Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-10

Az országgyűlés képviselőházának 10. ülése 1939 június 27-én, kedden. 233 Hogy egy űr Bonyhádon milyen körülmények között, milyen szög alatt és milyen súllyal lesz arcul fc íve, azt hiszem, nem érdekli a nyilvá­nosságot és^ nem érdekli a képviselőházat. (Mozgás.) Tíz éves ügy, de erről is vannak bí­rósági akták, ott is vannak vallomások. Ami most már az ügy lovagias részét illeti, kijelenthetem, hogy az én megbízottaim ma­gyar állampolgárok voltak, akik a lovagias ügy tárgyalásával kapcsolatban kénytelenek voltaik sajnos, azt a megállapítást tenni, hogy ez a be­csületbírósági elj (beleilleszkedik aíbfoa a po­litikai hajszába, amelyet ott Bonyhádon (bizo­nyos urak az én személyem ellen már több mint egy esztendeje folytatnak. Akkor én valóban hoztam kintről két 'becsületbírósági tagot. Az illető ellenfél nem kifogásolta, pedig jogában állt volna ezeket a becsületbírósági tagokat ki­fogásolni, tehát a képviselő úr sem kifogásol­hatja őket most tíz évvel a történtek után. Na­pok hosszat tartó tárgyalások folyamán ezek a becsületbírósági tagok is kénytelenek voltak ar­ról meg-győződni, hogy itt nem szabályszerű becsületbírósági eljárásról, hanem politikai haj­száról van szó, hogy valakit kisebbségi meg­győződése miatt politikailag, erkölcsileg lehe­tetlenné tegyenek. Akkor ezek a becsületbíró­sági tagok felálltak és igenis azt mondták: ez nem becsületbírósági eljárás, ez politikai haj sza, mi itt visszavonulunk. Egyoldalúlag fel­vettek egy jegyzőkönyvet, amelyben kifejezésre juttatták, hogy igenis mindenben a lovagiasság szabályai szerint, becsületesen jártam el. (vitéz Zerinváry Szilárd: A »politikai hajsza« kifeje­zést a bonyhádi magyarok nevében visszautasí­tom! — Éljenzés és taps a bal és szélsőbalol­dalon.) Elnök: Szíveskedjék a közbeszólásoktól tar­tózkodni, különösen akkor, amikor valaki sze­mélyes megtámadtatás visszautasítása címén szólal fel. (Zaj.) Mühl Henrik: T. Ház! Ad 8,: Azt állította a képviselő úr, hogy engem Bonyhádon bojkot­táltak, velem minden érintkezést megszakítot­tak, stb. A bojkott, a társadalmi és gazdasági bojkott már a múltban is politikai eszköz volt. az a jelenben is, de a jövőben is politikai esz­köz lesz. A velem szemben álló tábor Bonyhá­don ezt a politikai eszközt alkalmazta velem szemben. Ez tény, ebben nincs semmi különös, az a fontos, hogy én nem szöktem meg a boj­kott elől. Kollégáim akkor egy orvosi vacso­rára hívtak és azt mondták nekem: »Idenézz, te nagyon derék fiú vagy, nagyon okos gyereK vagy, (Derültség.) arra figyelmeztetünk téged, vonulj vissza, ne foglalkozzál a politikával, hagyd itten ezt a svábságot, (gr. Festetics Do­monkos: Az lett volna a legjobb!) légy jó gyerek és ímindent elfelejtünk, visszafogadunk, stb.« En akkor bonyhádi kollégáimnak azt mondtam : »Ha Önök. kartársaim, engem az elé a választás elé állítanak, hogy a népem és az Önök barátsága között válasszak, akkor én az én népemet vá­lasztom.« És ezt a politikai orvostársaságot fa­képnél hagytam, azóta sem érintkezem vele és nagyon jól meg vagyok nélkülök. (Mozgás.) Végül tiltakozni kívánok az ellen a pár­huzamvonás mellett, amelyet a képviselő úr a Volksbund célkitűzései és a békebeli román vagy tót nemzetiségi mozgalmak között vonni kíván. (Halljuk! , Halljuk! baifelől.) Titako­zom ez ellen. Nekünk semmi közünk ezekhez a mozgalmakhoz. A magyarországi németség igenis az államihűség alapelvén áll. (Zaj. — gr. Festetics Domonkos: Ez nem mindenütt mond'* ható!) De igenis! (Zaj.) KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I, Igen t. Ház! Én is folytathatnék sérelmi politikát. Tíz esztendőn keresztül én igenis na­gyon sok jogsérelmet szenvedtem el. Nagyon messze vezetne azonban erről beszélni. Én nem kívánok sérelmi politikát folytatni, mert vá­lasztóim nem azért küldöttek engem a parla­mentbe, hogy itt állandóan sérelmeket hangoz­tassak, pedig — tessék elhinni — bőven megvan rá az alapjuk. (Ember Sándor: Nem lenne alapjuk!) Én igenis építő politikát kívánok itt folytatni és végtelenül sajnálom, hogy itt a képviselőházban a drága időt személyes kérdé­sekkel kell eltölteni és nem komoly munkával. Az én kezemben is vannak bizonyos bizonyíté­kok. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Lássuk!) Pizza csak rám az igen t. képviselő úr. (Közi­Horváth József: Valamelyikük hazudott, az hiz­ios! -- Elnök csenget.) Nagyon sok mindent tudnék itt mutatni és mondani. Az ország kiil­és belpolitikai érdeke azonban nem kívánja azt, hogy itt mindenféle régi dolgot felhány­torgassak. (Hubay Kálmán: Lejárt a beszéd­ideje!) Hetekkel ezelőtt az hangzott el itt, hogy ez a választás ítélethozatal volt. A bonyhádi' vá­lasztókerület is ítélt. ítélt először két egyén felett. A választókerület polgársága minű a kettőnket jól ismert... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, bogy beszédideje lejárt. Mühl Henrik: Rövidre fogom mondaniva­lóimat. Elnök: A képviselő úrnak nem lebet rö­vidre fognia, hanem be kell fejeznie. Mühl Henrik: Akkor meghosszabbítást kér­nék. Elnök: Mennyi meghosszabbítást kér a kép­viselő úr? Mühl Henrik: Két-három, vagy mondjuk öt percet. Elnök: Méltóztatnak megadni a kért ötper­ces meghosszabbítást? (Igen!) A Ház a meg hosszabbítást megadja. Szíveskedjék folytatni. Mühl Henrik: T. Képviselőház! Azt mon dották itt a parlamentben, hogy ez a válasz­tás, az első titkos választás ítélethozatal volt. A bonyhádi választókerület is ítélt. ítélt két személy felett. (Közi-Horváth József: Csak poli­tikai ítélet!) A választókerület népe mindkettőn­ket nagyon jól ismert, a képviselő urat ismerte talán 20—30 év óta, engem pedig 10 esztendeje ismert. (Közi-Horváth József: Azért becsületes ember, ha kisebbségben is maradt!) Meg is m aradi. Hogy ez a választás máskép végző­dött, mint ahogyan sokan elképzelték, arról én igazán nem tehetek. ; De ítélt a bonyhádi választókerület nem­! csak két egyén felett, hanem ítélt két politikai irányzat felett is és pedig két kisebbségi po­litikai irányzat felett: az általam képviselt ki­sebbségi politikai irányzat felett, (vitéz Mak­ray Lajos: Ön kormánypárti jelölt voit, nem német jelölt!) De a felett is ítélkezett a vá­lasztókerület népe, hogy vájjon azt a program­mot kívánja-e diadalra juttatni, amelyet a kormány képvisel és a kormánypárt keretén behii én képviselek, vagy pedig a képviselő úr kisgazdapárti programmját. Nemcsak a német­ség, hanem a magyarság is úgy ítélt, ahogyan az események mutatták. Én, mint a bonyhádi választókerület képvi­selője, a képviselő űr szerint állítólag nagyon veszedelmes működést fejtettem ki. A bonyhádi választókerületnek 38 községe van. Nem res­tellem itt bevallani, hogy a bonyhádi vá­36

Next

/
Thumbnails
Contents