Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-374

Az országgyűlés képviselőházának 374-. Kérem a jegyző urat szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Porubszky Géza jegyző (olvassa): »Interpelláció a gazdaadósságok végleges rendezése tárgyaiban a ím. kir. pénzügyminiszter úrihoz. 1. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak airról, hogy a bíróságok a védettségi szolgáltatások bizonyos ideig való elmaradása esetén a gazdaadósok védettségét azonnal megszüntetik és annak eredményeképpen a hitelezők még ma is igen sok védett gazdát elárvereznek és tönkretesznek? 2. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a védettséget abban az esetben is megszüntetik a bíróságok, ha a védett gazdaadóisok eleani károk miatt kerültek abba a helyzetbe, hogy a védettségi szolgáltatásokat nem tudták teljesíteni? 3. Hajlandó-e^ a pénzügyminiszer úr a földreform előestéjén olyan rendeletet kiadni, amely a giazdaadósokat kielégítően és (megnyugtatóan véglegesen és úgy rendezni, hogy az eddig megszüntetett védettbiirtoki minőségek — amennyiben a volt védettbirtokok .még a hitelezők tulajdonában vannak és nem kerültek harmadik gazdaszemélyek tulajdonába — visszaállítása an ak és a védett gazdaadósok ingatlanaira kitűzött árverések be állíttassanak?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Mózes Sándor: T. Ház! Az 1933 október 24-én életbelépett gazdavédelmi rendeletnek az volt a célja, hogy az eladósodott gazdákat megóvja a teljes tönkremeneteltől és birtokuk elárverezésétől. Éppen ezért ez az első gazdavédelmi rendelet olyan intézkedéseket tartalmazott, hogy a gazdaadós — figyelembevéve a rendes gazdasági éveket, — a kamatot, a tőketörlesztést és az évi adót földjének jövedelméből meg tudja fizetni, az elemi károk esetére pedig olyan rendelkezéseket tartalmazott, hogy amennyiben a gazdaadós az elemi kárt községi bizonyítvánnyal igazolni tudja, abban az esetben az évi rendes védettségi szolgáltatásokra egy évi haladékot kap. Ilyen módon az elemi kárt követő rendes gazdasági évben a védett gazda abba a szomorú helyzetbe került, hogy kénytelen volt megfizetni a rendes évi védettségi szolgáltatásokat, de ezenkívül pótolnia kellett az elmaradt gazdasági év szolgáltatásait is, amely évben pedig elemi kárt szenvedett. Köztudomású, hogy a magyar földbirtok jövedelme 3—4%-nál többet nem tesz ki, (nyitraivánkai Vitéz Árpád: Aarnyi sincs!) sok esetben pedig még ezt a százalékot sem éri el. Ebből tehát következik, hogy amikor a védett gazdának évi 8—10%-ot kellett fizetnie földjének jövedelméből, olyan helyzetbe került, hogy előbb-utóbb meg kellett akadnia a védettségi szolgáltatásokkal s ennek a megakadásnak az a szomorú következménye volt, hogy földjét árverezték, úgyhogy a védett gazdák — annak ellenére, hogy gazdavédelmi rendeletek voltak hatályban — sorozatosan tönkrementek. Aki a gyakorlati életben él, annak az az érzése, hogy a kormány nem akarja véglegesen és kedvezően elintézni a gazdaadósságok kérdését, pedig szerény véleményem szerint a gazdaadósságok kérdése van olyan fontos, mint a kereskedőtársadalom kérdései. A kereskedőtársadalom érdekében a kormányok sorozatosan hoztak olyan csődönkívüli kényszeregyességi rendeleteket, amelyeknek alapján az ülése 1939 március 1-én, szerdán. 77 adósok adósságuk 10—15, későbben pedig 25^40, vagy 50%-ának kifizetése ellenében a kvótát meghaladó adósságaitól egyszersmindenkorra megszabadultak, pedig állandóan arra hivatkoznak, hogy a gazda az a gránitszikla, amelyre a magyar nép, a magyar haza jövőjét fel lehet építeni. Ma arról beszélnek országszerte, hogy a földbirtokreform előbb-utóbb meg fog valósulni és annak áldásos következményei minden téren érezhetőkké válnak. Beszélnek családszaporításról, a termelés fokozásáról, a r szociális kérdések megoldásáról és az igazságos adórendszer bevezetéséről is. Amikor mindezekről a reformokról beszélnek, csodálkoznunk kell azon, hogy a kormány teljesen érzéketlenül nézi a védett gazdaadósok sorozatos árvereztetését, amikor pedig az ember idehozza ezt a fontos kérdést, a gazdaadósságok kérdését és amikor 50.000 gazdaadós sorsáról van szó, akkor íme, a többségi párt kivonul egy ilyen interpelláció elől, nem tartja fontosnak, hogy a gazdaadósságok kérdésével foglalkozzék, (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Rátz Kálmán: öten vannak a túloldalon! — Egy hang jobbfelől: Az ellenzéken sem látunk többet!) hogy állást foglaljon és kényszerítse a kormányt a szükséges intézkedések megtételére. (Zaj. — Rátz Kálmán: Ez a parlamentarizmus csődje! — TolnayKnefély Ödön: Künn azt hirdetik, hogy mindent a népért, itt benn pedig másképpen cselekszenek! — Felkiáltások a jobboldalon: Hol a kisgazdapárt? Ott hányan vannak? Ott is alig vannak!) Pedig fontos volna és minden körülmények között megoldandó volna ennek az 50.000 családnak a kérdése, és okvetlenül kellene hozni olyan gazdavédelmi rendeletet, amely hatályánál fogva azonnal visszaállítja az egy éven belül megszüntetett védettségeket, azonkívül a kitűzött árveréseket azonnal beállítja, a védet gazdaadósok adósságát a legrosszabb esetben 35 éves hosszúlejáratú kölcsönné alakítja át, (Béldi Béla: Ezt kellene kötvényesíteni!) vagy pedig megadja a gazdaadósoknak ugyanazokat a kedvezményeket, mint a kereskedelemnek, amely kereskedelemben tudvalévőleg zsidók vannak nagyobb számban, akiknek meg volt adva az a lehetőség, hogy adósságaik 40—50%-ának megfizetése ellenében — azt is részletekben fizetvén több éven keresztül — a kvótán felül adósságaiktól megszabaduljanak. Annak, aki a gyakorlati életben él, az az érzése, hogy a kormány nem akarja ezt a kérdést véglegesen dűlőre juttatni. Ezért kell ma, a gazdavédelmi rendeletek életbeléptetése után hat évvel, még mindig szóvátenni ezt a kérdést és sürgetni végleges megoldását. Nem szabad ennél a kérdésnél az egyoldalú hitelezői érdekeket szem előtt tartani. Nem szabad az anyagot, a pénzt, a tőkét előnyben részesíteni az élő emberrel szemben, mert véleményem szerint elértéktelenedhetik a pénz, elveszhet a tőke, tönkremehetnek az intézmények, de az élő embernek, a magyar parasztságnak okvetlenül és minden körülmények között fenn kell maradnia, mert különben vele együtt elvész a magyar nemzet is. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Nem lehet tehát tűrni azt, hogy nyomorba döntessenek ezek a védett gazdaadósok, vagy azok, akiknek védettségét egyes részletek nem fizetése miatt már megszüntették, és feltétlenül intézkedni kell abban az irányban, hogy a kormány ezt a kérdést okvetlenül és minden