Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-386

558 Az országgyűlés képviselőházának 38 feldért, mint ahogy nem vagyok felelős Kun Béláért, Jászi Oszkárért és másokért, akiknek nevét nem akarom felemlíteni. (Payr Hugó: Rajnissért!) Nem vagyok ezekért felelős, de ezt a kérdést kötelességemnek tartom megemlíteni azért, mert már három hónappal ezelőtt fel vettetett ez a Schönfeld-kérdés Magyarországon egy nácilapban, utána felvettetett a kormánypárt hétfő reggeli lapjában és abban is megírták azt, ami a miniszter úr által felolvasott Daragó-féle nyilatkozatban benne van, hogy tudniillik az amerikai zsidó magyarság nemcsak hogy nem hallgatott erre a felhívásra, hanem ezzel a legélesebben szembehelyezkedett. (Rajniss Ferenc: Nincs benne a nyilatkozatban!) Kérem, t. képviselőtársam, tessék elolvasni. (Rajniss Ferenc: En hallgattam, nincs benne!) Ezért jó, ha az ember néha nemcsak hallgat, hanem olvas is. (Rajniss Ferenc: El is olvastam és még sincs benne! — Elnök csenget.) Kérem, t. képviselőtársam, én elolvastam régen is és most is, el is kértem a miniszter úrtól a szöveget és abban benne van, hogy az amerikai magyar zsidóság egyáltalában nem hallgatott erre a felhívásra. (Antal István: Ez nincs benne!) Talán olvassuk fel a szöveget, ez lesz a legegyszerűbb. Én megnéztem a szöveget és megint csak azt mondom, (Rajniss Ferenc: Daragó egyéni véleménye!) hogy benne van. Kár ilyen kérdéseket idehozni, annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy néhány hónap múlva Magyarországon az én reményem szerint a magánvállalatoknál is és az országhoz visszakerülő területek következtében a közigazgatásnál is olyan hiány lesz munkaerőben, hogy mindaz az indok, amely az első és a második zsidótörvénynek állítólagos indokául szolgált, önmagától meg fog szűnni. Ezeket voltam bátor ennél a szakasznál elmondani. Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Malasits Géza! Elnök: Malasits Géza képviselő urat illeti a szó. Malasits Géza: T. Képviselőház! A 19. § nem mér egyenlő mértékkel, mert az 1. bekezdésben azt mondja, hogy (olvassa): »A 17. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az 5. 3> rendelkezései alá nem eső bármely egyesület (érdekképviselet), ; vagy bármely más megjelölésű szervezet* úgyszintén alapítvány tisztviselőire, valamint értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottaira.« Ebből az következik, ihogy ezeknek az egyesületeknek az alkalmazottai, amennyiben mint zsidók, a kivételek alá tartoznak, akár mint tűzharcosok, akár mint kitüntetettek, akár ipartestületeknek, akár iparkamaráknak, akár más egyesületének az alkalmazottai, ha a zsidók számára megjelölt általános kivételeknek megfelelnek, minden további nélkül alkalmazhatók. Ahogyan én Magyarországon az egyesületeket ismerem, eltekintve talán pár érdekképviselettől, zsidó igen kevés van ezekben alkalmazva, úgyhogy valójában gyakorlatilag különösebb sérelmet ez a rendelkezés nem okoz, csak annyit, amennyi sérelmet általában okoz, ha az ember érzi, hogy embertársát csak azért, mert másként, ősi módon imádja az Istenét, háttérbe szorítják azzal szemben, aki új divat szerint imádja az Istent. Ellenben a % bekezdés nemcsak, hogy ridegebben, nyersebben és élesebben határolja el a kérdést, hanem a munkásságra, az érdekel6. ülése 1939 március 23-án, csütörtökön. tekre egyaránt bántó, lealázó és megszégyenítő gyámkodás. Vagy 15 évig állottam Magyarország legnagyobb munkásszervezetének élén és tudom, hogy nem mai keletű probléma a szakszervezetekben a zsidókérdés. A háború előtt is felvetődött ez a gondolat. Nem egy munkáltató, nem egy állami szervben hallottuk: hát mind szép volna az, amit ezek az, emberek csinálnak, hogy kiemelik a munkást a vendéglőkből, megtanítják a kultúrára, leszoktatják az ivásról, leszoktatják a hétfői munkaszünetről, csak ne volna annyi zsidó közöttük. Amikor azután elmondottuk, hogy hány zsidó vezető van közöttünk, leesett mindenkinek az álla, mindenki csodálkozott és nem hitte ©1. Bennünket, a magyarországi munkásszervezetek vezetőit 1921-ben felcitáltak a főkapitányságra, ahol Nádossy igazságügyminiszteri tanácsos székelt, mint főkapitány. Farkas barátommal együtt felmentünk. Végignézett rajtunk, akik ott voltunk és azt mondta: hát a zsidókat otthon hagyták? Erre mondottuk neki, hogy kérem, ahányan vagyunk, itt vagvunk. Tehát az első, ami iránt érdeklődött, nem az volt, hogy milyen sorsa van a munkásságnak a kommün bukása után, amikor munkabérük 60%-át elvesztették, nem az volt Nádossy főkapitány úr első kérdése, hogy ezek a munkások abból a nyomorult keresetből, amit meghagytak nekik a kommün bukása után, hogyan, mikép tudnak megélni. Nem is az volt az első kérdés, hogy a vagyon- és jogbiztonság tekintetében hogyan is vannak és hogy egy alaptalan, ostoba feljelentésre ne lehessen a munkást munkájából elcitálni és kádi elé .állítani, ha ugyan a kádi elé kerül, hanem az volt az legelső kérdése: hány zsidó van köztetek? Bocsánatot kérek, nem mai keletű tehát ez a kérdés. Már 1921-ben felmerült és akkor, 1921-ben megmondottuk, hogy jóval a numerus clausus alatt áll a zsidók száma a szakszervezetekben. Amit a háború előtt a munkáltatók nem hittek el és nem hittek el a közéleti férfiak, ugyanazt nem hitte el Nádossy főkapitány sem, azt mondván, hogy kérem szépen, ezt egyszerűen nem hiszem el, mert tudtommal a szociáldemokrata szakszervezetek tele vannak zsidókkal. Hogy mennyire vannak tele, azt a Kéthly Anna t. képviselőtársam által elmondott statisztika a legjobban bizonyítja, mely szerint bizony nagyon kevés azoknak a száma, akik ott mint funkcionáriusok alkalmazást kaptak, egyrészt azért, mert az a megélhetés, amit a szakszervezetek alkalmazottainak nyújtanak, rendkívül kevés, amit ott kapnak, abból a legegyszerűbb polgári életet sem lehet élni, másfelől pedig azért nem, mert a munkásság a maga vezetőit nem aszerint válogatja meg, hogy kinek mi a vallása, hanem aszerint, hogy ki hogyan felel meg azon a helyen, ahová őt tagtársainak vagy szaktársainak a bizalma állítja. T. Képviselőház! Ami engem ennél a szakasznál, rendkívül felbőszít és felháborít, az az, hogy a szakasz rendelkezései lebecsülik a munkást és amíg az érdekképviseleti szervezeteknél tesznek egy kevés engedményt azok részére, akik a háború alatt kitüntetést szereztek vagy megsebesültek, addig a munkások szervezeteire, a munkás egyesületekre kategorikusan kimondják, hogy munkásegyesület vagy más munkásszervezet intézőszerveinek vagy