Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-18

414 Az országgyűlés képviselőházának l élhetését és teljes mértékben közmegelégedésre oldották meg — törvényes úton ezt a kérdést. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Becsüljük a katonát!) Szerintem igen fontos lett volna, hogy ezt a kérdést törvényesen szabályozzák akkor, amikor a részletárusításról szóló törvényjavaslattal napokon keresztül foglalkoztunk, amely szerintem sokkal kevésbé fontos. A magyar nép, amely tavasszal fegyvert fogott, hogy ennek az országnak húszéves izzó vágyát tetteivel teljesedésbe vigye, ím egér dem

1 i, hogy hőn szeretett családja és utódai törvényes rendelkezések alapján taláüák meg megélhetésük biztosítását anra az időre, h?á a haza szolgálata közben őket a hősi hálál dicsősége érné. Ezért tehát bátorkodom kritika tárgyává tenni ennek az akkor megjelent 13.440. számú belügyi ós pénzügyminiszteri rendeletnek a tartalmát, annak egész összeállítását, mert rendkívül sok félreértésre 'adott alkalmat. Félreértésre adott alkalmat először, mert nem határozta meg pontosan azt, hogy kiknek jár és kiknek nem jár a segély. Az iparügyi miniszter úrhoz épnen a most elhausrzott interpellációval kancsolatosian egyik képviselőtársam már kérdést intézett ebbpn az irányban. En ezzel a kérdéssel nem fog^lkoztam, annál inkább a földmíve« ilakosságnák ez irányban felmerült kérdésével. Elsősorban ia rendelkezések végrehajtásánál tapasztalható félreértések miatt nem hozta meqr ez az intézkedés azt a hatást, amelyet meg kellett volna, hoznia- A rendelet végrehajtási ugyanis kizárólag a községeikre tartozik és általában egy szeméV kéziében futott össze, aki di^zkréciorális joersral ruháztatott fel a rendelet értelmében, hogy ezeket a sefélveket Mutalfa-. Mint a rendelet mondja, a községi elöljáróság, tehát a köz^éír vezetősége határo^zza mep\ Innék van ifénvioe-osultsáo-a. ami gyakorlatilag annyit jelent, ho°"y a köz«éo-í jegyző határozza meg, hogy ki juthat segélyhez. Addig, ©míg ez a rendedet meg nem jelent, az eíŐTso rendelet értelmében a katonai adminisztráció foglalkozott ezzel a kérdéssel és az ő utasítása nyomán utalták ki a segélyeket. Amíg a katona! ^dmmisztránió fegyelmen alapuló és körülhatárolt szolgálati szabályzata szerint utaHák ki a segélyeket, addip* nem is volt semmi baj. Ellenben most. amikor ez a josr átment a polgári adminisztráció kezébe, az töHént, hoscy a rendelet legfontosabb része, a kiutalásnak, mondhatnám, a jo«-a átment^ egy oolfwri adminisztrátor kezébe Meggyőződésem, hogy télies objektivitás mellett is iffen sok olyan hiba csúszhatott bele a rendelet keresztülvitelébe és a segélyek kiut^ásába, amelyeknek nem lett volna szabad bplecsúszniok. A rendelet szerint a segélyezett honvéd csanatparancsnokánál jelentkezik kihallgatásra. A kihallgatáson a csapatparancsnok bírálja el azt, hogy katonai szempontból az illető josrosult-e segélyre, (vitéz Hertelendy Miklós közbeszól. — Zaj.) aszerint, hogy milyen beosztásban szolgál az illető. Kérem az igen t. őszbecsavarodott képviselő urat, a mi rutinunk nem olyan, mint az önöké, ne zavarjanak minket. Csapatparancsnok vagy alosztályparancsnok az illető, — ahogyan tetszik — aki a kihallgatáson elbírálja, hogy katonai szempontból jogos-e a segély. Ezután a rendelet szerint jegyzéket kellett neki összeállítani, amelyet a katonai adminisztráció átküldött a polgári admi* . ülése 1939 augusztus 2-án, szerdán. nisztrációhoz. Ettől a pillanattól kezdve megszűnt a katonaság befolyása ennek a rendeletnek a végrehajtása vagy végre nem hajtása tekintetében. Maradt ugyan egy klauzula a rendelkezés vegén, amely szerint a honvédelmi miniszter úr megváltoztathatja ezeket a kiutalásokat, amelyeket a községi jegyzők — külön benn van a rendeletben — fellebbezhetetlenül határoztak meg, azonban nagyon jól tudiuk azt, hogy a távol fekvő kicsi faluban egy béresnek és más hasonló embernek milyen kevés módja van ahhoz, hogy a honvédelmi miniszter úrhoz fordulhasson ilyen ügyben. Lényegében tehát a közigazgatás kezében van az ügy, vagy helyesebben a községi jegyző, a községi elöljáróság kezében maradt a diszkrecionális jog abban a tekintetben, hogy ki kapjon és ki ne kapjon segélyt. Azonkívül ez félreértésre adhat alkalmat, mert ezek a rendelkezések igenis, értelemzavaróan hathattak. Ugyanis a rendelet meghatározza, hogy milyen családi kötelék szerint lehet és kell kiutalni ezeket a családi segélyeket. A rendelet felsorolja a fiút, az unokát, közben azonban olyan rokoni kapcsolatokat is említ, amelyeket az ember nem tud megérteni. Itt van például az »unokavő« kifejezés. Lehet, hogy valamilyen vidéken szokásos ez az elnevezés, de én nem ismerem. Sokáig gondolkoztam és végül körülbelül úgy határoztam meg, hogy az unokavő nem egyéb, mint a bevonult nagyapa leányunokájának a férje vagy férje testvérének a gyermeke. De meg lehet úgy is határozni, hogy például bevonult a nagyapának megnősült unokája. De hát ez nem nagy dolog, valószínűleg nem sok zavart okozott ez a meghatározás, de több zavart okozott már a segélyek kiutalásánál, mert mint mondották, az ilyen viszonyban lévő családi összeköttetés csak akkor jön számításba, ha közös házban laknak. Ha azonban nagy a rokonság, előfordulhat, hogy az illető rokon nem éppen abban a házban laki, hanem egy melléje épített kis házban, olyan közvetlen azonban a rokonság, hogy mégis kötelező a hadbavonult által annak a gyermeknek az eltartása, aki a ház melletti kis házacskában lakik. Ebben az esetben tehát már esetleg joggal tagadták meg a segélyt egy rászorulótól, mert nem ugyanabban a házban lakott, hanem egy amellé épített másik házban, ami falun a családok gyarapodása folytán igen gyakran előfordul. A másik sokkal súlyosabb értelemzavaró dolog az, hogy jövedelmi cenzust állapít meg a rendelet abban a tekintetben, hogy ki jogosult a segélyre és ki nem jogosult a segélyre, mégpedig a városban havi 100 pengő jövedelemben, megyei városban havi 80 pengő jövedelemben, falun pedig havi 60 pengő jövedelemben állapítja meg ezt a jövedelemhatárt. Falun borzasztóan nehéz meghatározni azt, hogy kinek van 60 pengő jövedelme, mert teljesen helytelen a rendelet intézkedésén alapuló az az eljárás és az a szokás, amelyet a jegyzők, a községi elöljáróságok általában gyakoroltak, hogy egyszerűen hónapokra osztották fel az évi jövedelmet és ha az így nyert hányad meghaladta a 60 pengőt, akkor már a segélyt a rendelet szövege értelmében az illető nem kapta meg. , Elnök: Az interpelláló képviselő ur beszédideje lejárt. Szíveskedjék befejezni. . Jandl Lajos: Nem tudom, hajlandó-e az igen t. többségi párt meghosszabbítást adni, (Felkiáltások jobbfelől: Nem!) ha nem, akkor befejezem interpellációmat. Azzal zárom sza-