Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-381
äli8 At országgyűlés képviselőházának 38 i. illése 1939 március 13-án, hétfőn. kettő más! — Elnök csenget — Peyer Károly: Ahhoz kereszténynek kell lenni és nem papnak! — Gürtler Dénes: Ugyan, maga beszéli — Peyer Károly: Mert magának csak foglalkozása az, de nem keresztény. Öreg Smólen Tóni! -Zaj.) Elnök: Peyer képviselő urat kérem, ne személyeskedjék! A képviselő úr beszédideje lejárt. Reisinger Ferenc: Mély tisztelettel kérek 30 perc meghosszabbítást. Elnök: Megméltóztatnak adni a kért meghosszabbítást 1 ! (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. (Br. Berg Miksa: Paktum...) Reisinger Ferenc: Én nem vettem részt semmiféle paktumban. Erre a megnyilatkozásra bátorkodom kijelenteni, hogy ezzel szemben nekem és képviselőtársaimnak, akik itt ülünk, sokszor mondták, hogy »hazátlan bitangok«, kikiáltották rólunk, hogy egyházellenesek vagyunk, kikiáltották rólunk, hogy atheisták vagyunk, egyszóval mindent ránkkentek, amivel csak a nyugodtan emésztő, jó burgerokat ijesztgetni lehetett velünk szemben, de kijelentem önöknek, t, képviselőház, hogy a magyar munkásmozgalom őskorában, abban az érdességben, abban a nyersességében, amely akkor, a meginduláskor természetszerű, amikor könnyebben történnek bizonyos nyers megnyilatkozások, mint egy hosszabb múlttal rendelkező kifinomultabb párt megnyilatkozásaiban, — mondom, t. Képviselőház — ilyet akkor nem hallottam és ha ezt a durvaságot, ezt a hitványságot, ezt a vacakot a szociáldemokrata pártban hallottam volna egyetlenegyszer is énekelni, fanatikus szociáldemokrata létemre otthagytam volna ezt a pártot, most pedig az iskolásgyermekek körében szépen megyén, szépen folyik ez az agitáció. Valaki azt tanácsolta nekem, hogy adjam át a kultuszminisztériumnak. (Peyer Károly: Jó cég!) Erre azt feleltem, hogy nem vagyok hajlandó az ördögöt a nagyanyjánál beperelni. (Derültség a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Még csak egy kérdéssel akarok foglalkozni. Ennek a javaslatnak a közgazdasági kihatásait már sokan fejtegették előttem és ezért most már nem is óihajtok ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Propper Sándor (Gürtler Dénes felé): Mit mutogat ide!! Ez nem szokás a magyar parlamentben! — Peyer Károly: Ne mutogasson, nyissa ki a száját, ha valami mondanivalója van!) Elnök: Kérem Peyer képviselő urat, ne tessék személyeskedni. (Gürtler Dénes: De az ilyen hang sem szokás a magyar parlamentben. — Propper Sándor: Ne mutogasson!) Propper képviselő urat is kérem, maradjon csendben. Reisinger Ferenc: Hagyjátok, hadd mutogasson! Azért van neki öt ujja! Egyébre úgysem tudja használni, legfeljebb még valamire használja a képviselő úr, de produktív munkára semmi esetre sem. (Gürtler Dénes közbeszól. ~ Zaj.) T, Képviselőház! Nem óhajtok foglalkozni azzal, hogy a javaslatot beterjesztő volt miniszterelnök úr a bizottságban azt mondta. hogy ez a javaslat a leszármazási elven alapul és ehhez az elvhez ragaszkodunk is keményen, határozottan. Azóta már történt egy és más a leszármazás terén, úgyhogy a volt miniszterelnök úr most már ezt a strófát aligha merné elénekelni. Mondom, ezzel én most már nem is foglalkozom, kettőnk közül ő már a gyengébb fél, mert én megmaradtam aki voltam, ő azonban megbukott. Egyetlenegy kérdéssel azonban még foglalkozni óhajtok. A bizottságokon keresztülment törvényjavaslat 18 §-a intézkedik a szakszervezetek sorsáról. (Buchinger Manó: Szép kis intézkedés!) Nevezetesen a 18. § azt mondja, hogy munkásegyesületekben zsidók vezetők nem lehetnek. Röviden és világosan ez az értelme. Kíváncsi voltam, megnéztem ennek a szakasznak az indokolását. (Peyer Károly: Marton sem lehet, mert annak meg a felesége zsidó!) És az igazságügy miniszter úrról is ki fog sülni egy-két héten belül, hogy Ő sem lehet. (Zaj.) Ha ki is ment az igazságügyminiszter úr, azért elmondom. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ne tessék személyeskedni. Reisinger Ferenc: Ez nem gyanúsítás, illetve személyeskedés. De lmrédy volt miniszterelnök úr a kormányzó pártnak egyik fejes tagja ma is. Ez nem szégyen, csak furcsa, hogy a javaslatot ilyenek képviselik. (Buchinger Manó: Szóval milyen százalékra tippele dl) A szakasz indokolása így hangzik (olvassa): »A nemzeti és a szociális politika, általában a népesség nagy tömegei szempontjából kivételes jelentősége van annak, hogy a munkásegyesületek és más munkásszervezetek — ideértve a munkaközvetítéssel foglalkozó szervezeteket is — nemzeti és egyéb közszempontból teljesen kifogástalanul működjenek. A zsidóság térfoglalása a munkásszervezetek kö rében az említett tekintetekből igen nagy mértékben aggodalmas, elkerülhetetlenül szükséges tehát ezen a téren a hatályos rendezés.« Hát ennél a pontnál meg kell állani. Ennek a javaslatnak talán a legkihívóbb, talán legfrivolabb, mondhatnám, talán egészen a haszontalanságig menő indokolása ez. Amikor ebben az országban Gau-bal-ókat rendeznek, amikor ebben az országban egy nagy népcsoportnak élén nemzetellenes bűncselekményekért fegyházra ítélt urak állnak, amikor ezek teljesen szabad menlevelet élveznek ebben az országban, akkor a munkásegyesületeket állítják be úgy, mint amelyeket nemzethűség szempontjából olyan formában kell ellenőrizni, hogy azoknak zsidó vezetőtagjai nem lehetnek. Hát most már bocsánatot kérek és azt mondom: kikérem magamnak! Én ezekkel a munkás vezetőkkel a gyalupadnál állottam évtizedeken át. Nekem Propper Sándor szaktársam volt, Weltner Jakab, aki itt ült, szaktársam volt, együtt gyalultunk a gyalupadnál, együtt dolgoztunk nehéz fizikai munkát végezve. Ezeket az embereket több évtizedes múlt köti a munkásosztályhoz.. Ezek az emberek nehéz fizikai munkát végezve nappal, éjjel tanulva, Buchinger a könyvkötészetben nappal dolgozva, éjjel tanulva, a munkásérdekekért küzdve és harcolva tűntek ki szellemi képességeikkel az átlagyonálból. Ezek az emberek összeforrtak, összenőttek a munkásokkal. Ezeket az embereket a keresztény és zsidó munkások egyformán megnyilatkozó szeretete emelte arra a piedesztálra, amelyet ők elfoglalnak. Ehhez senkinek semmi köze, legkevésbbé annak az antiszociális kormánynak, amely egy fillért nem költ a munkásságra, a munkássegélyekre. Mi a munkanélküli munkások tízezreit, sokszor százezreit ezekből a keservesen összetallózott fillérekből intézzük el. Az egyik szakszervezet gyönyörűbb múltra tud visszatekinteni, mint a másik. Ez az antiszociális kormány, amely a szerencsétlen, elesett magyar proletariátus segé-
