Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-382
Az országgyűlés képviselőházának 382. végre néha a sas is lecsap a zsombékba és a mocsár levétől^ sáros lesz a szárnya, sár fröcscsen rá, de azért még sem szokás a sast a mocsár szimbólumaként idézni. Példaképpen többek közt hivatkoznak Proli ászka Ottokárra is. Prohászka személye is, az ő szobra is úgy áll előttünk, mint a kereszténység fehér alabástromszobra. Lehet rá hivatkozni a keresztény erkölcs, a keresztény jóság és a keresztény irgalmasság mellett, de megsértése az ő történelmi alakjának, ha más vonatkozásban is hivatkoznak rá. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Rupert Rezső: Ha Prohászka egyéniségének lényege ellenére hivatkoznánk rá, akkor megint furcsa helyzetbe jutnánk. 1920 július 30-án például ezt írta naplójába és ez most itt talán nem is egészen motiválatlan idézet. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső (olvassa): »Keresztény kurzus — mondja Prohászka — kereszténység és keresztények nélkül. Ez a baj, hogy e hordónak nincs feneke. E pártnak nincs alapszirt a lába alatt. Azok az emberek nem keresztények.« De mi mégsem akarunk hivatkozni válogatás nélkül mindenféle kereszténypárt esetében Prohászka Ottokárra tanúságképpen, mert hiszen egyébként világos, hogy Prohászka Ottokár az igazi kereszténység szobraként áll előttünk. Mit méltóztatnának szólni továbbá ahhoz, ha például mi felhívnánk itt tanúul Prohászka Ottokárt Petőfi Sándor ellen is. Prohászka ugyanis ezt írta naplójába Petőfiről 1923 február 21-én. (Olvassa): »Mélység nincs benne. A családi érzése is olyan Hausbakken jófiúság... Mi ez a kiskőrösi színlapkihordól« De kinek jutna eszébe Prohászka Ottokár tanúságára hivatkozni abban a tekintetben, hogy Petőfi szintén egy ilyen senki volt"? Ellenkezőleg, hivatkozhatunk Prohászka mellett Petőfivel kapcsolatban arra, hogy Prohászka gyönyörű lírája milyen sokat köszönhet Petőfi lírájának. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Szavazzunk! Szavazzunk!) Deák Ferencet is elferdítve idézték itt, hívták tanúnak. Deák Ferenc a zsidókérdéssel kétízben foglalkozott. (Rajniss Ferenc: Csak a halottakról beszél! Élünk, szavazzunk! -— Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Rupert Rezső: Az újabb alkotmányos korszakban, 1866 február 23-án, igenis ő is követelte az emancipációra vonatkozó törvény előterjesztését, vagyis azt, hogy a vallási, polgári és alkotmányos jogok gyakorlásában különbséget ne tegyenek, de tiltakozott még az »emancipáció« szó használata çllen is, mert azt mondja (olvassa): »Ha ezt iktatnánk törvénybe, a világ azt gondolná rólunk, hogy eddig rabszolgatartók voltunk«. Azt kívánta, hogy minden törvényben külön mondassék ki az, hogy a zsidó vallás sem zárja ki az ő tagjait semmiféle polgári vagy politikai jogból. Nem igaz. hogy ugyanekkor azonban a bevándorlás kérdését is szóbahozta volna. Beszélt a honosítási törvényről, de olyan értelemben, hogy mindenki, aki ennek az országnak lakosa, honpolgárnak tekintendő. (Mozgás.) 1866 december 1-én is beszélt erről a kérdésről. Akkor is helyeselte többek között Tisza Kálmán interpellációját, aki az emancipációs javaslat mielőbbi beterjesztését követelte. (Folytonos mozgás.) Ekkor sem beszélt együlése 1939 március 16-án } csütörtökön. 391 szerűen a zsidó bevándorlásról, hanem azt követelte, hogy bevándorlási törvény hozassék, de az a bevándorlási törvény kivétel nélkül minden idegennel szemben hozassék meg, ami ellen természetesen senkinek sem lehet kifogása. T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy miután a t. igazságügyminiszter úr úgynevezett közvélemény- és idézetargumentumaira válaszoltam, foglalkozhassam beszédének azokkal a részeivel is, amelyekben engem is megtisztelt aposztrófálással, éppen olyan alapon, mint ahogyan idézeteit alkalmazta. Téves kiindulással aposztrofált ugyanis két helyen, amikor azzal szellemeskedett, hogy noha én azt mondottam a törvényjavaslatra, hogy méltatlan lealacsonyodás volna vele foglalkozni, a javaslat gyermekes, talán nem is érdemes a javaslatban lévő sancta simplicitasszal szembeszállni, mégis — úgymond — én két óra hosszat alacsonyodtam le ilyenképpen. Visszaélni lehet egy ilyen szillogisztikával, de a szillogisztikának alaptörvénye, hogy helyes kiindulásból kell a konklúziót levonni. (Rajniss Ferenc: Vagy van demokrácia, vagy nincs: szavazzunk!) Amikor azt mondottam, hogy lealacsonyodás volna ennek a javaslatnak egy részével foglalkozni, a következőkre céloztam. Világosan megmondja benyújtott különvéleményem és felszólalásom is, hogy ezt a kijelentést arra értettem, hogy a javaslat indokolása megtámadja a zsidó vallást, a zsidó teológiát és a zsidó erkölcstant is s ezeket is olyan erőknek tekinti, amelyek az aszszimilációt gátolják. A zsidó vallásra, a zsidó erkölcstanra és teológiára mondottam azt, hogy ezt a kérdést régen eldöntötték a biblia más népeinek egyházatyái és azt hiszem, eldöntötte az is, hogy a keresztény etikának is Mózes két kőtáblája az alapköve. Erre mondót" tam, hogy ezzel nem szükséges foglalkozni és ezzel a kérdéssel felszólalásomban és különvéleményemben tovább nem is foglalkoztam. (Folytonos mozgás a jobboldalon és a középen. — Felkiáltások jobbfelöl: Szavazzunk!) A másik kérdés az, amelyet említeni akarok, a következő. A miniszter úr ellenem támad azon az alapon, mintha én 'azt állítottam volna, hogy ez a javaslat zsidókat termel ki és 600.000 zsidóból 1,200.000-et csinál. (Mozgás. — Felkiáltások jobbfelöl: Szavazzunk!) Ebben megint téves alapból indul ki a miniszter úr, mert én nem ezt mondottam, (Rajniss Ferenc: Nem baj, akármit mondott! Szavazzunk! — Derültség.) hanem azt mondottam, hogy ez a javaslat érzelmi alapon érint 1,200.000 magyar embert, amire tanúképpen hivatkozhatom a t. túlsó oldalra is és hivatkozhatom magára az igazságügyminiszter úrra is, mert hiszen ő is bizonyíthat amellett, hogy nagyon sok keresztény család körébe kapcsolódnak be zsidó vonatkozások. (Felkiáltások jobbfelől: Szavazzunk! — Rassay Károly: Sürgős? — Felkiáltások jobbfelöl: Igen! — Mózes Sándor: Hallgasson már el a szónok! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső: Ezt pedig könnyű kiszámítani, mert hiszen nemcsak a 90-es évek óta van meg a zsidósággal való keveredés, amióta vegyes házasságok vannak, hanem amint itt is láttuk egy nagyon pregnáns példából, ezek a kapcsolatok, ezek a vonatkozások 1895^ elé is igen messze visszanyúlnak. (Gr. Festetics Domonkos: Ezt már mind tudjuk!) T. Képviselőház! Ezekután méltóztassék megengedni, hogy még néhány kérdéssel fog-