Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-384

432 Az országgyűlés képviselőházának 384,. radékai, akik szintén nem érdemelnek, kevesebb méltánylást. Azok is a magyar ügyért harcoltak és annyira assizimilaltan küzdöttek, hogy isokan közülük elestek, vagy Legalább is becsületesen, tisztes égésem végig küzdöttek a háborút. Es mi lesz a mostani háború katonáival 1 Hát a kormányzó úr katonái, azok a honvédek, akik végig szolgálnak: két esztendőt? Egyikükmásikuk hazajön, mint altiszt és amikor Horthy Miklós katonája kijön onnan a hadseregből, akkor kenyér nélkül maradjon még csak egy is és még csak kereskedősegéd se lehessen belőled Pedig amúgy is üres mogyoró ez a javaslat, mint ahogy nagyon helyesen mondották. (Esztergályos János (a jobboldal felé): Megértik az urak, hogy hogyan lehetséges ez?) mert még kereskedősegédnek is csak 3 százalék mehet el ezek közül a kivételek közül. Engedelmet kérek, az nem vigasztalás, hogy a titkos tanácsosokat és a hasonlókat kivesszük a javaslat intézkedései alól. Ezek csakugyan nem reflektálnak a kereskedősegédi állásokra, ez tehát majdnem mindegy rájuk nézve, különösen a nyugdíjasokra nézve. Talán csak lelki megbecsülést jelent ez számukra. Akkor is, ha már ezekről a kivételekről, ezekről a kategóriákról van szó, semmiképpen sem értem meg, hogy a közalkalmazottak közül miért pusztán csak a nyilvános egyetemi tanárokat veszik ki a javaslat hatálya alól és már a rendkívülieket nemi Nem értem ezt azért, mert ott vannak 'a kúriai bírák, az ítélőtáblai bírák és ott van a többi közalkalmazott is; azzal, hogy az államfő annakidején kinevezte őket, ezekkel kapcsolatban csakugyan igazolódott az asszimiláltság fennforgása. Mindezek az intézkedések tehát érthetetlenek, logikátlanok és olyan szűk marokkal való mérést jelentenek, hogy ez a magyar lelkiséggel csakugyan semmiképpen sem fér össze. Természetesen szó van és szó lehet itt azután még arról is, hogy a hadikölesönjegyzők és az ő utódaik, vagy pedig azok, akik az árvapénztárakban vesztették el a háború alatt, a háború folytán óriási vagyonukat, miért nem kerülnek a kivételek közé? Magyar lelkiség az, hogy a haza elfogadta egyiktől is, másiktól is 38.000—40.000—50.000—100.000-200.000-300.000 koronáját hadikölcsönben, és most így bánik v,elök? (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A haza ügye érdekében hozott áldozatuk következtéiben, a háború folytán elveszett azoknak a kis árváknak a pénze a gyámpénztárban, mert kiskorúságuk miatt meg volt kötve a kezük, semmit sem tehettek vagyonukért, tehát elveszett 30.000, 40.000, 50.000, vagy 100.000 koronájuk és most, miután a haza elvette a. vagyonukat, egész boldogulásuk alapját, elvette a kenyerüket, amelyet maguk vagy elődeik szereztek, összefér a magyar lelkiséggel, a magyar úri felfogással, a magyar gavallériával, vagy nem tudom, micsodával az, hogy elvesszük tőlük azt a szűkös kis. száraz kenyerüket is? (Gr. Festetics Domonkos: Ez nem üzlet! — vitéz Ujfalussy Gábor: Mi is elvesztettük az egész vagyonunkat!) Ezek mind nem magyar lelkiségből, nem hazaszeretetből, nem kereszténységből eredő intézkedések. Ha azután a végén egyes kategóriák átcsúsznak, bejutnak ebbe a 2. i-ban foglalt kivételezésbe, akkor meg mi a helyzet? Ott van mingyárt az 5. pont, amely szerint nem lehetnek köztisztviselők, sőt ha tanárok, tanítók, községi jegyzők, bírák, vagy ügyészek, el kell őket bocsátani. Teljesen igaza ülése 1939 március él-én, kedden. van Apponyi György t. képviselőtársamnak, hogy ez becsületüknek olyan meggyalázása, amelyet alig lehet eltűrni. Tényleg igaza van abban, hogyha a tiszt a tiszti állás becsületének tartozik azzal, hogy bárkinek vele szemben elkövetett sértéséért a legmesszebbmenő elégtételt követelje, akkor nem érthető, hogy ugyanilyen feladatra, ugyanilyen sértésre, meggyalázásra hogyan vállalkozhatik a törvényhozás? Mert képzelhető-e, hogy egy érdemes emléklapos tisztnek, vagy aktív tisztnek ilyen sértést a szemébe lehessen vágni, hogy: te pedig nem vagy alkalmas arra, hogy magyar köztisztviselő lehess, akármilyen kis állásiban, vagy pedig — nem is beszélek erről — nem vagy érdemes arra, hogy magyar kereskedősegéd lehess. (Felkiáltások jobb felől: Lejárt a beszédideje.) A törvényhozás igen nagy hatalom és erre a feladatra nem vállalkozhatik ... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Rupert Rezső : Tisztelettel kérnék négy perc meghosszabbítást. (Felkiáltások jobbfetől: Nem adjuk meg! Eleget beszélt!) Elnök: A képviselő úr négy perc meghoszszjabbítást kért. Kérem azokat a képviselő urakat, akik a kért meghosszabbítást megadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a kért meghosszabbítást nem adja meg. Rupert Rezső: A bizottságba benyújtott indítványaimat tehát fenntartom. Talán ezeknek felolvasását megengedi a t. elnök úr. (Felkiáltások jobbfelől: Nem lehet!) Elnök: A módosítások szét vannak osztva, azok felolvasása tehát felesleges. Rupert Rezső: Az eddigi gyakorlat is az volt, hogy felolvashattuk. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem kell! — Gr. Apponyi György: Nem lehet így tárgyalni, ez komédia! — Nagy zaj.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyzői: Meizler Károly! Elnök: Meizler Károly képviselő urat illeti a szó. Meizler Károly: T. Ház! Rupert képviselőtársam úgy állította be a dolgot, hogy akik ezt a törvényjavaslatot megszavazzák, azok nem jártak a harctéren, azok nem töltöttek ott egyetlenegy éjszakát sem, mert máskép nem szavaznák meg ezt a szakaszt. Vissza kell utasítanom Rupert képviselőtársunknak ezt a beállítását (Helyeslés a jobboldalon), mert ha én itt körülnézek és látom azokat, akik ezt a javaslatot megszavazzák, szinte egyetlenegyet sem találok olyat, aki ne lett volna kint a harctéren. (Rupert Rezső: Gratulálok önnek!) T. Ház! Nagyon csodálkozom azon, hogy Rupert képviselőtársunk kizárólagosan csak a zsidó hősökről emlékezett meg, (Rupert Rezső: Most csak azokról van szó! — Zaj. — Elnök csenget), pedig akadt egy-két hős a magyar parasztság körében is és a magyar intelligencia körében is. (Fábián Béla: De nem arról van most szó. Azokat senki sem bántja! — Zaj. — Elnök csenget.) Nézzünk csak szembe ezekkel a hősködésekkel. Én igenis, tisztelem azt az embert, aki — ha zsidó, ha nem zsidó — a harctéren megtette, a kötelességét. (Rupert Rezső: Azokról van szó!] Azonban igen t. Rupert képviselő úr, ne méltóztassék úgy beállítani a dolgot, mintha a zsidók valami csodálatosan nagy harci teljesítményt vittek volna