Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-374

78 Az országgyűlés, képviselőházának B7U. körülmények között már véglegesen és ked vezően oldja meg (Rátz Kálmán: És sürgősen!) és terjesszen be egy megfelelő kényszeregyességi rendeletet, hogy a védett gazdaadósok kérdését a legrövidebb

1 időn belül egy- j szersmindenkorra le lehessen venni a sző- : nyegről. (Helyeslés a baloldalon.) A magyar nép ma már nem hisz az ígéretekben. Ennek a kérdésnek megoldását is ! már sokszor megígérte a kormány. Hat év óta állandóan toldozgatja és toldozgatja ezeket a védettségi rendeleteket, a kérdés lényegiéhez azonban soha nem nyúl és a kérdést véglegesen nem oldja meg. (Egy hang jobbfelől: Sok minden történt ezen a téren! — Zaj a baloldalon ) Azt beszélik, hogy ezek a gazdavédelmi rendeletek tulajdonképpen nem is^ a gazdaadósok érdekében, hanem a bankok érdekében hozattak meg, (Tolnay-Knéfely Ödön: 175 millió pengőből 150 milliót kaptak a bankok! — Zaj.) mégpedig azért, hogy az 1931. évi nagy bankbukások további elkerülése végett a bankok abba a helyzetbe kerüljenek, hogy egyrészt hozzájussanak bizonyos kamatszolgáltatásokhoz, másrészt pedig a kölcsönadott összegeket se veszítsék el és ha nem is egyszerre, de részletekben mégis megkapják. Kérem a jelen nem lévő pénzügyminiszter urat, hogy interpellációmra a választ feltétlenül adja meg, mert 50.000 gazdaadós család és azok gyermekeinek sorsáról van szó, és ez a kérdés van olyan fontos, hogy kívánhatjuk, hogy a pénzügyminiszter úr is akkor, amikor annak tárgyalásáról és elintézéséről van szó, itt személyesen megjelenjék. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Következik Csoór Lajos képviselő úr interpellációja az igazságügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, hogy azt felolvasni szíveskedjék. Porubszky Géza jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. igazságügyminiszter úrhoz a 3431/1939. számú rendelettel kihirdetett rögtönbíráskodás megszüntetése tárgyában. Tekintettel arra, hogy a 3431/1939. számú rendelettel kihirdetett rögtönbíráskodás további fenntartása annak a látszatnak a keltésére alkalmas, mintha Magyarországon a közrend a legsúlyosabb mértékben veszélyeztetve volna és tekintettel arra, hogy a köznyugalom ilyen irányú veszélyeztetésére semmi adat nincsen, tekintettel továibbá arra, hogy a rögtönbíráskodás fenntartása mellett az egyébként különös jelentőséggel nem bíró bűncselekmények elkövetői többé már jóvá nem tehetői súlyos ítéletet szenvedhetnek, kérdezem az igazságügyminiszter urat: hajlandó-e a fenti rendelettel kihirdetett rögtönbiráskodást megszüntetni, vagy amenynyiben ez nem volna lehetséges, hajlandó-e a rendelkezést olyképpen módosítani, hogy a rögtönbíráskodás csak a közrend és a főbb hatóságok fokozott védelmére tartassék fenn?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Béldi Béla: És a válasz a miniszter urat, aki nincs jelen!) Csoór Lajos: T. Képviselőház! Amikor február 3-án a dohányutcai zsidó imaház ellen elkövették azt az otromba és mindenki által elitélt merényletet, az egész ország felháborodott. De még jobban felháborodott és meglepő- . ülése 1939 március l-én, szerdán. dött az ország akkor, amikor a következő vasárnap mindenki arra ébredt, hogy itt statárium van. A statárium olyan szigorú beavatkozás az életbe, hogy .azt csak á legindokoltabb esetben szabad elrendelni. Ha ilyen bűncselekmények, mint a zsidó imaház elleni merénylet, sorozatosan követtettek volna el, vagy a hatóságok munkáját sorozatosan akadályozták volna meg, akkor talán érthető lett volna ennek a szigorú rendelkezésnek a kibocsátása. Jelen esetben azonban, amikor ilyen kiszakított, sporadikus jelenségről volt szó, amelynek sem előzménye, sem folytatátsa nem volt, teljesen indokolatlan és érthetetlen, hogy a statáriumot, a rögtönítélő bíráskodást az országban továbbra is fenntartsák. Méltóztassanak arra gondolni, hogy mind a belföldön, mind a külföldön a lehető legrosszabb véleményt kelti a rögtönítélő bíráskodás fenntartása. (Rassay Károly: Éppen ellenkezőleg!) Az a lakosság, amely távol áll az általános politikai élettől, meg van dermedve és nem tudja, mifé'e jogrendellenességek és imiféle zür-zavar lehetnek itt, hogy csak statáriummal lehet a rendet fenntartani. Az a külföldi pedig, aki olvassa, hogy Magyarországon csak statáriummal lehet a rendet fenntartani, megalkotja a miaga véleményét ennek az országnak a belső rendjéről'. Éppen ezért indokoltnak tartom, hogy a statáriumot mai formájában szüntessék meg. Távol áll tőlem, hogy a statárium megszüntetésével a közrend ellen elkövetett sorozatos bűncselekményeket, vagy ilyenek lehetőségét előmozdítsak. Feltétlenül szükséges azonban, hogy ne legyen lehetőség olyan ítéletek hozatal ára, f amelyek utóbb jóvátehetetlenekké válnak.^ Méltóztassanak emlékezni arra, hogy volt már statárium Magyarországon és akkor is hoztak olyan ítéleteket, amelyeket később meg kellett bánni, de akkor — sajnos — már jóvátehetetlenek voltak. Jelenleg is az a helyzet, hogy ha az útkaparóval összeverekednek a legények, akkor statáriális bíróság elé kerülnek. Ha az erdőkerülővel összevesznek és egymásba lövöldöznek a vadorzók vagy fatolvajok, akkor statárium elé kerülnek. A különben három- vagy hathónapos szabadságvesztési büntetéssel megúszható bűncselekményeket most a statáriális eljárás folytán 10—15 esztendős, súlyos fegyházbüntetéssel kell sújtani. A falu kocsmájában verekedések és lövöldözések mindig napirenden voltak, de ez sohasem borította még fel a társadalmi rendet és békét. Teljesen indokolatlan tehát, hogy azokat a talán túlvérmes legényeket most ilyen megszokott és nálunk egyáltalán el nem Ítélhető bűncselekmények miatt ilyen szigorú elbánás alá vonják. Sajnálom, hogy a mélyen t. igazságügyminiszter úr, akinek jogérzékében nem lehet kételkedni, nincs jelen és nem tud választ adni interpellációmra, (Béldi Béla: A folyosón hallgatja!) én azonban ismételten hivatkozom arra, hogy statáriális eljárás csak olyan időben tartható fenn, amikor sorozatosan és következetesen a társadalmi rend megbolygatására irányuló vagy egyébként el nem fojtható súlyos bűncselekmények sorozata forog fenn. A jelen esetben Magyarországon erről szó sincs, tehát teljesen indokolatlan az, hogy ilyen szigorú intézkedés továbbra is fenntartás s ék; indokolatlan azért, merï nemhogy megerősítené az országban a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét és a nyugalmat, hanem éppen nyűg-