Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-385

Az országgyűlés képviselőházának 385. nyéket, amelyek kifelé mutatják a nagyságot, a nagyvonalúságot, befelé azonban annál üresebb, annal lényegtelenebb az egész. Ezt a mukásbizjtosítót most teljesen zsidótalanitani akarják. Amint mondottam, a kilencvenes évek elejéig nemigen akadt keresztény orvos, aki ebben a munkásbiztoisítóban reszt vett volna, mert ez nekik derogált. Azóta a polgári társadalom leszegényedett elemei elmentek az orvosi pályára, elmennek ma orvosnak a munkásbiztositóba is és undorral a lelkükben ugyan, de mégis gondozzák a gondjaikra bízott betegeket. Eddig még volt egy hely, ahol a felekezeti kérdés nem játszott szerepet 8 ez a munkásbiztosító volt. Ezzel a törvénnyel oda is be akarják vinni és így előbb az Alföldi Béla volt orvosalelnök úr által javasolt módosítással ki akarják zárni a munkásbiztosítóból a zsidó orvosokat, ezzel a szakaszszál pedig a munkásbiztosító igazgatásából akarják kizárni azokat a zsidókat, akik pénzükkel és sokszor eszükéi igenis, hozzájárultak i ahhoz, hogy ez a munkásbiztosító olyan legyen, amilyenné fejleszteni lehetett. Énnél igazságtalanabb, ennél, mondhatnám, gonoszabb javaslatot nem olvastam, mert ameddig van zsidó munkás és zsidó alkalmazott a és a munkásbiztosító azok járulékait elfogadja s ezekből a járulékokból fejedelmi stallumokat biztosítanak aa élen állóknak, {Folytonos zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) ameddig tehát mondom,^ a zsidók pénzéből fejedelmi. stallumokat biztosítanak a mai uralmi rendszer odahelyezett kariatidjainak, addig nem lehet elvenni a zsidóktól azt a jogot, hogy részfvegyenek annak az intézménynek igazgatásában, (Antal István: Keresztény munkások is vannak!) amely intézménynek igazgatásához és fennállásához! a pénzüket ők is odaadják. Meg tudnám érteni, ha a munkásoknál is az a szabály volna, amely az intellektuel alkalmazottaknál megvan, a 6%, de a munkásokra ez nem vonatkozik. Bár nem állanak statisztikai adatok rendelkezéseimre, de aa én megítélésem szerint, az Oti.-ban és a mai Mabi.-ban biztosan jóval több mint 6% zsidó vau. Amikor egy önkormányzati szervet [megakadályoznak abban, hogy azt válassza be, akit akar és akit arra rátermettnek tart s numerus elausust állapítanak meg arra:, hogy hány zsidó kerülhet be, akkor ennek az intézménynek az autonómiáját teljesen elrabolták. Az az autonómia úgyis csak már egészen vékony csík, amelyen az igazgatóság mozoghatott. El lehet mondani erre az autonómiára, hogy úgyis csak a belügyminiszter kegyelméből volt meg és az történt ott, amit a belügyminiszter úr és az alája rendelt közegek jónak tartottak, ebben a munkásbiztosítóban más ne/m történhetik. Most ezt a kis autonómiát is meggyengítik, megnyomorítják azzal, hogy megállapítják, hogy 6 százalék zsidót lehet megválasztani és nem lajstroimos választás esetében, ha az egyes választó csoportok csak egy rendes tagot választanak, zsidót megválasztani nem lehet. Ha ez így jónak tetszik az uraknak, ha azt hiszik, hogy ez> jó, akkor tessék egyszersmind kimondani, hogy zsidó pénzét pedig nem

1 fogadjuk el. Ha viszont a zsidók pénzét elfogadják, ameddig a zsidót, mint adóalanyt elismerik, ismerjék el azt a jogát is, hogy oda, ahova a pénzét teszi, ott ahol , áldoz, ahol neki terheket kell viselnie, beleszólása is legyen. Miután én ezt a javaslatot igazságtalannak, a munkásbiztosító pénztár tagjaira, általában ïlése 1939 március 22-én, szerdán. 467 az egész dolgozó magyar társadalomra sértőnek és lealázónak tartom, a szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsöbaloldalon. — Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Kertész Miklós! Elnök: Kertész Miklós képviselő urat illeti a szó. Kertész Miklós: T. Ház! A törvényjavaslatnak, a második számú zsidótörvénynek ez a 8. §-a tulajdonképen már a harmadik zsidótörvénynek rögtönzése, mégpedig olyan rögtönzés, amely lehet, hogy igen alapos előjáték után, a bizottsági ülésen keresztül került elénk, de olyan rögtönzés, amely a logika legalapvetőbb elemi feltételeit is nélkülözi. Ez az intézkedés, amely itt az önkormányzati jogot gyakorlatilag elkobozza, amely bele akar szólni abba, hogy munkaadók és munkavállalók a saját bizalmuknak letéteményeseit milyen százalékos arányban küldhetik be a társadalombiztosító intézetek önkormányzatába, egyszerűen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy milyen mértékben vannak ezek a rétegek^ érdekelve a társadalombiztosító intézeteknél. Az előbb Malasits t. képviselőtársam a kérdésnek munkásbiztosítási részéről beszélt. Ez a terület számomra egyrészt kevésbbé ismert, másrészt pedig rövid néhány percemet arra a kérdésre akarom összpontosítani, amelynek problémáit jobban ismerem és ez a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete. Önök a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetében a járulékokat fizető munkadókat, akik a kiskereskedelemben, a kisiparban igen magas százalékarányig zsidók, arra akarják kényszeríteni, hogy a saját képviseletükben ne olyanokat küldjenek be, akikben megbíznak, hanem olyanokat, akiket felekezeti szempontok szerint előre kijelölnek számukra. Meg akarják fosztani a munkavállalókat, a biztosítottakat attól, hogy tetszésük szerint küldjék be megbízottaikat és ezzel egészen felesleges gyámkodást gyakorolnak a keresztény munkavállalók felett. Megmondom miért. Az eddigi helyzet szerint a társadalombiztosító intézetek önkormányzatába azokat küldöttek be a biztosítottak, akiket akartak. Szemben állott egymással nem két-három vagy öt felekezet, hanem szembenállott egymással két lista. A demokratikus blokk listája — a Mabi. esetében — és a nemzeti blokk listája. Titkos szavazással, kifogástalan és fair eszközökkel, a kollegiális mérkőzésnek minden korrekt szabályát betartva ütközött meg a két nézet és a két felfogás és így került be 1930-ban a demokratikus blokk 67 százalékos győzelemmel, a nemzeti blokk 83 százalékos kisebbséggel. Nem felekezetek, hanem nézetek és felfogások ütköztek össze egymással, amit legjobban bizonyít az a körülmény, hogy a Mabi. igazgatóságának 14 munkavállalói helyéből nem 67 vagy 75 százalék jut a zsidó munkavállalóknak, hanem csak 45 vagy 50 százalék, mert sohasem azt nézték az illetők, hogy melyik kollégának milyen a felekezete, milyen a vallása, hanem hogy a szakmai érdekvédelmi terén milyen mértékben érdemelte ki azoknak bizalmát, akik azután — •titkos szavazással — vagy 50.000 szavazat esett e választás során, — őket erre a helyre állították. Nincs joga a törvényhozásnak beleszólni abba, hogy a biztosítottak, akik keserves anyagi áldozatot hoznak azért, hogy kötelező betegségi, öregségi és rokkantsági szolgáltatások-