Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-372
Az országgyűlés képviselőházának 372. ülése 1939 február 24-én, pénteken. 25 szabálytói, akadályoktól, monopóliumoktól és privilégiumoktól, csak elhalványult maradványokban, végrehajtásában immár hatálytalan törvényekben és legfeljebb emlékekben van meg. Mert hol van ott, f. Ház, a tőke felhasználásának a joga, ahol az egyiknek van hitele, a másiknak nincs? Hol van itt működési szabadság, ha a vállalkozásra készülő ember minden lépésénél a kartelek áthatolhatatlan szövevényébe ütközik 1 ? Hol van itt a kereseti-, az iparszabadság, ha csak azoknak szabad vállalkozniuk, akiknek ezt a kartelkapitalizmus vezetőinek kegye megengedi? Nincs itt már semmi, csak privilégium és monopólium és a gazdasági függésnek igaz, modern, de annál fullasztóbb formája! (Megay-Meissner Károly: Rabbilincsek!) Igénytelen nézetem szerint ez a javaslat a múlt évivel szemben az első lényeges lépés ß jogegyenlőség helyreálltásához. Lényegileg nem más, mint a zsidóság önmaga által teremtett szeparáltságának, a saját különleges faji érdekei szerint az idők folyamán konstruált területenkívülisége konzekvenciájának levonása, a de facto helyzetnek de jure szabályozása, csakhogy természetesen a magyar faj védelmének intenciójával. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De egyúttal az első komoly defenzív lépés is, mert az elmúlt nyolcvan esztendő alatt a magyar faj — az ellene irányuló offenzívasorozat ellenére — még csak nem is védekezett. És itt, hogy mindezt megvilágítsam, két dologról kívánnék beszélni, amelyek a kérdéssel kapcsolatosak. Egyik a sajtó, a másik & szociáldemokrácia kérdése. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A »késői kapitalizmus« — ahogyan azt Som bárt nevezi — és az úgynevezett liberális sajtó egy és ugyanazon anyaméhből születtek éïs muni, öna/Xiíőtt ikrek, akik egy"" 1 « 0 nélfcül nem élhetnek. A kartelkapitalizmus azért nem, mert ha lett volna az elmúlt évtizedekben önzetlen és az ország összességének érdekeit szolgáló sajtó, akkor a kartelkapitalizmus kinövései és ferdeségei régen eltűntek volna a közvélemény hatása alatt. A sajtó pedig azért, mert önmagában lógó, különálló cölöpépítmény, amelynek a közönségben csak igen kevés talaja van és nem alulról, hanem felülről tápláltatik, a bankok, a trösztök és a kartelek által, mégpedig — mint szakértők mondják^ •— igen súlyos összegekkel. Ha a régi liberális sajtónak is — az újnak is, a régebbinek is egyformán — a bőségnek ez az emlője t kellő időben kihúzatott volna a szájából, sajtóviszonyaink régen átalakultak volna. (Egy hang jobbfelöl: Plasztikus kép!) Sokban hasonlatos ,a szociáldemokráciával való viszony is.* A kartelkapitalizmus azáltal, hogy magasra csigázza az árat és az árfenntartás érdekében különböző kartelmanipula- t eiókhoz folyamodik, leszorítja a termelést és . ezáltal nagyra növeli azt a munkástartalékse- ' reget, amely a munkásság elégedetlensége folytán állandó bázisa a szociáldemokrata vezetők uralmának és minthogy gyári vállalat nem vesz fel mást, mint akit a szakszervezet hozzáutal, a magyar munkás kénytelen a szakszervezethez csatlakozni. (Malasits Géza: Dehogy kénytelen csatlakozni! Bár így volna!) Ehhez képest a zsarnoki függésnek olyan folyamata keletkezett, amilyent semmiféle más szervezetben utánozni nem lehet. (Malasits Géza: Bárcsak így volna! Nem volnának KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII, olyan nyomorult bérek, mint ma vaunak! — Zaj. — Gr. Festetics Domonkos: Chorin és Buchinger, mint sziámi ikrek! — Malasits Géza: Tévedés ez kérem!) A zsidóság a monopolkapitalizmuson keresztül kezében tartja a tőkét, a szociáldemokrácián keresztül kezében tartja a munkást, tehát mindkét termelő tényezőt, végül a sajtón keresztül biztosítja a nemzeti társadalom mozdulatlanságát, amely az ő hatalmának előfeltétele s egyúttal tenyészterülete is! Aki áttekinti ezeket a viszonyokat, annak el kell ismernie, hogy a gazdasági hatalom után a kultúra hatalmának is a zsidóság ölébe kellett hullnia és a valóságban ezek az erőtényezok együtt azok, amelyeken keresztül a zsidóság Magyarország politikai fejlődését az utolsó ötven esztendőben — mondhatni — meghatározta. Ebben a politikai fejlődésben keletkezett és alakult ki a polgári radikalizmus már a századforduló előtt, amely polgári radikalizmus szabadkőműves-páholyok mélyén helyet foglaló zsidó vezetőrétegek által meghatározott tervek és célok, sőt szervezetek szerint indul el, hogy később birtokába vegye a magyar államot. Miután a bizottsági tárgyalások során már láttam, hogy az emlékezés ezekre az időkre kezd kihagyni, hivatkozom a liberális Rákosi Jenőre, aki lapjának 1911 február 17-iki számában »Szabadkőművesvilág« cím alatt a következőket írja (olvassa): »Egyik szabadkőművespáholyunk mostanában nagymestert cserélt. Az új nagymester székfoglalót mondott, melynek egy nyomtatott példánya előttem fekszik. Olvasom-olvasom és nem tudom, mérgelődjek-e, vagy nevessek pökhendi nagyzolásán. Ez a nagymester úr a maga katedráján — vakolás közt, vagy anélkül — szembeszáll az egész Magyarországgal úgy, nhr><ry vnlt Ás van é« vakol i a az űiat. amelynek megcsinál ásár a felhívja az összes szabadkőműveseket. Nem lehet el nem ismernünk«, — •mondja a liberális Rákosi 1911-ben — »hogy az egész szabadkőművességnek Magyarországon már-már szinte kizárólagosan felekezeti jelleme van«. Rákosi a továbbiakban reprodukálja a nagymester szavait. (Rajniss Ferene: Pedig zsidó kőműves kevés van Magyarországon! »Vakolni« mégis tudnak! — Derültség. — Farkas István: Legalább akkor volt! — Malasits Géza: Ha negyedrészt annyit üldözte volna a kormány, mint bennünket 40 év alatt, nem csináltak volna annyi kárt! — Elnök csenget.) Azt mondja a nagymester (olvassa): »... az ország összes középkori hatalmaival; a hitbizományokkal és a holtkézzel, a gentryvármegyével és az egész grófi-papi álkultúrával sokkal könnyebben és biztosabban vívhatnák meg a demokrácia harcát, ha magában a polgárságban és a népben nem élne egész sereg téveszme és célszerűtlen érzelem (Megay-Meissner Károly: Hogy hívták ezt a nagymestert?) a multat illetőleg; hogy egészen mások volnának harcunk esélyei, ha a magyar, különösen a polgári közvélemény tisztában volna arisztokráciánk idegen kalandor- és rablólovagmultjávai; ha ismerné a nép és a polgárság ezeréves elnyomatásának történetét; a fölfelé lakáj és lefelé kegyetlen nemesi politika igazi arculatát; városaink évszázados keserves küzdelmét a rabló feudalizmussal szemben; a dinasztia és a demokrata-elemek gyakori szövetségét a kiskirályok anarkiája ellen; a de-
