Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-381
346 Az országgyűlés képviselőházának 381 kor hazajönnek, a főnökkel való elszámolást. Ez az a napos oldal, amelyet önök folyton felhánytorgatnak. Amikor itt a magánalkalmazottak jogviszonyairól szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk, én felszólaltam az utazók érdekében és azt kértem, hogy az utazókat tekintsék alkalmazottaknak. Akkor nem tekintették őket alkalmazottaknak, mert az alkalmazotti minőségből előnyök származtak volna rájuk: betegsegélyezés, stb. Most azonban alkalmazottnak tekintik az utazót, (Rassay Károly: Azért, hogy ne legyen alkalmazott!) csak azért, hogy ne legyen alkalmazott, de alkalmazottaknak tekintik azokat is, akik nem alkalmazottak, akiknek iparigazolványuk van, akik külön, mint kereskedők, adót fizetnek, alkalmazottakat tartanak. Azért mégis alkalmazottaknak tekintik őket és nem is egy helyen, hanem több helyen, hogy mindenütt rontsák az arányszámot. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Nagyon rosszhiszemű dolgok ezek! — Rassay Károly: Az egész törvényjavaslat az! — Rupert Rezső: Tényleg nem magyar agy agyalta ki ezeket^ Ezek a dolgok teljesen belevilágítanak a javaslat mechanizmusába. Mit szóljak ahhoz az eljáráshoz, amelyet a nyugdíjnál és a végkielégítésnél mutatnak, amikor kidobják az alkalmazottakat és még azt sem tűrik meg, hogy az általuk befizetett nyugdíjat teljes egészében visszakapják, hanem megrövidítik és ezt nem a magyar bíróságra bízzák, hanem a közérdekeltségek felügyelő hatóságának közigazgatási diskrecionális hatáskörébe utalják. (Gr. Apponyi György: Ez a biztosítási pénzek elkommunizálása! — Farkas István: Hiszen ez bolsevizmus, uraim!) Elnök: Tessék, kérem, nyugodtan hallgatni a szónokot. Bródy Ernő: T. Képviselőház! Mindezekből a szemelvényekből látható, hogy itt tervszerűen, tudatosan, rosszhiszeműen, valótlan adatok alapján, bizonyítékok nélküli állításokkal akarják a becsületes, rendes, produktív zsidó vallású magyarokat tönkretenni, földönfutóvá tenni. Ugyanakkor azonban ártanak a magyar keresztény társadalomnak is. (Fábián Béla: így van! Kérdezzék meg vidéken, hogy mit szólnak ehhez a törvényhez!) Már a bizottságban is azt mondtam és itt meg kell ismételnem, hogy ez az egész anyag nem törvényhozási anyag és a törvényhozás nem lehet adminisztrációs kísérleti telep. Másképpen kellene megoldani a kérdést. Én megmondtam, sohasem titkoltam, hogy mindig a legnagyobb szimpátiával vagyok azok iránt, akik munkaképesek és dolgozni akarnak, akármilyen valláshoz tartozzanak is, — az nálam nem lehet szempont, hogy ki milyen vallású — tehát a keresztény fiatalság elhelyezkedése minden becsületes magyarnak szívügye. Ez a javaslat azonban nem mód, ez nem eljárás; a törvényhozás a maga mechanizmusánál fogva nem alkalmas erre a feladatra. Ezért felvetettem azt a gondolatot, hogy az összes érdekeltekből, a munkaadókból, munkavállalókból, szakértőkből meg kellene alakítani egy szervet, amely megbeszélje a dolgokat és az egész ügyet egy bíró döntése alá kelljen bocsátani. De nem azon a módon, ahogy most csinálják, hogy mindenki hajlandó odaadni a r másét. Ebiben aztán nagyszerű nagylelkűséget találunk. Én mindig azt szeülése 1939 március 13-án, hétfőn. retném, hogy mindenki a magáét adja oda, mindenki abból adjon, amije van: akinek lelke van, az a lelkét, akinek szakértelme van, az a szakértelmét, akinek pénze van, az a pénzét adja oda. (Rajniss Ferenc: Akinek pénze van, az csak a lelkét adja oda! A pénzét nem!) Azért mondom, t. képviselőtársam, hogy ne én adjam a más pénzét, hanem & maga adja. (Rajniss Ferenc: Tizenöt év volt idáig! — Fábián Béla: Nem volt itt a képviselő úr, mert akkor hallotta volna azokat a beszédeket, amelyeket tizenöt év óta elmondtunk!) Ez a gondolat nem valami elvetélt vagy kizárt dolog. Nagyon jól emlékszem, hogy az első javaslat tárgyalása során Imrédy Béla miniszter úr •— akkor még nem volt miniszterelnök — azt mondta a képviselőházban: gondolkoztunk azon, hogy ezt az ügyet megbeszélés alapján intézzük el, de féltünk, hogy ez a megbeszélés, ez a tanácskozás végnélküli időkbe fulladna. (Rajniss Ferenc: Tizenöt év volt idáig!) Méltóztatik tehát látni, hogy már más is gondolt erre a megoldásra. Azt hiszem tehát, hogy ha megalakítanának egy ilyen szervet, amely mintegy választott bíróságként működnék, ha annak határozatait a kormány idehozná és itt jogerőre lehetne emelni, akkor el lehetne intézni a kérdést. De ha már ezt nem lehet megtenni, még mindig lett, volna mód egy másik megoldásra, csak nem erre a brutalitásra, erre a rettenetes mérgezésre. Mert ne méltóztassék azt gondolni, hogy ha ezt a törvényt megszavazzák, akkor az lesz, amivel fenyegetnek: hogy jön egy harmadik, egy negyedik törvény. Nem! A társadalom nem jöhet rendbe, maga az üzleti élet nem állhat talpra, mert a törvény folytán a bizalmatlanság tovább fog tartani. Ne zárkózzunk el e kérdés megoldása elől, igen t. Képviselőház! Hiszen mi is érző emberek vagyunk és azt akarjuk, hogy az ország minden fia megtalálja a maga boldogulását. Mi nem ellenszenvet és gyűlöletet akarunk kelteni az emberekben egymás iránt, mint ahogy most egy mérgezett agitáció vonul végig az egész országon; Hiszen háromnegyed év óta nem élnek egyébből, mint a zsidókérdésből. (Fábián Béla: Az egész kormány sajtó abból él!) Itt minden más kérdés elhallgatott s egy szó nincs semmiféle reformról. (Felkiáltások half elől: Ezt akarják! — Farkas István: Ez a célja!) Háromnegyed éve folyik az izgatás, a propaganda napról-napra, minden áldott nap a zsidókérdésben. Azt mondta a miniszter úr, csodálatos, hogy Magyarország 500.000 zsidó munkája nélkül nem tud megélni. Hogy lehet ilyet mondani, mélyen t. miniszter úr? Az az 500.000 zsidó nem egy tömb, el van oszolva a társadalom minden rétegében, különböző helyeken teljesítette a maga kötelességét. Olyan gazdag Magyarország, hogy 500.000 embert szó nélkül kirúghat 1 ? Es mi a megoldás, mi a panacea önöknél? A kivándorlás? Még nem hallottam egy szót sem a kivándorlásról, de hallanék is, csak csillagászati számokkal lehet megoldani a kivándorlás kérdését. (Gr. Apponyi György: Svindli az egész kivándorlás, hivatalos blöff! Tiszta humbug!) Magam mint törvénytisztelő ember, nem is beszélek erről a kérdésről, nekem a törvény tiltja ezt, hiszen a törvény tiltja a kivándorlásra való csábítást. Én tehát tilalmas dologról nem beszélek, dte ha beszélnék, mit tudnék mondani és mit tudnak önök mondani, honnan lehet elővenni azokat az összegeket,
