogy vannak olyanok, akik később_ kezdték a biztosítást és előbb kapják meg a juttatásokat, azonban még ez sem jelenti azt, hogy ez az, összeg ki lesz merítve. Nagyon jól állapította meg egyik előttem felszólalt t. képviselőtársam, hogy az állam túlságosan biztosította magát itt és nem hozott semmiféle áldozatot azokért, akik a magyar népnek alfája az a társadalom, amelyről itt szó van és amelynek öregkorára biztosítani kellene a tisztességes megélhetést. Az, hogy ne karitatív úton hozzunk törvényeket és a jog alapjára helyezkedjünk, rendben van a mi szempontunkból is,