Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-11

Az országgyűlés képviselőházának 11, megyében, de az ország többi részén is már jelentkezik. Már akkor megmondtam azt, hogy az ország vezetőinek meg kell teremteniük a lehetőségét annak, hogy magyar emberek ezen a magyar földön, ahol annyi az elvégzendő munka, megtalálják életlehetőségeiket. (Gr. Apponyi György: De még mennyi munka van!) T. Képviselőház! Kétségtelen dolog, hogy a Németországban járt munkások a magyar mezőgazdasági munkásság életigényeit felemelték. Nem tartom ezt elítélendő dolognak, mert magam is számtalanszor elmondtam, hogy ha valahol, itt ezen a magyar földön már elveszett volna a magyar emberek lelkében az élet szintjének igénylése, nekünk, velük vérző és belőlük származó magyar embereknek ezt a magasabb életigényt feltétlenül fel kell keltenünk, de természetesen mindig csak a reális lehetőségek keretén belül. (Helyeslés a jobboldalon.) Mit hallottam azonban én magam egy munkásszervezet, mégpedig úgy tudom, félhivatalos amunkásszervezet megalakuló, illetve kezdő gyűlésén? Az ottani alföldi mezőgazdasági munkásság hosszú éveken keresztül nem élt emberi éietszinten és nemhogy az élet magasabb igénylésével állt volna eiő, de megelégedett volna azzal is, ha megvan a mindennapi szűkös kenyere s ha magát és gyermekeit keserű, kemény teleken fel tudja öltöztetni. Ez az ember, aki kijött a szervezet megalakulása érdekében programmbeszédet tartani, beszéde során olyan álomképeket vetített, amelyek megvalósítása mindnyájunk legjobb tudomása szerint, bármilyen erőfeszítéseket tesz ez a nemzet, legalábbis a közeljövőben lehetetlen, (vitéz Patacsi Dénes: Lelkiismere tiens ég!) Szegény, nyomorgó munkásasszonyoknak, akik gyermekeik számára csak inségkonyhán találtak eledelt vagy inségakció folytán kiutalt tejutalványokon kaptak tejet, nem lehet olyan beszédet mondani, hogy: én látlak benneteket a közeli jövőben, amikor elmentek gyermekeitekkel együtt Siófokra nyaralni, (vitéz Patacsi Dénes: Hallatlan! — Derültség a jobboldalon.) Mosolyogni méltóztatnak rajta? (vitéz Patacsi Dénes: Nem mosolygunk rajta.) Aki ezeket mondta, az nem az én pártomhoz tartozott, hanem a többségi párthoz. (Megay Károly: Ki volt azl) Én tudatában vagyok annak, hogy ezeket az egyébként igen jó magyar embereket, de a realitásokat és a lehetőségeket nem ismerő embereket (vitéz Patacsi Dénes: Ügy van!) rászabadítani arra a vidékre nem helyes. Mi, akik pedig itt a Házban mindig követeltük a viszonyok megjavítását, ott künn a lelkekre mérseki őleg hatottunk, annak ellenére, hogy ellenzéki pártnak vagyunk a tagjai. Ezeket a derék, jó embereket rászabadítani a vidékre, ismeretlen területre, ismeretlen viszonyok közé és megengedni nekik, hogy a maguk — mondjuk — Jó lelkének szén álmait mint a közeljövő lehetőségeit vetítsék ezek elé a nvomorgó emberek elé. (vitéz Patacsi Dénes: Szomorú!) ez legalább is olyan hiba, amelyet én sürgősen korrigálandónak tartok, T. Képviselőház! Ezzel nem azt akarom mondani, mintha én nem szeretném azt. hogv ezek a rétegek, amelyek az élet örömeiből és szépségeiből eddig nagyon keveset láttak, ezek az emberek, akik megszületnek, dolgoznak, felnőnek és mesrhalnak anélkül, hogy- valamit élveznének az életnek azokból a szépségeiből, amiket egy bizonyos társadalmi réteg talán a , T0:PYTSETX)HAZÍ NAPLÖ I, ülése 1939 június 28-án, szerdán. 245 maga számára már meg tudott szerezni, jobb sorsba kerüljenek. Nem azt mondom ezzel, hogy nem szeretném és nem látnám jónak, ha ez már holnap megtörténhetnék, de ezeket az álomképeket felrajzolni, közben a realitásokkal nem számolni, a lehetőségeket nem tenni mérlegre: ez a naivság nagyon közel jár a lelkiismeretlenséghez. (Ügy van! balfedől.) T. Ház! Amikor ezeket a jelenségeket látom a magyarországi munkásviszonyok területén, talán egészen más konzekvenciát vonok le, mint egyeseik, semmiképpen sem azt a konzekvenciát vonom le, hogy most már az ítélet szavával forduljak ezek felé a munkásrétegek felé, hanem azt mondom: ezeknek a rétegeknek számára vissza kell adni azt a reménységet, hogy azon a földön, ahol vannak, a maguk tisztességes emberi megélhetését biztosítani tudják. ( T. Ház! Itt térek rá aa interpellációm tulajdoképpeni tárgyára. Ha az a munkásréteg azt látja, hogy maiga a (mezőgazdasági termelés — bánmieninyire fokozzák is a munkah érigényeket — nem tud nekik egész esztendőre emberi megélhetést adni, akkor itt nagyon komoly szóval ikell fordulnom -azokhoz, — itt benn a Házban és a Házon kívül — akik a mezőgazdasági mnkábérek (kérdését elválaszthatónak tartják a mezőgazdasági termelés egyéb súlyos problémáitól, hogy vigyázzanak ezen a területen, mert itt olyan összefüggések vannak, amelyeknek figyelmen kívül hagyása,, felkeltve aa igényeiket a széles rétegekben, katasztrófát jelenthet az egész mezőgazdasági termelés szempontjából. (Ügy van! balfelől.) Tisztában kell lenni ezzel a kérdéssel; vegyem mindenki ceruzát a kezébe, nézze meg a magyar mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének mértékét és vessen számot azzal, hogy a mezőgazdasági munkabérek területén emellett a jövedelmezőség mellett meddig lehet eljutni. Mert ha felfokozom az igényeket a munkabér területén addig a fokig, aimáig magával a felemelt munkabérrel a mezőgazdaság jövedelmezőtlenségét megszüntetem, maikkor ilyen állapotot fenn lehet tartani egy esztendeig vagy kettőig, de ha a magyar gazdatársadalom és maga a mezőgazdasági termelés bármelyük terhének megnövekedése folytán ismét nem lesz jövetelmező foglalkozás, akkor szörnyű visszaesés következik be s ennek számláját ez a réteg azokon fogja hevenni, akik az igényeket mértéktelenül és számítás nélkül felemelték. (Ügy van!) T. Képviselőház ! Az összefüggéseknek figyelmen kívül hagyása ezen a területen feltétlenül katasztrófával jár, az egész mezőgazdasági termelés katasztrófájával és ha ez bekövetkezik, akkor a legsúlyosabb helyzetbe megint az a munkásság kerül, amely a mezőigazdasági dekonjunktúra idején ezeknek az esztendőknek legsúlyosabb terheit hordozta. T. Képviselőház! Én ezen a területen éppen ezért pozitív megoldást ajánlok. Ha mnga a mezőgazdasági termelés sem időbeli foglalkoztatás szempontjából ezeknek a nagy lélekszámú mezőgazdasági munkáscsaládoknak a megélhetését biztosítani nem tudja, — már pedig egymagában nem tudja — T;kkor gondoskodni kell különösen azokon a vidékeken, ahol a mezőgazdasági munkásság nagy számban települt le, olyan állandó közmunkákról, amelyek ezeket a munkásokat akkor is foglalkoztatják, amikor maga a mezőgazdasági termelés nem tud nekik munkát adni. Ha * ugyanis a munkásság látja, hogy azon a föl38