Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-385

484 Az országgyűlés képviselőházának 385. maga mellé. Mi lesz ennek a vége? Az, hogy a keresztény kisexisztencia sem tud boldogulni, ha megkapja a jogosítványt, akkor, ha nincs hozzá elég pénze, vagy olyan társat kénytelen maga mellé venni, aki azután igen drágán társul bele, pedig ha e tekintetben a szabadversenynek utat nyitnának, akkor igen kedvező feltételek mellett kapna finanszírozót az a szegény keresztény kisexisztencia, akinek, ha egyébként odaadják ezt a jogosítványt, az gyakorlatilag nem jelent semmit. Ezt praktikus okból mondom. Még egyszer hangsúlyozom, nehogy itt félreértés legyen: a t. kormányt az előbb ezzel a szakasszal kapcsolatban nem gyanúsítottam, sőt azt mondottam, hogy nyilván az ő tudta és szándéka nélkül, de kint ezek a kombinációk fennforognak és egyesegyedül csak ennek a szakasznak ez a fogalmazása ad ilyesmire okot. Kérem indítványaim elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Nagy Emil! Elnök: Nagy Emil képviselő urat illeti a szó. Nagy Emil: T. Képviselőház! (Felkiáltások jobb felől: Na! Na! —- Malasits Géza: Azelőtt bálványozták és most na-názzák! — Derültség.) Elnök: Kérem a képviselő urakat minden oldalon, méltóztassanak csendben maradni! Nagy Emil: Nem szólaltam fel egyszer sem az egész vita alatt, most szólalok fei először, még pedig azért, mert tartom azt a régi francia közmondást: »les opinions se discutent, les sentiments ne se discutent pas«. Azaz lehet vitatkozni véleményekről, de érzelmekről nem. Ebben az egész javaslatban pedig az érzelmi kérdés annyira túlnyomó, hogy itt a meggyő- i zésnek valósággal kevés terrénuma van. Ezért tartózkodtam a vitában való részvételtől. De indokom is volt és erre nekem tanú itt az én kedves barátom, Máriássy, aki velem volt együtt képviselő a koalícióban, de itt van Putnoky Móric t. barátom is, vagyunk hárman, akik emlékezni fognak arra, hogy én a negyvennyolcas pártban egy mozgalmat kezdtem, hogy elég volt már a túlnagy zsidóbevándorlásból és a párt álljon fel, keményen tartsa magát, hogy szüntessük be a nagy galíciai áramlást. Putnoky barátom bizonyára feltétlenül emlékezik erre. Akkor Kossuth Ferenc azt mondotta nekem: »Kedves öcsém, nagyon szép az, amit te mondasz, de én ajánlom, hogy ne antiszemitáskodjál, mert ártani fog a politikai karrierednek«. (Derültség,) Akkor még úgy állott a helyzet, hogy az antiszemitáskodás ártott a politikai karriernek. (Vázsonyi János: Most fordítva van!) És azután azt mondotta Kossuth Ferenc akkor nekem a Házban: »Kedves öcsém, te katolikus ember vagy, ezt a Házban ne tedd szóvá, majd szóvá teszi Barta Ödön, az zsidó, annak szabad«. (Derültség.) Ilyen szerencsétlen volt nálunk akkor a felfogás. Ez a probléma idejében nem orvosoltatván, odajutottunk ma, hogy sok tekintetben túlmegyünk azokon a határokon, amelyeket én részemről helyeseknek tartok. Nem szóltam hozzá a javaslathoz, mert úgyis tudtam, hogy ezek inkább érzelmi kérdések, mint véleménykérdések. De van egy igénytelen pontja a javaslatnak, amelyhez felszólaltam már a bizottságban is és csak konzekvens vagyok, hogy most is szóváteszem, ámbár felelvén akkori felszólalásomra, a miülése 1939 március' 22~én, szerdán. niszter úr koneedálta, hogy bizonyos igazság van a dologban. Szó van itt ugyanis a gyógyszerészkérdésről. Szerintem az egész szakaszba nem illik bele a gyógyszerészek kérdése, mert ahogyan engem illetékes helyről informáltak, — a kedves barátom itt mellettem — 300 zsidó, vagy zsidónak minősítendő gyógyszerész közül csak 6 olyan van, aki a kormánytól kapta a gyógyszertárát, a többi 294 vette. A helyzet az, hogy ha valaki patikát vesz és megvan neki hozzá a kvalifikációja és ellene erkölcsileg kifogás nem merült fel, akkor a törvény értelmében a miniszter a jóváhagyást nem tagadhatja meg. Szó szerint így szól a törvény, köteles hozzájárulni. Elzek a gyógyszerészek tehát nem kormánykegyből kaptak patikát, hanem családi vagyonuk befektetésével megvásárolták azt. Ezért mint jogászember és mint igazságos ember is, nyugodt lélekkel állítom, hogy a gyógyszertár kérdés nem való ebbe a szakaszba, ahol mind olyan licenciák vétetnek el a zsidóktól, amelyeknek alapja tisztán kormánykegy. A kormány adta, a törvényhozás elveszi, ez más kérdés, de a patikusoknál ez nem forog fenn, ők nem kapták a jogot, hanem megvásárolták. A kérdés tehát szerintem úgy áll, hogy ez a dolog nem illik bele ebbe a szakaszba. De amellett nem fér a fejembe mint jogászeim bérnek. azért sem, mert a gyógyszerészeti pálya főiskolai életpálya, akár az ügyvédi, állatorvosi, mérnöki vagy orvosi pálya. Ha tehát numerus clausus alapján bizonyos százaléknak lehet erre a pályára menni, ellentmondás magával a numerus clausus törvénnyel szemben az, hogy az illető pályán ne helyezkedhessek el valaki, csak tanulhasson. Ha tehát a numerus clausus értelmében egy bizonyos csekély százalék zsidó vagy zsidónak számítandó ember mehet főiskolai pályára, akkor ellentmondás az, hogy legalább ilyen százalékban ne hagyják meg az illető pályán a zsidót vagy a zsidó ne léphessen erre a pályára. Hiszen nem megy senki sem valamely pályára azért, hogy segéd legyen egész életén keresztül, ezt lehetetlenség kívánni. Ez az intézkedés igazságtalan azért, mert egyetlenegy pályán sincs ilyen rendelkezés, ahol főiskolai képzettség kívántatik meg, — ismétlem: ügyvédnél, orvosnál, állatorvosnál, mérnöknél — hogy valakinek bármilyen százalékos hányad meghagyása nélkül el'kell távoznia pályájáról akkor is, ha már ezen a pályán van. Az ügyvédet, a mérnököt, ha már ügyvéd, ha már mérnök vagy egy másik embert, ha már orvos, ha már állatorvos, pályájáról nem kergetik el, csak a jövőre korlátozzák az erre a pályára lépést. Az egyedüli kivétel, amin megütköztem, — és ezért szólalok fel igazságérzetemből folyólag — a patika, ahol elküldenek embereket saját pályájukról, főiskolai diplomához kötött pályájukról. Ezt nem tartom semmiképpen sem igazságosnak, nem is értein, hogy ilyen dolog hogyan kerül bele a törvénybe, amikor arra szükség nincs. Felkérem a miniszter urat, hogy ha még lehetséges, legalálbh annyi igazságot tegyen, hogy 6%-ban, mint ahogy más pályán van, hagyja meg ezeket is pályájukon, sőt 6%-íban később, a jövőre nézve is engedélyeztessék, hogy legyenek zsidó gyógyszerészek. Ha megengedik ezt az orvosoknak és másoknak, megengedhetik a gyógyszerészeknek is. Ez nem ellenkezik a törvényjavaslattal, sőt szerintem az egyedüli állás-