Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-32
130 Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1939 szeptember 28-án, csütörtökön. gálni a rendszer számára. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldhlon.) Nekünk hangot kell adnunk és mi bele is kiáltjuk a magyar közéletbe: Quo nsque tandem, meddig ezen a tipegő és topogó úton, meddig megy még az a taktika, hogv mindig teszünk egy lépést előre* és ugyanakkor tesziin kegy lépést hátra? (Egy hang a szélsőbaloldalon: ötöt!) Meddig megy még a játék a tömegek idegeivel. (Gruber Lajos: Itt csak a zsidók idegeit féltik!) a szociális igények elodázásával? Elnök: T. képviselő úr, méltóztassék a javaslattal foglalkozni. Pröhle Sándor: A javaslat szociális intézkedéseket akar életbeléptetni és egy elesett társadalmi osztályon segíteni. A biztosítás azonban mindig kétoldalú dolog. Amikor a biztosított befizeti bármilyen biztosítás szempontjából az ő bizonyos járulékát, ezt annak tudatában teszi, hogy amikor megjön az ő igényjogosultságának ideje, akkor ő az általa befizetett összeg alapján meg fogja kapni azt, amit remél, vagyis az ő megélhetésének, életnívójának biztosítását. Nem akarok most azzal foglalkozni, amit már előttem elmondtak, hogy miképpen lehet ma 4—5 pengőt megélhetési bázisnak tekinteni, hiszen az előttem szólottak közül sokan elmondották már, hogy a havi 4 vagy 5 pengő a koldusok életnívóját sem közelíti meg. Amikor a mai időben szociális törvényjavaslatot akarunk hozni, ne csúfoljuk meg vele ezt a földmívesosztályt, ezt a zsellérosztályt, a huszadik századnak ezt a késői jobbágyát, akit ilyen mostoha elbánásban részesítenének. Hiszen említés is történt róla. hogy az egri norma a koldusokról bőségesebb kézzel gondoskodik, mint ahogyan ez a törvényjavaslat a mezőgazdasági munkások özvegyeinek ellátásáról akar gondoskodniFeltétlenül összefügg ezzel a törvényjavaslattal, ha annak tárgyalásánál felemlítjük, hogy ez szociális szempontból elégtelen, de elégtelen etikai szempontból is, elégtelen keresztény szempontból is. Próbáljuk egyszer komolyabban venni kereszténységünket, próbáljunk meg egyszer nem csak szájjal, nem csak tollal, hanem szívünkkel is Krisztus követői lenni és próbáljuk meg ne csak a templomokban, hanem a politikában is érvényt adni az evangélium követelményeinek. Menjünk oda a forráshoz, amely az ember- és testvérszeretet, á szegények felemélését, az evangéliumnak a szegények számára való hirdetését parancsolja. Amikor az Ür először bement a jeruzsálemi templomba, s felütötte az írást, ott azt olvasta ki, hogy a vakok látnak, a sánták járnak, a süketek hallanak, a bélpoklosok meggyógyulnak, és a szegényeknek az evangélium hirdettetik. Próbáljuk meg ennek gyakorlati következtetését levonni a mindennapi politikai életben. A szegények evangéliuma ma az, ha kenyeret tudunk a szegények kezébe adni az osztó igazság alapján. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A szegények evangéliuma az, hogy ma azt a nyomor útján sántikáló, elesett földmunkást a becsületes megélhetés útjára kell terelni. A szegényeknek hirdetett evangélium az, hogy azt a süket fület, amely már belekábult az Ígérgetésekbe, megnyerem az igazság, a cselekedetek számára. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ma a magyar élet szegényei. számára nem lehet más evangéliumot és más törvényt hirdetni, mint a szociális igazság evangéliumát és törvényét, amelynek gyakorlati tettekbea kell megvalósulnia. Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő ke reszt ját. T. Ház! Sokat beszéltünk a keresztyén kurzusról, a keresztyen állam vezetésről, {Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak beszéltünk!) de én mint gyakorló lelkész meg merném és meg merem mondani azt, hogy ha egyszer az a sok kereszt, amelyet kiakasztottunk a termek falára, amelyeket odateszünk az országutak mentére, amelyekkel tömve vannak a temetőink, amelyeket odarakunk a templomok tornyára és az oltár szentélyére, megelevenednék és beszélni iudna, akkor egyetlen hatalmas keresztté kovácsolódnék össze és rajta a megkínzott Istenember azt mondaná; hazugság volt a ti keresztyénségetek, mert ezek me<Uett a keresztek mellett és ezek között a keresztek között hagytátok egymást elpusztulni, nyomorba süllyedni és elbukni(Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon. — A szónok a balközép felé fordul.) Ha igen t. képviselőtársam talán csodálkozik azon, hogy ezeket elmondom, ha talán szokatlan is az országgyűlés Házában, hogy papi ember a keresztyénség valóságáról beszél, méltóztassék elhinni, hogy mi erről az oldalról ezt a sokszor nagyon le járatott parlamentet szeretnénk az igazság" templomává tenni, (vitéz Lipcsey Márton: Mindnyájan!) ahonnan szószéki magasságból hangozzék az elesettek és a magyar nén felé az igazság prédikációja. (Taps a szélsőbaloldalon.) Én nagyon csodálkozom, hogy e»zért méltóztatik a fejét csóválni t. képviselőtársamnak, de én kijelentem azt, hogy én a politikai pódiumon sem vagyok hajlandó a magam lelkészi mivoltát megtagadni és amikor az igazság érdekében emelem fel szavamat, akkor nekem igenis mindig vissza kell térneim az én Uramhoz és Mesteremhez: Krisztushoz. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon, — vitéz Lincsev Márton: Engedje meg a képviselő úr, ho^y kijelentsem, hogy én is megértem, amit mondott, csak nagyon sokszor feleslegesnek tartom az ismétléseket. — Elnök csenget,) Nem igen t. képviselőtársamnak szóltam, (vitéz Lipcsey Márton: Eám nézett t képviselőtársam, azért mondom!) hanem (a balközért felé) itt csóválták a fejüket. (Meskó Zoltán: Nem szabad ránézni!) Ernők: Kérem a képviselő urat, méltóztassék visszatérni a javaslathoz. Pröhle Sándor: Maga a komolyan vett keresztyénség kívánja tőlünk azt, hogy soha se tekintsünk semmire, sem politikára, sem másra, hanem, végre ebben az országban és ebben az életben annak a magasztos igazságnak adjunk érvényt, azt tegyük életté és valósággá, amelyre midnyájan elköteleztettünk. Éppen ezért elemi kötelességünk az, hogy a nyomorban, szegénységben, elesettségben sínylődő társadalmi rétegeket olyan életszínvonalra emeljük fel, amelyen érezni tudják azt, hogy a nagy magyar életközösség egyenrangú tényezői. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Ami azt illeti, hogy a mezőgazdasági munkások biztosítására nincsen megfelelő fedezet, nincs megfelelő összeg, igen t. Ház, én nemi akarok kitérni azoknak a fedezeteiknek a felsorolására, amelyeket itt már mások felsoroltak, de vannak 100.000 pengős és legitimnek egyáltalában nem mondható jövedelmek is. (Keck Antal: Mit keresnek a kartel-zsidók, azt mondják el! — Rapcsányi László; Vida Jenőék és a társaik! — Meskó Zoltán: Ügy van! A Goldbergerek, Vida Jenő és a többiek! — Keck Antal: Onnan