Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. demlo módon kell igazolnia. A jelenlegi választójogi törvényiben, amely az összes többi lakosra vonatkozik, a domicilium hat év. Most a mélyen t. kormány csinál egy választójogot, amelyben csekély 72 évi domieiliumot kíván. Hogy lehet ezt 72 évre visszamenőleg kérni? Hogy képzeli el ezt az igazságügyminiszter úr, hogyan lehet igazolni ezt a 72 évi domieiliumot, nemcsak a papára, hanem a mamára nézve is, esetleg a nagypapára és a nagymamára is. Feljebb nem megyek. (Derültség. — Gr. Apponyi György: Most már helyben vagyunk: a nagymamánál!) Rassay Károly és Gratz Gusztáv igen t. képviselőtársaim már kifejtették, hogy lehetetlen ez a feltétel, hogy nem lehetséges ezeknek az igazolásoknak megszerzése. Hogyan lehet 72 évre visszamenőleg tanukat szerezni? Matuzsálem-korú férfiakat kellene ideállítani, de honnan lehet ezeket kiásni? 1880 óta van csak bejelentési kötelezettség, addig nem is volt, tehát 12 évet csak élő tanukkal lehet igazolni. Ki fog ilyen tanukat találni ma 72 év után? Hol lehet azokat előkeríteni? De kérdés az is, hogy a bejelentési kötelezettség alapján is meg lehet-e állapítani a tiszta valóságot. (Rupert Rezső: Csak Budapesten volt bejelentési kötelezettség.) Mélyen t. miniszter úr, nagyon kérem most a figyelmét. (Rassay Károly: Felesleges.) Azért tették be, hogy ne lehessen igazolni. Meg van ő győződve róla, kár meggyőzni! Tudja nagyon jól! — Rupert Rezső: Nem jóhiszemű dolgok ezek!) 1867-től 1880-ig tehát egyáltalában nem lehet szó igazolásról, csak tanuk által, akik nem keríthetők elő. Most jön az 1880 tói való igazolás. Szeretném, ha a t. miniszter úr ezt meghallgatná. (Egy hang a baloldalon: Úgy sem hallgatja meg! — Rupert Rezső: Nem érdekli őt! — Fábián Béla: Majd ha nyugdíjba megy.) Gondolkoztam, hogy am tudnám én ellenőrizni saját adataimat, vájjon, mikor már volt bejelentési kötelezettség, a bejelentő lapok hűen adják-e vissza a helyzetet. Mit csináltam? Elmentem a magyar királyi államrendőrség budapesti főkapitányságának bejelentő hivatalába és elkértem a reám vonatkozó bejelentési adatokat. Kiderült, hogy 12 évről nem tudnak rólam adatokat. (Fábián Béla: Tizenkét évig tetszhalott!) Tizenkét évig nincs rólam semmiféle adat. Mit méltóztatik képzelni, hogy én ezt a tizenkét évet hogyan igazoljam? Jogászkoromból semmiféle adat nincsen rólam. Vissza kellett emlékeznem, hogy hol laktam én itt Budapesten jogászkoromban. Egyetlen egy sem áll azok közül a házak közül, amelyekben én laktam, sem a háztulajdonost, sem a házmestert nem tudom előkeríteni, senki élő embert nem tudok előteremteni, akivel igazolhatnám, hogy itt laktam. (Rassay Károly: Ez a keresztény erkölcs!) Es a miniszter úr adós maradt azzal is, mit jelent a »hitelt érdemlő módon«- Nem mondja meg a miniszter úr, hogy mi a »hitelt érdemlő mód«. Mert ilyen tanukat előkeríteni nem lehet és én nem tudom, vájjon a mai magyar alkotmány szerint lehetséges-e bírósági elintézést rendelettel statuálni. Az összes többi, inévjegyzékbe kerülő választó három retortán megy keresztül: a polgármester összeállítja a névjegyzéket, a központi választmány a »második fórum és azután jön a közigazgatási bíróság. Ki fogja -a zsidóknál megállapítani, hogy a választójoghoz szükséges születési és lakáskellékek megvannak-e? Lehet más módot kiülése 1939 március 13-án, hétfőn. 345 találni, vagy talán iá közigazgatási bíróságot ímellőzníi méltóztatik? A ctnélyen t. miniszter úr ebb eu a tekintetben semmiféle felvilágosítást nem adott nekünk, Nem tudjuk. Igaz tehát Rassay Károlynak az a megállapítása, hogy lehetetlenné akarják tenni a választójog megszerzését. Mert így mem vállalkozhatik arra senki. Én 33 évvel ezelőtt kerültem be a képviselőházba és nem tudom kimutatni a választójogomat, mert 10—12 évet elsikkasztanak tőlem. Ebből egészen világosan nyilvánvaló, t. Képviselőház, hogy a miniszter úr csak egy mozdulatot tesz, de nem akarja, hogy a jogosultak választójoghoz is jussanak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Ellenkezőleg, azt akarja, 'hogy ne legyenek. — Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Tiszta rosszhiszeműség!) T. Képviselőház! Méltóztassék most megengedni, hogy röviden még a 17. és 14. §-ról beszéljek. Mi lesz a helyzet ebben a tekintethen a jövőben? Iparigazolványt nem kaphat zsidó, tehát nem lehet főnök; aki jelenleg alkalmazásban van és számfeletti, azt pedig kiteszik az állásából. Még a család védelmével űzött demagógia sem válik be, mert ha marad egy család, az nem veheti oda a gyermekeit, nem veheti oda a vőt, a menyet, hogy szerényen családilag intézzék el annak a kis boltnak a dolgát, mert e szerint a törvényjavaslat szerint 10 alkalmazottból csak kettő lehet zsidó, öt alkalmazottból pedig csak egy, a családtagok telhát ki vannak zárva. Önök kiteszik ezeket a zsidókat a hivatalból, a műhelyből, a boltból. Mit fognak ezek csinálni? Mit kezdjenek, hova menjenek? Még az első zsidótörvényjavaslat tárgyalása alkalmával Biró György igen t. képviselőtársam egy naiv közbeszólást tett, azt mondotta, hogy majd elhelyezik őket. Most már nem is Ígérnek. A képviselő úr legalább jóhiszeműen azt gondolta, hogy ezeket a kilökötteket valahol majd elhelyezik, (Rupert Rezső: önálló iparban sem helyezkedhetnek el!) de most már ilyent sem mondanak. Mit csináljon az a szegény, szerencsétlen ember, főleg ha tekintetbe veszem azt a nagyszerű módosítást, amelyet a miniszter úr elfogadott s amely szerint az állások egyrészét a hivatalosan összeállított névjegyzékből fogják betölteni? Annak a szerencsétlen kereskedőnek és iparosnak még arra sem lesz tehát módja, hogy ő maga válassza ki az alkalmazottait, hanem teljes bürokratizmussal egy hivatalos névjegyzékből fogják kivenni ezeket. (Fábián Béla: Ki fogják nevezni neki! — Rassay Károly: Szarvaslistáról! — Gr. Apponyi György: Szar vasborjakat fognak kinevezni oda! — Elnök csenget. — Molnár Imre: Nagyon szellemes! ^ — Rassay Károly: Olyan, mint ez a törvényjavaslat. Erre nem lehet mást mondani! — Esztergályos János (a jobboldal felé): Miért szegy élik a saját szülöttüket?) Elnök: Képviselő úr, méltóztassék a beszédét folytatni! Bródy Ernő: Hadd beszéljek még röviden különösen az utazókról, amely foglalkozás egészen különleges foglalkozás. Minthogy ezek a szegény zsidók, — mint mondják — mindanynyian a napos oldalon élnek, a könnyű kereseteket választják, méltóztassék elképzelni egy ilyen utazó helyzetét: a reggeltől-estig való keserves kínlódást, a teljes áruismeretet, a vevőkkel való bánásmódot és szombaton* ami-