Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-381
Az országgyűlés képviselőházának 381. rát, amelyre a törvény feltétlenül kihatással fog bírni, akkor azt mondom, hogy mielőtt ehhez a kérdéshez hozzászólna, nézze meg a kérdésnek minden oldalát. Mélyen t. képviselőtársaim, a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy ebben az országban olyan nagy az elzsidősodás, mint talán sehol a körülöttünk lévő államokban, sőt talán sehol az egész világon. Ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy ilyen nagy mértékben van kézben a gazdasági élet és ha ilyen nagy mértékben van kézben a gazdasági élet, akkor egyszerűen könnyelműség azt a gazdasági életet, amelyre az ország egész gazdasági struktúrája fel van építve, egyik napról a másikra felrúgni, ahelyett és anélkül, hogy megépítették volna az áthidalást és az áthidaló út lehetőségét. Én szerencsétlen dolognak tartom ezt a gondolatot a következők miatt. Nehogy azt tessék hinni, hogy én mindenben a javaslat ellen vagyok. Nagyon jól tudom, hogy vannak olyan súlyos hibák és bűnök, amelyeket feltétlenül korrigálni, javítani kell, ezeket a hibákat azonban nem akkor javítom, nem akkor pótlom, amikor az ország teherbíróképességének maximumát kell igénybevennem, nem akkor veszem ezt még jobban igénybe és nem akkor rombolok, amikor hadseregünket a legtökéletesebben kell felruháznunk. (Ügy van! balfelől.) Nem akkor zúzok szét itt mindent, amikor nagyon jól tudom, hogy egy földreform megvalósítáisánál megint olyan anyagi teherpróbának lesz kitéve az ország, amelyet nem tudom, hogy ezek után hogyan fog elviselni, amely földreformot nem tudom, hogy ezek után hogyan fog megvalósítani, mert azzal legyünk tisztában, hogy aki azt hiszi, hogy ezt a három dolgot a mai anyagi viszonyok között egyszerre meg lehet valósítani, az tudatlan. (Rupert Rezső: És lelkiismeretlen!) Mélyen t. képviselőtársaim, méltóztassanak elhinni, hogy nem a zsidók iránti szeretet. hanem a magyar faj iránti szeretet mondatja el velem ezt a beszédet. Attól félek, hogy amikor a zsidóságot ebben az országban így fogják sújtani, elsősorban is a magyar érdekeket, a magyar gazdasági javakat fogják tönkretenni. Ezeknek az érdekeknek megfelelő védelmét nem látom én biztosítva és megoldva. Hogy mennyi hipokrízis van ebben a javaslatban, azzal kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy a következőkre hívjam fel a figyelmet: Egyik szélsőségességéről ismert képviselőtársam azt mondotta, hogy nincsen joguk a zsidóknak ahhoz, hogy kivigyék a vagyonukat ebből az országból, mert a magyar zsidóság vagyona tulajdonképpen az állami vagyonnak, illetve a nemzet vagyonnak szerves része. Én hajlandó vagyok beleilleszkedni a képviselő úr tanításába és hajlandó vagyok ezt elfogadni, de ha ez igaz, akkor miért nem védi meg a magyar állam azokat a zsidó kézben lévő, de a magyar gazdasági integritás részeit képező javakat, amelyeket most külföldön minden további nélkül egyszerűen elvesznek? Én erre hívom fel az igen t. kormány figyelmét és kérdem, hogy van-e tudomása arról, hogy ezeket a magyar javakat, (Felkiáltások jobbfelől: Melyek azok?) tehát magyar állampolgárságú emberek javait, odakint minden további nélkül a leglehetetlenebb módon máról-holnapra kisajátítják, minden jog és ellenszolgáltatás nélkül, vagy pedig olyan ellenszolgáltatás mellett, amely komoly ellenszolKÉPVB3ELŐHÁZI NAPLÓ XXII. ... ülése 1939 márcms 13-án, ' hétfőn. 381 gáltatásnak nem minősíthető és csupán erőszak következtében kénytelen az illető azokat a feltételeket aláírni vagy elfogadni. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Miért nem méltóztatnak . megvédeni az állam javainak ezt a szerves részét, az anyagi javaknak ezt az óriási tömegét 1 ? Miért nem méltóztatnak ott fellépni hangosan és ott követelni, hogy tessék megvédeni a magyar javakat? (Gr. Pálffy-Daun József: Na és a cseh földreform? Húsz évig lopott Benes, senki sem szólt semmit! — Zaj. — Elnök csenget.) Mélyen t. képviselőtársaim! Mi magyarok mindig a függetlenségi szabadság gondolatát hirdettük, nem azért, mert szólam volt, hanem azért, mert szívünkben és lelkünkben ez állott. (Rupert Rezső: És ez az életünk!) A Felvidéken lejátszódó eseményekkel kapcsolatban lehetetlen, hogy szimpátia ne legyen bennünk egy olyan nemzet iránt, amely szabadságáért küzd. Természetes, hogy szimpátiával van iránta mindenki, aki a szabadság híve. Fanyarrá válik azonban a szám, amikor azt látom, hogy azt mondják, hogy: »Szabad-. ságot, önállóságot és ki a zsidókkal«. . Attól félek* hogy ez az utolsó kitétel az, amely az elsőt veszélyezteti. (Ügy van! a szélsőbaloldalon:) Méltóztassék elhinni, hogy könnyű belevinni a közvéleménybe egy olyan mérgező anyagot, amely egy nemzetet gyengévé tesz, amely ellenállóképességét lerontja és amely szétomlóvá teszi, de ez nagyon kényelmessé és kellemessé teszi esetleg egy szomszédos ország helyzetét. De kérdeim, vájjon micsoda magyar érdek fűződik ehhez? Én nem tartom ezt magyar érdeknek. Mielőtt befejezném felszólalásomat, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) méltóztassék megengedni, hogy egy egészen egyszerű parabolát mondhassak -annak jellemzésére, hogy mi a mai helyzet szignaturája. Egy zsidó ember megy és találkozik egy hitsorsosával, akinek a hóna alatt^ egy könyv van. Megkérdezi, hogy mit visz és az azt mondja, hogy egy angol szótárt. Miért? Tanulok angolul. Miért? Kivándorlók. Hová? Ausztráliába. Szomorúan továbbmegy a zsidó és találkozik egy másik hitsorsosával, akinek a hóna alatt egy spanyol szótár van s aki közli, hogy ő Boliviába megy ós ezért tanul spanyolul. A harmadik hitsorsos azt mondja, hogy ő a finn nyelvet tanulja, mert Finnországba kénytelen kivándorolni. Ahogy azután ez az egyszerű zsidó megy az utcán, meglátja a régi; földesurát, akinek a családja ezer éve ebből az országból származik. Amikor szembe jön a földesurával, azt kezdi mondani: Örülök, hogy végre..., de ajkán akad a szó, mert látja, hogy a földesúrnak is szótár van a kezében. Megkérdezi a zsidó, hogy milyen nyelvet tanul. Azt mondja a földesúr, hogy németet. Azt kérdi a zsidó : Miért, ki akar vándorolni? Nem, mondja a földesúr, ezer évig itt voltam és itt is szeretnék maradni. Én is itt akarok maradni, ezért nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés és taps a balés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Farkas István! Elnök: Farkas István képviselő urat illeti a szó. Farkas István: T. Képviselőház! A vita befejezéshez közeledik, állítólag én vagyok az utolsó felszólaló. A vita nagyon érdekes volt, s aki végig figyelemmel kísérte és most le 55
