Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-374

Az országgyűlés képviselőházának S7í. zetlen tartozási állapotok fennmaradnak, sem maguk a hitelintézetek, seim a kölesönvevők nem tudnak boldogulni és nem tudják magukat mihez tartani, mert végeredményben elintézetlen és megoldatlan 'hitelállapotra újabb hitelt ráépíteni nem lehet. Rendkívül fontos volna, amit a pénzügyminiszter úrnak újból figyelőmébe ajánlok, a dollár- és fontadósságok kérdésének rendezése. Fenntartunk egy olyan fikciót, hogy a dollárt még mindig 572 pengővel, a fontot 26 pengővel kell fizetniök a gazdaadósoknak s ugyanakkor a Nemzeti Banknak és a tőzsdének jegyzése más ezekre az idegen valutákra nézve, más viszont a magánjegyzés is; itt olyan zűrzavar van, amelyből a gazdaadósok kiigazodni nem tudnak. Végeredményben a külföldi adósságok kamatszolgáltatása csak kis mértékben teljesül. Erre vonatkozólag az elozo pénzügyominiszter úr igen rendes egyességet kötött a külföldi hitelezőkkel, tehát teljesen jogos és méltányos, hogy ha már az állam megegyezett a külföldi hitelezőkkel, akkor a belföldi dollár- és fontadósságoknál is olyképpen állapítsák meg a fizetési módozatokat, ahogyan az megfelel a gazdasági viszonyoknak. Annál is dnkább szükség

1

, van erre, miért hiszen a királyi Kúria gyakorlatában is bizonyos ingadozást látunk. A Kúria hol azt mondja, hogy 572 pengővel kell fizetni a dollárt, hol azt mondja, hogy elegendő 3*40 pengő, de volt olyan ítélet is, amely valorizációs alapon valami középutat keresett ki. Tehát a kormányzatnak akár. törvényhozási, akár pedig valami más úton meg kell találnia a módot arra, hogy ezeknek^ a dollár- és fonttartozásoknak visszafizetési, átszámítási kulcsát megállapítsa. További szempont, amelyet a pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlanék, az, hogy a nagyobb gépek vételével sok mezőgazda rendkívül súlyos hátrányokat és károkat szenvedett. Volt itt egy olyan korszak, amikor a kormány hivatalosan pártolta és terjesztette azt a gondolatot, hogy gépesíteni kell a magyar mezőgazdaságot. Ezerszámra dobtak be a magyar mezőgazdaságba traktorokat és cséplőgépeket. Kisbirtokosok, akiknek anyagi ereje nem volt alkalmas arra, hogy egy ilyen nagyobb értékű gépet vásároljanak, beleugrottak ezeknek a gépeknek vásárlásába. Beleugrottak azért, mert a kormány részéről 10 és 20 százalékos kedvezményt 'biztosítottak nekik és biztatták őket, hogy a többtermelés szent nevében ezeknek a gépeknek megvételére szükség van. A következmény az volt, hogy azok a birtokosok, akik 20—25 vagy 50 hold birtokában egy ilyen traktor vagy cséplőgép vételébe belementek, teljesen tönkrementek, elárverezték gépüket és akárhányszor elárverezték földjüket, úgyhogy most földönfutók. Miért? Mert a gépek után 18—20% kamatot kellett fizetniök és a gépgyárak a tulajdonjog fenntartásával eladott gépeket az első esetben, amikor a gazda nem tudott fizetni, kiigényelték, elvitték. A helyzet az volt, hogy a gépet eladták annak a szegény parasztnak, de azután elvitték tőle, úgyhogy nem tudott a géppel keresni. Megvolt az adóssága és adósságát nem bírta fizetni. Számtalan olyan eset van, amikor egy 20.000 pengős gépvételre a gazda tényleg kifizetett 20.000—22.000 pengőt, de még ezidőszerint is fennáll másik 15.000—20.000 pengő tartozása, ami teljesen érthető, mert 10—12 esztendő alatt 15—16—20%-os kamatokkal felszaporodott az adósság tőkéje. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. ülése 1939 március 1-én, szerdán. 81 Az országban legalább 15.000—20.000 olyan gazda van, aki ezeknek a gépvételeknek következtében teljesen tönkrement és ma földönfutó az a gazdaréteg, amely elsősorban volt fogékony a kormányzatnak a többtermelés és a jobb mezőgazdasági termelést célzó tanítása iránt. Ha most a gazdaadósságok rendezéséről, a kérdés befejezéséről van szó, feltétlenül szükséges, hogy a vonatkozó intézkedések végrehajtásánál a pénzügyminiszter úr találjon módot ezeknek a gépeladásoknak és gépvételeknek a revíziójára, a kamatok beszámítására és arra, hogy azok a gazdaadósok, akik a gépvételek következtében kerültek ilyen nehéz helyzetbe, valamiképpen mégegyszer talpra állhassanak. Mózes t. képviselőtársam interpellációját is válasz nélkül hagyta a pénzügyminiszter úr, ugyanez az én sorsom is, de mégis nagyon kérem, hogy a közeledő március 31-i határidőre való tekintettel, a legsürgősebben tájékoztassa a pénzügyminiszter úr az országot arról, hogy mit kíván tenni a gazdaadósságok rendezése tekintetében. Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Következik Csoór Lajos képviselő úrnak a pénzügy-, földművelésügyi és belügyminiszter urakhoz intézett interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét feLJvásni. Porubsíky Géza jegyző (olvassa): »Minthogy a hegyközségekről szóló l:)38. évi XXXI te. a szőlőbirtokosokat hegyközségi és tanácsi járulékkal terheli meg és ennek befizetése az amúgyis válságos helyzetben levő szőlősg&zdatársadaloom részére iagy terhet jelent, minthogy továbbá a szőlőbirtokosok már amúgyis viselnek különadót, a borfogyasztási adót, mely végeredményben az ő terhükre hárul, s végül, minthogy a hegyközségek megalakulása a szőlősgazdatársadalom körében igen erős ellenszenvet váltott ki, kérdezem a felhívott miniszter urakat: hajlandók-e intézkedni olyan értelemben, hogy a szőlőbirtokosokat terhelő borfogyasztási adó, melyet eddig a politikai községeknek engedtek át költségeik fedezésére, az 1939/40. költségvetési évtől kezdődőleg a hegyközségeknek engedtessék át, mint olyan céladó, melyet a szőlőbirtokosok viselnek és amely a hegyközségek által elérni szándékolt szőlőtermelési érdekek előmozdítását legyen hivatva szolgálni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy az ebédidőt vegigbeszeljem, hogy az utánam következő felszólalók nak már nagyobb hallgatóságuk legyen. Arról interpellálok, hogy a hegyközségek részére engedje át az állam a borfogyasztási adót. A hegyközségek megalakítása az egész országban a legnagyobb nehézségbe ütközik. Napról-napra érkeznek olyan jelentések, hogy akárhol kívánják megalakítani a hatóságok, a szolgabírák a hegyközségeket, az érdekelt sző lősgazdák önként nem járulnak hozzá a hegyközség megalakításához. Ez rendkívül helyte len dolog, mert a hegyközségek szervezése meggyőződésem és mindnyájunk meggyőződése szerint, az ország szőlőgazdaságának, bortermelésének és gyümölcstermelésének eminens érdeke. A gazdatársadalom tehát nagyon helytelenül jár el akkor, amikor a hegyközségek meg13