Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. ülése 1939 március i3-án, hétfőn. 3ÏQ Andaházi-Kasnya Béla: Azt mondják ezek az egyszerű emberek, hogy nem tudják elhinni, hogy akadhat olyan apa, aki törvénnyel megbélyegzi a családját; ez csak akkor lehetséges, ha az illető úgy gondolja, hogy kivétel lesz. Ez azonban mégsem lehet erkölcsi alap ahhoz, hogy másokra vonatkozólag megszavazzák ezt a javaslatot — imondják ezek az egyszerű emberek. Ne várjon senki sem több bölcsességet, aki az igazságot keresi, mint ezeknek az egyszerű, minden befolyástól ment embereknek a véleményét. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy elítélően nyilatkozzam arról is, amikor egyikmásik képviselőtársunkat itt meggyanúsítják, olyan félmondatokat vetnek bele a vitába, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt az áfiumot, a gyanúsításnak ezt a szörnyű mérgét beoltsák és éket verjenek az ugyanazon párthoz tartozó képviselők közé. Tessék elhinni, ha valaki nyíltan és egyenesen feláll és minden takargatás nélkül megmondja a valót, nem követkézhetik be, hogy az illetőnek szégyenkeznie kell. Megdöbbenéssel láttam csak a napokban is, hogy egyik képviselőtársunk felállt és tiltakozott az ellen, hogy az ő feleségében zsidó yér van, csak egy centigramm is. Mi mindnyájan tudjuk, hogy ez igaz is. Ugyanakkor azonban ezzel az igazsággal elpalástolta azt, amit neki mondtak, takargatta azt, hogy az anyósa viszont zsidó. Ez nem szégyen. Ha ő jól megfér odahaza az anyóssal, attól méff nagyon becsületesen és őszinte, igaz meggyőződéssel hozhat itt törvényt. (Rupert Rezső: Sőt azt mondják, hogy nagyon szereti az anyósát! — Zaj,) - Elnök: Kérem a képviselő urakat, tartózkodjanak az ilyen megjegyzésektől. Andaházi-Kasnya Béla: Őszintén meg kell mondanom, hogy talán életem egyik legnagyobb csalódása volt, ami itt a napokban lejátszódott, ami a volt miniszterelnök úrral történt. Nem mintha helyeselném azt, hogy megállapítottak bizonyos dolgokat vele kapcsolatban. Őszintén meg kell vallanom, hogy amikor a volt miniszterelnök úr a kormányra lépett, én az elsők egyike voltam, aki szerény képességeim szerint hirdettem a falun, a városban, írásban és szóban mindenütt, hogy óriási megkönnyebbülés vett erőt rajtam a történtek és a közelmúlt után. Meggyőződésem volt ugyanis, hogy az ő személyében kitűnő szakember került a kormány élére, ami feltétlenül az ország javára szolgálhat és csakis az ország érdekét mozdíthatja elő. Amikor láttuk az igen t. volt miniszterelnök úr gazdasági téren való állásfoglalását, ebben őt a legnagyobb elismerés övezte az egész ország és mindenki részéről. Amikor azonban a gazdasági térről átment egy egészen más térre, a politikai élet területére, amikor átment az úgynevezett nagy politikára, akkor már — sajnos -v- azt láttuk bebizonyítva, hogy az igen t. volt miniszterelnök úr olyan terrénumra lépett, amely^ bizonyos fokig távol áll az ő eredeti talajától. Ekkor ért talán engem a legnagyobb csalódás. Mindenki, aki ennek a tagadhatatlanul elsőrendű közgazdasági szakembernek az okfejtéseit hallgatta, úgy hallgatta azt, mint Paganinit, aki hegedűjén a legremekebb melódiát játssza- És akik benne a nürnbergi Meister sängert vélték felfedezni, addig ott voltak vadul és kitartással mellette. Amikor azonban elindult az ige, amikor kiderült, hogy nem a nürnbergi Meistersänger, hanem egyszerűen a frankfurti Sänger az, aki ott áll, abban a pillanatban sorban elhúzódtak a régi hívek, sorban megtagadták azok, akik néhány nappal azelőtt még kiállottak mellette és tele tüdővel, tele torokkal éljenezték. (Rajniss Ferenc: Még azok is melléje álltak, akik nem voltak hívei!) Elnök: Csendet kérek! Andaházi-Kasnya Béla: Ha már képekben beszélünk, engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam önnek, t. képviselőtársam: Arról a bizonyos agitációról, ami itt elindult, kisült, hogy nem a Nürnbergi Meistersängerek és nem a Wagner zenéje, hanem Halévy zenéje csendül fel ebben a szent csarnokban és az Eleázár keze Recha után a fiút emelte ki a legmagasabb közjogi székből. Azt kérdezem: vájjon kerülhetett volna-e erre sor, vájjon elérkeztünk volna-e ide, ha nem hatott volna át mindent ez a szörnyű áfium, amelyet úgy hívunk, hogy zsidótörvény? Állíthatjuk, hogy az igen t- volt miniszterelnök úr a saját szörnyű végzetét készítette elő ebben a törvényjavaslatban. A javaslat indokolása azt mondja, hogy nincs asszimilációs lehetőség. Ha az igen t. volt miniszterelnök úr magatartása talán azt bizonyítaná, hogy nem volt teljes -mértékben asszimilálva, ez még nem szól amellett, hogy egyáltalán nincs aszszimilációs lehetőség. Igenis, van asszimilációs lehetőség és asszimilálódás, mert aki azt a törvényjavaslatot keresztényi szellemmel fogja megszavazni, az fogja megmutatni, hogy tudott-e asszimilálódni, vagy sem, mert az, aki ezt megszavazza azért, hogy zsidó javak birtokába jusson, hogy zsidó kegyekből élhessen és zsidó mentalitásban viselhessen valamit tovább, az egy kontraasszimilációt csinált és nem a kereszténységhez, hanem a zsidósághoz asszimilált- (Boczonádi Szabó Imre: Akadnak ilyenek!) Igen t. képviselőtársam, sokkal nagyobb haj az, hogy ezek az asszimilánsok nem az alsó polcokra mennek, hogy kitanulják a nemzet gazdasági érdekében rendkívül szükséges foglalkozási ágat, nem az a baj, hogy elmennek könyvelőknek, vagy a váltóosztályba, vagy egy biztosító intézethez, hogy megtanulják kezdettől fogva, hanem MZ M baj, hogy mindenki ebben a zenekarban karmesternek megy, mert semilyen hangszerhez nem ért. Lehetetlenség, hogy emberek azért menjenek igen magas állásokba, mert ott a nevükből meg tudnak élni, de munkájukból megélni nem tudnának. (Rupert Rezső: Kereskedősegédnek nem mennek el!) Elnök: Csendet kérek! (Boczonádi Szabó Imre: Menjenek el borbélynak! — Zaj. — Buchinger Manó: Pestkörnyéki képviselő!) Csendet kérek! (Esztergályos János: Majd Boczonádi megy méhkasokat cipelni!) Esztergályos képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Vázsonyi János közbeszól.) Vázsonyi képviselő urat is kérem, maradjon csendben! Andaházi-Kasnya Béla: Mélyen t. képviselőtársaim, az igen t. miniszterelnök ÚT azt mondotta, hogy a keresztény közvélemény az, amely szükségesnek tartotta, hogy ez a törvényjavaslat beterjesztessék és ebből valóságos törvény legyen. Hallgattam a vitát. Az egyik tábor azt mondotta, hogy van ilyen keresztény közvélemény. Előre kell bocsátanom, azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy van. Sajnos azonban, amint látom, hogy melyik az a közvélemény, amelyik azt mondja, hogy