Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

3?0 Ai országgyűlés képviselőházának 38i. Hiszen valóban ott tartunk, hogy éhben a megfertőzött, szonioru légkörben ma már mindenki gyanús, aki él. Ma már miniszterelnöktől pártvezérig, igaaságügyminisztertől a Nemzeti Munkaköspont elnökéig egymás után mindenkinek a fejéhez csapják a gyanúsításokat. Ezelőtt egy vagy másfél órával itt ezen az ülésen voltunk szem- és fültanúi annak hogy azt, amit korábban a volt miniszterelnök urnáik mondottak oda, hogy tudniillik családjában zsidó ősök vannak, az igazságügyminiszter úrnak kellett egyik képviselőtársamtól hallania. Hol áll meg, hova vezet ez, ha mindenkinek állandóan el kell készülve lennie arra, hogy valamelyik oldalról hozzácsapnak egy ilyen gyanúsítást és akkor elpirulva, zavarba jőve és minden másról megfeledkezve az után kell lótnia, futnia és szaladnia, hogy bebizonyítsa azt, hogy ő nincsen kompromitálva, ő tiszta. Ez végre is lehetetlenség, hiszen az embereiknek más dolguk, más gondjuk van. Ha tehát ebiből a javaslatból törvény lenne, ez az idegélet összeroppanásra vezetne, mert arra senki sincsen berendezve, hogy dédmamája származását lázas izgalommal kutatgassa. De, t. Ház, szerencsétlennek tartom ezt a javaslatot most azért is, mert ez annyit jelent, hogy szétporlasztja, részeire bontja a magyar társadalmat. Én ugyan soha sem vallottam azt a tételt, hogy a parlament tulajdonképpen rész az egész helyett, tulajdonképpen tükörképe a nemzet társadalmának, hogy tehát a parlamentben összesűrítve, kicsinyben megvan mindaz, ami kint az életben nagyobb arányokban van meg, de valamiféle ítéletet, valamiféle következtetést mégis le lehet vonni magának ennek a képviselőháznak a helyzetéből. Nem lehetetlen állapot-e az, t. Ház, hogy ez a képviselőház, amely a nemzeti egység jelszava alatt jött létre, amely egy 170 tagú hatalmas többségi párttal kezdte meg a maga működését, most itt a naplemente előtt állván, részeire van szétporladva? Számolják utánam, 15 pártja van ennek a képviselőháznak és az összes pártváltoztatásokat figyelemhevévé, a képviselőház összeülésótől napjainkig több mint 200 pártváltoztatás történt a Ház tagjai részéről. Mi más ez, mint a teljes feloszlás, a szétporlódás, a részekre való szétesés képe, — nem akarom azt a rossz idegen szót használni, hogy dekompozició — a szétesésé, holott a nemzeti egység nagy célkitűzése mellett ültünk itt össze és számtalanszor gyönyörű, magasan röppenő szavak hangzottak el arról, hogy ha valami segít rajtunk, az csak a nemzeti egység felépítése lehet. Azok, akik ennek a képviselőháznak kezdeti idején a kormánypárti oldalon ültek, — köztük magam is — most jelentékeny részben itt vannak ezen az oldalon, különösen itt a balközép mezőn. Azok, akik itt kezdték a pályafutásukat, most a túloldalon olvasnak újságot, mint Horváth Ferenc képviselőtársam. (Derültség.) Kicserélődött, megváltozott a Ház összetétele, egy népvándorlás indult meg onnan ide és innen oda; vannak urak, akik a képviselőház első idejében szent fogadalmakkal fogadtak hűséget egymásnak, ma pedig jobban gyűlölik egymást, mint a néhai ellenzékiek, annyira gyűlölik egymást, hogy még akkor sem fogadják be egymást újra a pártba, ha mea culpát hirdetve megkísérelnék töredelmesen kopogtatni az előttük mindörökre bezárult kapun. (Vitéz Árpád: Azt hiszem, sem mea culpa, sem gyűlölet! — Zaj.— Elnök csenget.) ülése 1939 március 13-án

y hétfőn. T. Ház! Kétségtelen, hogy ha a képviselőházon keresztül az egész nemzeti életet akarom szemlélni, akkor ahhoz a végső következtetéshez jutok, hogy itt egy meglehetősen feloldódott, részeire bomlott társadalommal állok szemben. Nem akarom most még azt sem mondani, hogy ezt a szétporiadást jelentékeny részben ennek a zsidókérdésnek a kiéleződése idézte elő, annyit azonban kétségtelenül megállapítok, hogy egy ilyen zűrzavarban vergődő, felfogásában egymástól ennyire eltérő részekből álló képviselőházzal ilyen sorsdöntő kérdéseket aligha lehet megnyugvással letárgyalni. Pedig szükség volna valamilyen intézkedésre a magyarság védelme érdekében. Köviden akarok Deszélni, de nem tudok kitérni az elől a parancsoló szükségszerűség elől, hogy a miniszterelnök úr bemutatkozó beszédében foglalt útmutatás alapján történelmileg gondolkozzam akkor, amikor hozzászólok ehhez a javaslathoz. Kétségtelen, hogy a kiegyezési korszak néven ismert magyar történelmi kor végső fejleményei idézték elő azt, hogy ezzel a kérdéssel ma foglalkoznunk kell. Ha tehát én történelmileg akarok gondolkozni és az egész kérdést történelmi távlatba akarom beállítani, akkor egy egész rövid visszapillantást kell vetnem ebből a szempontból a kiegyezési korszakra. T. Ház! Ha a kiegyezési korszak történelmét vizsgálat tárgyává teszem, akkor teljesen igazat kell adnom gróf Széchenyi István ama megállapításának, hogy az ország sorsa nem egyenlő és nem téveszthető' össze a magyarság sorsával. Lehet, hogy az ország sorsa jól megy, lehet, hogy az ország sorsa virágzást mutat fel és amellett a magyarság életereje ebben az országban sorvad, csökken, a magyarságnak teli át rosszul megy. Ha alaposan megvizsgáljuk a kiegyezési korszakot, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez valóban így is volt. Közgazdasági tekintetben az 1867-től 1914-ig terjedő korszak páratlan fellendülést mutat fel Magyarországon is, mint általában Európában, sőt az egész fehér faj által lakott világon. Nálunk is ez alatt az idő alatt történt meg a terménygazdálkodásról a pénzgazdálkodásra való áttérés; az ipari forradalom, amely külföldön már korábban lejátszódott és átalakította a külföldi államok közgazdasági életét, nálunk tulajdonképpen ebben az időben veszi kezdetét és ebben az időben jut el bizonyos fejlődési magasságig. Számokban alig fejezhető ki az a fejlődés, amelyet a magyar közgazdasági élet ez alatt az ötven év alatt felmutat. Budapest ez alatt az idő alatt lett kis keleteurópai városból nagy metropolissá, mindnyájan szemefényévé, büszkeségévé. Vasútvonalaink óriási mértékben fejlődtek, hiteléletünk és gyáriparunk, nagykereskedelmünk minden tekintetben óriásit fejlődött. Ha most azt nézem, hogy ezek mögött a csillogó díszletek mögött mi van, hogyan alakult a törzsökös magyarság életének fejlődése ez alatt a fényes korszak alatt, akkor a kulisszák felrehúzása után a legsötétebb képet kell meglátnom. Meg kell látnom, hogy 1899-től 1913-ig, tehát 15 év alatt 1,390.525 magyar ember vette kezébe a vándorbotot, hátára a bátyút és a tarisznyát és ment ki új hazát keresni, túl a tengeren. Azt látom, hogy csak egy évben, 1907-ben, — jól jegyezzük meg magunknak ezt az évszámot — 210.000 ember hagyta el Magyarországot kivándorlási szándékkal, több, mint amennyi ebben az évben az ország ter-.