Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-384

Az országgyűlés képviselőházának 384-. veL a gyakorlatban a legtöbb komplikációt és a legtöbb, évtizedekre kiható kellemetlenséget fogja okozni. (Mindazoknak az előrelátható veszedelmeknek a tekintetében, amelyeket Payr Hugó t. képviselőtársam elmondott, teljesen osztozom az ő véleményében. Legyen szabad azonban a figyelmet felhívnom épen a házassági jogban előálló nehézségekre, itt sokat prédikálnak családvédelemről. A családi kötelékek lazulása ellen beszélnek és arról, hogy itt a családok egységét megint helyre kell állítani. A családvédelemnek furcsa módja az, amikor a magyar állampolgár férjnek a felesége nem lesz magyar állampolgár. Hogyan várhatunk az ilyen családban egységet? Hogyan várhatjuk azt> hogy az ilyen családban a gyermekek magyar nemzeti szellemben legyenek nevelve, amikor az édesanya nem magyar és egy magyar törvénynek köszönheti azt, hogy nem lehet magyar. Hogyan várthatjuk azt, hogy abban a családban meglegyen a szükséges harmónia, amely minden tekintetben kívánatos. Egyéb vonatkozásai is vannak a dolognak. Egyes emberek jogi helyzete szempontjából is abszurdum a javaslatnak ez a pontja. Ahány állam van, annyi különböző házassági jog van érvényben. El lehet képzelni azt, hogy a házasság felbontását kéri a magyar állampolgár férj. Kellőleg megindokolt kérelmét a bíróság honorálja, kimondja a válást. Ez a válás Magyarországon érvényes. De esetleg a nő hazájában, aki házassága révén nem lett magyar állampolgár, nem érvényes. Ha a nő házassága által magyar állampolgárrá lett volna, volt hazájában a viszonosság alapján elfogadnák az ilyen bírói ítéletet. Ennek fordítottja is elképzelhető. Származhatik a nő egy olyan országból, ahol nagyon könnyű a válás. A saját hazájában elválasztatja magát, férjhez megy újra és éli világát. Az a szerencsétlen férj, teljesen bona fide^ minthogy felesége már férjhez is ment a maga hazájában és nem lett semmi bántódása, tíz év múlva házasságot köt és egyszer csak lecsukják bigámia miatt, mert a magyar törvényekben nincs ilyen lehetőség. Ezek csak kiragadott példák, a kérdésről egészen estig lehetne beszélni, de nemzeti és etikai szempontból abszolúte helytelennek tartom és elutasítan dónak tartom ezt a pontot. Itt van egy másik. Az indokolás arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államokban valóban megvan most is az a jogi helyzet, hogy a nő a házasságkötéssel nem szerzi meg eo ipso az állampolgárságot. Az Egyesült Államokban valóban van ilyenforma rendelkezés, de az sokkal enyhébb, mert egy évi ottlakás után megszerezheti az állampolgárságot. Azonkívül a következő államokat tudtam összeszedni, ahol ilyesféle intézkedések vannak, hogy t. i. a nő nem válik a házasságkötés által állampolgárrá : Chile, Tunisz és SzovjetOroszország. Minden nagyrabecsülésem az illető nemzeteknek, de a magyar, mint jogásznemzet talán áll a fejlődésnek olyan fokán, mint Tunisz vagy Szovjet-Oroszország. Nem tudom megérteni, miért kellett ezeket a dicső külföldi jogi példákat nálunk utánozni a honosítás és a törvényesítés szempontjából. A sorrendet fordítsuk meg. A törvényesítés szempontjából ezt a tilalmat szintén helytelennek és erkölcstelennek tartom, mert hiszen a törvényesítés végeredményben erkölcsi jóvátételt jelent és a törvényesítést minülése 1939 március 21-én, kedden. 437 den eszközzel támogatni kell, hogy a természetes apa törvényesítse gyermekét és nem szabad őt ebbeli szándékában megakadályozni. Hát itt is törvényesíteni akarja gyermekét, törvényesíti is, igen ám, de az apa magyar, az a gyermek meg külföldi marad, már pedig nemzeti és erkölcsi szempontból is ez a felfogás elutasítandó. Azután a honosítás kérdésénél kettéválasztanám ezt az egész szabályozást. Az egyik a honosítás, a másik a visszahonosítás. A kettő nem ugyanaz, mert a visszahonosítás, mint tudjuk, a trianoni békeszerződés által előállott helyzetből fakad, a honosítás pedig más. A honosítások revíziójánál én nagyon veszedelmesnek tartom, hogy a mindenkori miniszter vagy kormány diszkrecionális joga legyen, hogy kinek honosítását veszi revízió alá és kiét nem. Én azonban bizonyos indokoltságát látom annak, hogy a honosítások terén a jövőben ne legyen itt teljesen szabad vásár. Én hajlandó vagyok minden olyan törvényjavaslatot vagy akármilyen intézkedést elfogadni, amely a jövőre nézve egy általános honosítási tilalmat mond ki zsidóra és nemzsidóra nézve egyaránt, — hangsúlyozom: úgy zsidóra, mint nemzsidóra nézve — mert éppen ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után. amikor bizonyos munkahelyeken ebben az országban nem munkahelyhiány, hanem emberhiány fog jelentkezni, én meg akarom akadályozni, hogy nem magyar elemek hamarosan felvéve a magyar állampolgárságot, ide bejöhessenek és itt idegen érdekeket szolgáljanak, nem pedig azt a magyar lelkiséget, amelytől való elszakadást, vagy amelyhez való asszimilálódni nem tudást veti ez a törvényjavaslat a zsidóság szemére. Én nagyon helveselnék minden olyan törvényt, — ez nem tartozik ennek a javaslatnak keretébe, de ennek a pontnak a szelleméhez hozzátartozik — amely pro futuro egy általános honosítási tilalmat mondi ki. kivéve a Nagy-Magyarország területén született magyar anyanyelvű egyéneket, akiket egyetlen kivételnek koncedálnék. Ebben a formában a szakaszt nem fogadom el és fenntartom módosító indítványomat, amelynek elfogadása esetén sem tekinteném ideálisnak és jónak ezt a szakaszt, de tekintve, hogy a javaslat általánosságban már el van fogadva, legalább iparkodjunk az igazságtalanságot minél kisebb mértékűvé tenni. A szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: vitéz Shvoy Kálmán! Elnök: vitéz Slhvoy Kálmán képviselő urat illeti a szó. vitéz Shvoy Kálmán: T. Képviselőház! En az általános vita folyamán az ennek a szakasznak második bekezdésében foglaltakra vonatkozó módosító indítványomat már annyira megindokoltam, hogy mártsak pár pillanatra óhajtok a szakaszhoz hozzászólni. A szakasz a honosítást függővé teszi attól, hogy vájjon az illető életviszonyai nem utalják-e arra, hogy az ország területén maradjon. En nem szabnék meg ilyen feltételeket, mert az ilyen feltételek mindiig alkalmasak arra, hogy egyesek kibújjanak a szakasz határozmányai alól. En egy egészen határozott módosítást terjesztettem elő, amely szerint javaslom, hogy a 3. § második bekezdése helyett a következő szöveg vétessék fel (olvassa): »Felhataknaztatik a belügyminiszter, hogy az összes 1914. évi július hó 1. napja után honosítás útján magyar 65*