Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-11
Az országgyűlés képviselőházának 11. ülése 1939 június 28-án, szerdán. Tóth János: T. Ház! ,A földművelésügyi miniszter úr megnyugtató válaszát köszönettel tudomásul veszem. A válasz után meg vagyok nyugodva, hogy ezek az ázsiai állapotok mar nem sokáig fognak tartani. Elnök: Felteszem a kérdést: méltóztatnak-e az interpellációra adott miniszteri választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Tildy Zoltán képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhozu Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi miniszterelnök úrhoz a nagyalföldi közmunkák előkészítése tárgyában. Van-e tudomásai a miniszterelnök úrnak arról, hogy az Alföld jelentős részein, amelyeken a mezőgazdasági és földmunkásság nagy számban él, ennek a rétegnek kellő foglalkoztatását a mezőgazdasági termelés biztosítani nem tudja s hogy ennek következtében ez a réteg az év egy részében munka nélkül állván, maga és családja eltartásáról gondoskodni nem tud? Vam-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy az elmúlt esztendők során az előrelátó, gondos előkészítés hiánya miatt az ezeken a rétegeken való segítség az úgynevezett »ínségmun i ka«-rendszerrel történt, amelyik sem a köz számára nem hozott az áldozatokkal arányban álló hasznot, sem a munkásságnak nem jelentett komoly segítséget? Hajlandó-e a miniszterelnök úr a legsürgősebben megvizsgáltatni a nagy munkástelepülések vidékeinek helyzetét, megálilapíttatni azokon a nemzeti és közgazdasági szempont j ból egyaránt fontos és sürgős elvégezni való közmunkákat s hajlandó-e ezeket tervszerűen rígy előkészíttetni, hogy a mezőgazdasági termelésben ősszel felszabaduló munkáskezek a maguk foglalkoztatását e közmunkákban) megtalálhassák?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Tildy Zoltán: Az a pro ! bléma, amelyet interpellációmban a t. Ház elé óhajtok hozni, nem helyi kérdés csupán, nem is egy társadalmi osztálynak, társadalmi rétegnek a kérdése, hanem megítélésem szerint, komoly nagy nemzeti kérdés, kétségtelen életkérdése a mezőgazdasági munkásságnak, nemcsak az úgynevezett kubikosmunkásságnak, hanem annak az egész rétegnek is, mely a maga foglalkoztatását az év egy részélben a mezőgazdasági termelés keretén belül találja meg. Békében ennek a rétegnek foglalkoztatása évi átlagban körülbelül 210 napot tett ki, A mezőgazdaság jó konjunktúrájának éveiben, tehát a háború után ez az átlagos foglalkoztatási idő még 1 emelkedett is. azonban a később elkövetkezett nehéz esztendők hosszú során leszállott az évi 100 napos foglalkoztatottságig és a foglalkoztatottság mértékének leszállásával egy időben ez a réteg a napszámbérek területén oly leesökkenésnek lett áldozatává, amely emberi megélhetést szinte lehetetlenné tette. A békebeli napszámbérek átlaga 2.32—2.70 pengő volt. A háború után az átlagos napszámbér néhány esztendőben felemelkedett ugyan 4 pengő felé, azonban később esztendők hosszú során keresztül 1.20—130 pengő volt, sőt voltak hónapok, amikor a napszámbérek 90 fillérre estek, sőt még a 90 fillér alá süllyedtek. Természetes dolog, hogy ez a mezőgazdasági munkásréteg ezekben az esztendőkben mérhetetlenül lerongyolódott, leszegényedett, kikopott az életfeltételeket biztosító minden olyan eszközből, mely számára az emberi megélhetést lehetővé tette volna. Ma azonban — és éppen ezért hozom ide ezt a kérdést — egészen különös jelenségeket lehet tapasztalni a mezőgazdasági munkásság viszonyaiban. A tegnapi napon olvastam az egyik lapban, hogy Borsod vármegye kisgyűlésén komoly panaszok merültek fel a miatt, hogy a vármegyében munkáshiány lépett fel, abban a Borsod vármegyében,melynek egyes vidékeit én magam is jól ismerem és amelyben mindig olyan nagy volt a munkásfelesleg, hogy különösen a vármegye déli része volt az országnak az a vidéke, melyben legnagyobb mértékben ütötte fel a fejét a mezőgazdasági munkásság nyomora. Azt hiszem, az a laptudósítás, mely erről szól, megfelelhet a valóságnak. Borsod vármegye főispánja ugyanis többek között a következőket mondotta: (olvassa): Minden területen munkáshiánnyal kell küzdenünk. Általában à falusi emberek közül az utóbbi időben legtöbben fináncok, rendőrök, vagy gyári munkások akarnak lenni.« Elmondta a főispán,hogy nem tudja, mi <a'z oka ennek, de a jövőben első teendője lesz, hogy a németországi munkás kivitelt megfelelő korlátok közé szorítsa. (Horváth Zoltán: Meg kell szüntetni!) A kisgyűlés másik felszólalója oly képet vetít az ország elé, amelynek megvalósulását a jövőben meg kell akadályozni. Arra mutat rá ugyanis, hogy a birtokosok és a gazdák a külterjesebb termelés irányában változtatják meg a maguk gazdálkodását, ha ez a munkásmizéria továbbra is fennmarad. Tudjuk, hogy ha van tendencia, amely felé haladnunk kell, akikor ez éppen a belterjes gazdálkodás és megszűntetése az eddigi külterjes gazdálkodásnak ott, ahol a háborús gazdálkodás után ez a külterjes termelési mód kifejlőd/ott. Azt mondta ezen a kisgyűlésen Borsod vármegye egyik komoly, képzett gazdája (olvassa): »Az a veszély fenyeget, hogy a vármegye gazdái és birtokosai, miután nem lehet kellőszámú mezőgazdasági munkást kapni. kisebb munkáslétszám beállításával fogják gazdasági üzemük vitelét kalkulálni, tehát olyan üzleti termelésre térnek át, amely nemcsak közgazdaságilag káros, de a ma exportlehetőségei tekintetében és valutáris helyzetében is súlyosbítanák még az eddigi helyzetet ^is.« T. Képviselőház! Egy másik felszólaló, épp a vármegyének egyik gazdasági felügyelője arra mutatott rá, hogy a baj az, hogy a falvakat járó agitátorok működése, valamint a németországi munkásszerződések óta a mezőgazdasági munkásság* munkabérfrontján olyan eltolódások álltak elő, olyan kívánságok jelentkeztek, amelyeket a magyar és így a borsodvármegyei gazdasági viszonyok nem bírnak el. T, Képviselőház! Amikor a múlt esztendőben a németországi munkásexport kérdése itt a Házban felmerült, már akkor azt mondtam, hogy jóllehet, emberileg csak örülni tudok annak, hogy a szegény magyar emberek jobb kereseti viszonyok közé kerülnek idegen földlön, de már akkor megmondtam, hogy ennek visszahatása a magyar mezőgazdasági termelésre feltétlenül jelentkezni fog és méltóztatnak látni, hogy ebben az esztendőben nein csak Borsod varmegyében és Heves vár-
