Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-374

Az országgyűlés képviselőházának 37U> talanságot szül a statárium fenntartása, külföldön pedig a lehető legrosszabb vélemény keletkezik olyan országról, amelyben csak rögtönítélő bíráskodással lehet a rendet fenntartani. Kérem tehát a miniszter urat, Tiogy interpellációm értelmében intézkedjék. Elnök: Az interpelláció kiadatik az igazságügyminiszter úrnak. Következik Pálffy-Daun József gróf képviselő úrnak a külügyminiszter úrhoz intézett interpellációja. A képviselő úr nincs jelen, interpellációja töröltetik. Következik Fenéik István képviselő úrnak a miniszterelnök úrhoz és a külügyminiszter úrhoz intézett interpellációja. Az interpelláló képviselő úr nincs jelen, interpellációja töröltetik. Következik Csoór Lajos képviselő úr interpellációja a honvédelmi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Porubszky Géza jegyző (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a Károly-csapatkereszt igazolására megszabott határidő 1938 december 31-én lejárt, viszont az igazolásra kitűzött idő alatt olyan rendkívüli körülmények merültek fel, amelyek nagvmértéíkben ímeiginehezítik ezen igazolásokra irányuló utánjárást, kérdezem a m. kir. honvédelmi miniszter urat, hajlandó-e az 1938 december 31-ében megállapított határidőt legalább 1939 június 30-ig meghosszabbítani, hogy különösen a falusi lakosság jelentékeny része a^ Károly-csapatkereszt megszerzésének lehetőségétől és az ezzel járó előnyöktől ne essék elí« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Interpellációm ia Károly-csapatkereszt (megszerzésének lehetőségét, illetve a falusi nép érdekét szolgálja. A Károly-csapatkereszt igazolásához ugyanis a laikusságnak nagy érdekei fűződnek: adókedvezmények és egyéb ilyen jogok, egyszóval a tűzharcoskedvezmények illetik meg azokat, akiknek Károly-osapatkeresztjük van. A Károly-csapatkeresztigazolások megszerzésére vonatkozólag most egy esztendeje, 1938 március elején adott ki a honvédelmi miniszter úr egy rendeletet. Ez a rendelet rendkívül körülményes igazolási eljárás elé állítja azokat, akiknek véletlenül nincs a birtokukban a háborúban szerzett Károly-csapatkeresztigazolvány. Ilyenek pedig rendkívül sokan vannak, amit'az is bizonyít, hogy a honvédelmi minisztériumban az eddig beadott kérvényeket még iktatni sem tudták és azt mondják, hogy talán két-három hónap is kell ahhoz, hogy az összes kérvényeket iktassák. Rendkívül sok ember érdeke fűződik tehát a Károlycsapatkereszt igazolásához. Itt vannak, mélyen t. Képviselőház, a falu lakói, akik most bajban vannak azért, mert a Károly-csapatkereszt igazolására vonatkozó rendelet 1938 tavaszán jelent meg, tehát abban az időben, amikor a falusi lakosság mezei munkája megkezdődik. Tudjuk, hogy ha nálunk egy törvény vagy rendelet megjelenik, annak szövegét senki sem adja tudtára az ország népének. Azt megkövetelik tőlünk, hogy betartsuk a törvényt és a rendeletet, arra azonban nincs módunk, hogy azokat megismerjük; megjelennek a Budapesti Közlönyben vagy a vármegyei hivatalos lapban, de a közönség kezébe a legritkább esetben kerül a törvények és rendeletek szövege. Érthető ilyen körülmények köülése 1939 március 1-én, szerdán. 79 zött, hogy amikor tavaly a parasztember megkezdte tavaszi munkáját, egyáltalán nem járt a Károly-csapatkereszt igazolása után. A parasztember, még akkor is, ha tudott erről a rendeletről, fontosabbnak tartotta azt, hogy először szántson, vessen, arasson, hogy életet és kenyeret adjon ennek az országnak és csak azután gondolt az ő jogának megszerzésére; el akarta végezni előbb a tavaszi és nyári munkáját, a vetést, a betakarítást és arra gondolt, hogy ősszel fogja a Károly-csapatkereszt igazolását megszerezni. Közben bekövetkezett a nagy külpolitikai esemény, rendkívüli fegyvergyakorlatra kellett behívnunk igen nagyszámú embert, úgyhogy a falvakon a munka megint megsokszorosodott. Igen sok embert elvittek és azok helyét azoknak kellett betölteniük, akik otthon maradtak. Megint akadályozva volt a falusi nép abban, hogy Károly-csapatkeresztjének igazolása után járhasson, mert megint első volt az, hogy a haza iránti kötelességét teljesítse, végezze az őszi munkát az, aki otthon maradt és helytálljon azok helyett is, akik a határokon álltak készenlétben esetleges konfliktus esetére. Novemberig telt el az idő, amikor többé-kevésbbé lecsillapodtak a viszonyok és amikor a falu népe már gondolhatott arra, hogy utánajárjon^ annak, hogy a Károlycsapatkereszthez szükséges igazolásokat megszerezze. November és december, ez a két hónap nem volt elegendő arra, hogy a falusi ember a Károly-csapatkereszt igazolásához szükséges sok utánjárást elvégezhesse, a sok papirost és igazolványt meg tudja szerezni. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a mi katonáink az egész monarchia területén szétszórva teljesítettek szolgálatot. Az egyik ezred Csehországban, a másik Ausztriában, a harmadik Galíciában, a negyedik Erdélyben vagy máshol teljesített szolgálatot. Az iratok ott vannak, a bajtársak ott vannak, a tiszek ott vannak és az a szegény falusi ember, akinek az életben aligha volt módja egyszer-kétszer arra, hogy a falujából kimehessen, nem mehetett se Ausztriába, se Csehországba, se Erdélybe, hogy bajtársakat szerezzen, akik az ő igazolását megadják. Ennek következtében az a helyzet, hogy a magyar katonaságnak az a rétege, amely legjobban teljesítette kötelességét a haza iránt, a magyar paraszt, aki tényleg éveken keresztül kint a harctéren teljesített szolgálatot, nem tud hozzájutni a Károlycsapatkereszthez, legnagyobb részük nem tud hozzájutni a tűzharcosminőséghez és nem tudja élvezni annak előnyeit. Ez nem frázis. Állandóan, r napról-napra kell tapasztalnom a falu lakossága részéről, hogy az emberek a legnagyobb mértékben el vannak keseredve, hogy hiába voltak kint éveken át a harctéren, nem tűzharcosok, mert nem tudják megszerezni a Károly-csapatkereszt megszerzéséhez szükséges igazolásokat és pedig azért, mert igazoló írásaik, bajtársaik megszállt területen, vagy pedig az ország egyéb részein vannak, ha Magyarországon is vannak, azok a szegény parasztemberek nem képesek Ny ír egy házáról Zalaegerszegre, vagy Baranyából Abaúj megyébe utazni és vándorolni, hogy igazolásaikat megszerezzék. Azt hiszem, hogy amikor a magyar honvédség újra való felépítéséről van szó és amikor arra számítunk, hogy megint a magyar parasztlegény álljon helyt a harctéren, akkor nem lehet a magyar parasztság katonáinak tíz-