Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-382
392 Az országgyűlés képviselőházának 382. lalkozzam, amelyeket a t. igazságügyminiszter úr felvetett. (Mózes Sándor: Ne éljen vissza a Ház türelmével! — Zaj. — Elnök csenget.) A t. igazságügyminiszter úr egy egész fokozatot állít fel arra, hogy megcáfolja az ellenzék érveit, de miközben ezt teszi, igen sok fontos kérdésről megfeledkezik, igen sok kérdést pedig ferde beállításban tár ide elénk. Beszédében igen jelentős kérdéseken egyszerűen csak szinte átsiklik, alig említi meg azokat, mint például a frontharcos kérdést. Hoszszasabban foglalkozik azonban a szellemi élet kérdéseivel és ezekben az ő főtanuja Törs Tibor t. képviselőtársunk. Nekem nagyon imponál Törs Tibor képviselőtársunk tekintélye, nagy tudása és kiváló lelkisége, de sokkal jobban imponált volna, ha 1919-ben dolgozott volna _ ebben az irányban, amikor szintén tényezője volt a magyar közéletnek. (Mózes Sándor: Hagyja abba, úgy sem segít már a dolgon. — Mozgás a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső: T. Képviselőház! Ha az igen t. igazságügyminiszter úr azt mondta is, hogy nem 1,200.000 emberről, hanem csak 550.000 ember életéről, kenyeréről van szó, méltóztassék megengedni, hogy én ezt a csak 550.000 embert is olyan fontosnak tartsam, minthogyha 1,200.000 emberről volna , szó. Mégis 550.000 ember sorsa is megérdemli az emberi irgalmasságot, megérdemli az emberi könnyet, megérdemli annak a jogfilozófiai dogmának az emlékezetünkbe idézését, amelyet Lamartine olyan gyönyörűen foglal öszsze, amikor azt mondja (olvassa): A nemzetek joga csak azon jogok összege, amelyeket a nemzet minden tagja magával hord, de egy ember sem bír azzal a joggal, hogy más embert feláldozzon, csak ütközetben vagy ítélet által«. Nem tudom, mit méltóztatnának szólni ahhoz, ha megtörténhetnék, hogy például a képviselőháznak törvényt kellene hoznia arról, hogy egy utcán talált kisgyereket, egy 3-j-4 vagy 5 éves senkifiát a képviselőház törvénnyel halálra ítéljen. Abszurd őrületnek tartaná mindenki és azt hiszem, még az antiszemitizmus klasszikus tanúi is felháborodnának azon, „hogy ilyen törvényt lehessen hozni. Kérdem tehát, ha nem lehet halálos ítéletet hozni egyetlen egy ember ellen, akkor hogyan lehet 550.000 ember ellen halálos ítéletet hozni? Mert az azután talán mégis egyre megy, hogy valakibe tőrt mártanak-e, kifolyatják-e a vérét, megfojtják-e kötéllel vagy lelövik-e puskával. Ez mind egyre megy, hiszen van a halálraítélésnek, a halálba küldésnek száz és száz más faja is. Amihez az egyes embernek nincs joga, ahhoz nincs joga a nemzetnek sem. Csak akkor lehet szó életünk feláldozásáról, ha ütközetbe megyünk, és csak akkor, ha pártatlan és független bíróság ítél az életünk felett. (Egy hang jobb felől: Végef — Zaj.) Nem foglalkozom tovább a részletekkel, (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) az igazságügyminiszter úr pontokban felsorolt argumentumaival, feltett kérdéseivel, hogy vájjon miért szüleménye ez a javaslat a gyűlölködő, primitív antiszemitizmusnak; talán azért, mert a kereszténységet vezető szerephez akarjuk juttatni vagy a földmívesosztály fiait akarjuk magasabb pályákra beereszteni 1 ? Ennek semmilyen akadálya sincs. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nincs senki ebben az országiban, aki ne akarná azt, hogy a keresztények éppen úgy boldogulhassanak ülése 1939 március 16-án, csütörtökön. itt, mint a többi magyar. (Zaj. — Elnök csenget.) mindenki a maga deréksége, hasznossága és tehetsége szerint. (Boconádi-Szabó Imre: Kinő a szakálla már! — Folytonos zaj. — Elnök csenget. — Felkiáltások jobbfelől: Üljön már le!) Beszéltek a kis parasztfiúkról. Én talán sokkal régebben beszéltem róluk, mert már 1920-ban követeltem itt, hogy kutassuk fel a falvakban a tehetséges kis parasztgyerekeket és állítsunk fel internátusokat továbbtaníttatásukra. Kereszténységet és nemzeti eszmét hirdettünk s kérdeztük, hogy ha más nem törődik ezekkel, akkor hol, van a keresztény nagytőke? Akkor a keresztény sajtó egyszerűen rupertinenciának, kommunizmusnak neveze azt, hogy követeltem a tehetséges kis parasztgyermekek felkutatását. Természetesen követeltem azt is, hogy minden ilyen apróság, akinek szülei nem tudják a szükséges dolgokat megadni, bőségesen elláttassák tejjel, orvosszerrel, a higiénia minden áldásával és ruhával. Bennünket nem lehet azzal m ledorongolni, t. Ház, hogy mi ezt nem akarjuk. Akarjuk, csak amikor az ember látja a pozíciókban való elhelyezkedést és azt, hogy egyik hatalmas állású ember a másik után kerül be a zsidó vezető férfiak helyére, nem kevesebb fizetéssel, hanem inkább még többel, akkor azt kell kérdeznünk, hogy mi lesz a keresztény ifjúsággal, (Gr. Festetics Domonkos: Az ne bántsa magukat!) mi lesz a kis feltörekvő parasztgyérékekkel? (Zaj.) Elhiszem, hogy az urak közül igen sokat idegesít ez, de ez nem változtat semmit azon, hogy ezt a tényt megállapítsuk. (Egy hang jobbfelől: Hagyja abba! — Zaj.) Egyáltalában arról van szó, Tiogy ilyen törvényhozási akciókkal (Folytonos zaj a Ház minden oldalán. — Elnök csenget.) a nemzet közgazdasági erejét ne csökkentsük le, mert ha itt egészséges közgazdasági élet van, akkor itt mindenki megtalálja a helyét, elsősorban pedig a keresztény ifjúság, amelyet már a numerus clausus intézménye is abba a helyzetbe hozott, hogy utánpótlás csak az ő soraiból képzelhető el. Éppen azt akarjuk, hogy ennek az utánpótlásnak helye legyen a gazdasági életben. De nem tudom, hol lesz helye, ha elpusztítjuk a magyar közgazdasági életet, (ügy van! balfelől. — Mózes Sándor: Ki az, aki elpusztítja? —r Zaj.) Panaszkodunk, t. Képviselőház, hogy nincsen eléggé biztosítva mezőgazdasági terményeink exportja s hogy ennélfogva függésbe jutunk idegen hatalmaktól. Ha ez így van, akkor kétszeres kötelességünk volna a meglévő magyar ipart még inkább megnövelni, hogy piacot teremtsünk, azért, hogy minél jobban el tudjuk magunkat lá,tni s ennek következtében minél több magyar ember juthasson kenyérhez. Ezzel szemben mi történik? Dekomponáljuk iparunkat, kereskedelmünket, fogyasztjuk az elhelyezkedési alkalmakat. Mi lesz ennek a vége?' Majd megadja rá a feleletet az élet, de ez a felelet nem lesz kedvező. (Folytonos zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) S szeretnék most a magyar tisztviselőkarhoz szólni. A magyar tisztviselői kar, sajnos, már tudja, mert szenvedő részese volt annak, hogy mit jelent az, ha gazdasági életünkben zavarok állanak be. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Jönnek a fizetés- és nyugdíjredukciók, mert ilyen közgazdasági viszonyok mellett természetesen nem történhetik más.
