Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-6

88 Az országgyűlés képviselőházának 6. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. kormányhoz a szabolcsi jégverések s az ezentúl előforduló elemi csapások kártalanítása ügyében: »1 Az eddigi s a közelmúltban előfordult szabolcsi jégverés folytán keletkezett elemi károk s a, netán ezután keletkező elemi károk kártalanítási kérdésében hajlandó-e a magyar királyi kormány a anultban más kormányok által követett kártalanítási eljárást revízió alá venni és ezt a kérdést intézményesen megoldani? 2. A magyar gazdasági teljesítési erő figyelembevételével milyen lehetőségek jöhetnek számi táslbia a szabolcsi jégveréssel okozott károk s az ezután előforduló károk és elemi csapások kártal anítás ára?. Az indokokat az interpelláció előterjesztése alkalmával élő szóval foigom elmondani. Nánássy Imre s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Nánássy Imre: T. Ház! Az országgyűlés elmúlt ciklusaiban,, talán a, mai napon is, bőséges alkalom kínálkozott 'annak a tanulságnak levonására, hogy nem imindíg kíséri helyeslés, legalább ás általános! helyeslés azt, ha a közérdefcnejk úgy szereznek 'nyilvánosságot, hogy ahhjoz látszólag más érdek is fűződik. Nekem ezeket a tanulságokat messzemenően le kell vonnom tartalomban, formában akkor, amikor egy nép-tragédiát kívánok itt szóvá tenni s e néptragédiával kapcsolatban a kártalanításnak új módját, amelynek meg akarom, nyerni az egész kormányt, s ennek a Háznak minden egyes tagját pártkülönbség nélkül. Talán köztudomást ismétlek meg akkor, amikorj előadom, hogy e hónap 15-én éjszaka 11 órakor jégzivatar zúgott végig Szabolcs vármegyéin s ennek következtében, — hogy egy rövid és orzott kifejezéssel éljek — oüa lett az emberek vetése, Szabolcs vármegyében sok tízezer holdon az a vetés, amely június 15-én délelőtt még bólogatva, szerényen, (hirdette Isten dicsőségét és a szabolcsi munkásság hatalmát, erejét, megsemmisült,. Tízezer holdakon a vetés, az őszi «s tavaszi kalászosok összeölelkeztek a földdel, mielőtt megszülethetett volna a termés. Ebből az ölelésből kimaradt az embernek a fia, kimaradt maga a munkaadó, aki egyévi keserves munkájának befektetése után joggal hihette, remélhette, hogy eljön az áldott, boldog idő, az aratás, megszűnnek azok a kínzó gondjai, amelyek a magyar életet egyébként is keservessé tették részére. De kimaradt ebből az ölelésből az a munkás is, aki a bő termés láttán gon, dolta, hogy a tízed- vagy tizenegyedrész annyi lesz, hogy bőven fedezheti belőle kenyér- és más szükségleteit. Kimaradt az iparos, a kétkezi munkás, aki hihette, (hogy eljön az aratás az annyi szükségben szenvedőnek, hogy munkaalkalom majd csak lesz és hogy a kaszapengés a kalapács ütésével és hang-jával nemzeti imádságban fog összecsörrenni. Kimaradtak ebből a kereskedők, akik azt hitték, hogy lesz az aratás után forgalom. Kimaradtak a többi szabadpályán lévő emebrek, akik azt (hitték, hogy joggal megérdemelt munkájuk árát az aratás meg fogja majd hozni. Kimaradt, sajnos, a nemzet és az állam is, amely jogosan számíthatott arra, hogy polgárai egy ülése 1939 június 21-én, 'szerdán. bő aratás után (honvédelmi, adófizetési, k^özés magántartozási fizetési kötelezettségeinek fokozottabb mértékben fognak eleget tenni. Xigy maradtunk,, mint az ujjunk, mint a lebotolt fűzfa, megsemmisülve, minden nélkül. De a kalászos terményeken kívül még sokkal nagyobb tragédia érte Szabolcs tündérkertjeit, a szőlőket és gyümölcsösöket, mintha csak valami őrült sokaság vandál kézzel felhasogatta volna a szőlőtőkéket, a szőlő vesszőket, a gyümölcsös ágakat. A termésnek mintegy 90°/o-a lekerült a fáról, a tőkéről. Tegnap a kormány néhány tagjának, valamint néhány képviselőtársamnak sikerült megmutatni egy néhány fán maradt, leszedett gyümölcsöt, amelynek mint egy sikeres ütközet után a testrészeknek, csak bizonyos része maradt meg. Legalább kétharmadában, vagy háromnegyed részében leverte a jég a gyümölcsnek részeit, meghasogatva az ágakat, amelyekbe később majd befészkelődnek a fagy és a bacillusoknak milliárdjai, hogy megöljék a szervezetet. Ezeknek helyrehozására egy esztendő nem elég. Ezek szemléltetésére egy szerencsétlenségi mintakollekciót állítottam össze Kristóf Ferenc társulati igazSató-főménök gyümölcsöséből, aki nem kért és nem is fogadna el az államtól segítséget, de vázolni akarta, hogy mi a sorsa azoknak, akik pusztán a földből, vagy pusztán a gyümölcsösből élnek. Leteszem ezeket a Ház asztalára, hogy ha érdekli képviselőtársaimat, megszemlélhessék. T. Ház! Ha eddig a nemzetben ilyen tragédiák fordultak elő, többféle volt azok orvoslása. Néha megmutatkozott az ország őrültsége is, mert néhai Tóth Tihamér püspök szerint nem az a bolond, akinek az esze elment és mindene megmaradt, hanem megfordítva, az is, akinek csak az esze maradt meg és minden mása elment. Ilyenkor vették egyesek a szerencsétlenség után a cséphadarót, mondván, hogy »Lássuk, mire megyünk ketten.« Megismétlődött azután a másik jelenség, nevezetesen az, hogy a borhoz fordult a magyar, odaszólt a cigánynak: »Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.« A trianoni vérszegénységben azután egy másik eljárás fejlődött ki a tragédiák láttára: a vérszegény szemek a mindenkori kormányra szegeződtek és megismétlődve hangoztatták azt a más téren is túlságosan számításba vett reményt, hogy segítsen az állam, mert az állam segítsége nélkül megsemmisülünk. Mi, ez idő szerint megválasztott szabolcsi képviselők, nem tartozunk egyik árnyalathoz sem. Meggyőződésünk, hogy a károsultakon kívül a legszánandóbb a kormány, amely szeretne segíteni, de nincs abban a helyzetben, hogy segíthessen és nekünk törvényhozóknak elsősorban az a kötelességünk, hogy segítsünk a nehéz helyzetben lévő kormányon, hogy tovább segíthessen. Minket nem sírni küldtek ide, ha nemzeti tragédia történt is Szabolcsban, hanem cselekedni. (Ügy van! a középen.) Szabolcs példát adott az országnak a cselekvésben. Cselekedett akkor, amikor mihamar a bevonulás után megépítette az első szabolcsi földvárat. Az első szabolcsi földváron, az első szabolcsi zsinaton hozták azokat a törvényeket, amelyek miatt ma sem pirul a milleniumi oszlop, amely határozatok ma, 1939-ben is beváltak. Cselekedett akkor, amikor kibírta a tatár, a török, az osztrák pusztításokat, cselekedett akkor, amikor adta Bocskai, Bethlen, Rákóczi