Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-380
Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1939 március 10-én, pénteken. 315 míg újra részt vehetek az építő munkában, átengedve e javaslat híveinek a rombolás kétes dicsőségét. Vallom a magyar imádságot, amelyet vallanak velem együtt százezren és százezren: »Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell.« Hiszem, hogy megérem majd még a magyar nemzet boldogságát. Ez a boldogság nem a zsidók térfoglalása, csak az egyenlő jog minden állampolgár számára, a mindennapi kenyér biztonsága minden magyar számára. Munka és (munkalehetőség, szemben a munkanélküliség egyre ijesztőbb adataival. 1935 december 20-án állapította meg a budapesti fővárosi statisztikai hivatal azokat a szörnyű számokat, amelyek Budapest szellemi munkanélküliségét 1935-ben jellemezték, — hoholott ma sokkal súlyosabbak — és megállapította akkor, amikor a zsidók arányszáma a szellemi munkanélküliek között Budapesten 1935-ben közel 30%, pontosan 29"6%, s amikor a lakosságban való arányszámuk csak 23% volt. Ma a helyzet sokkal rosszabb úgy az együttes szám, mint az arányszám szempontjából. Munkát akarunk, t. Ház!^ Ez a javaslat szembenáll a munka lehetőségével, de szembenáll sok minden mással is. Szembenáll nemcsak az emancipáció és recepció törvényeivel, hanem szembenáll a tűzharcostörvénnyel, szembenáll a hadirokkanttörvéninyel, szembenáll az állampolgársági törvénnyel, a választóiogitörvénnyel és a honvédelmi-törvénnyel. Szembennáll a tűzharcostörvénnyel, amely egészen más alapokon határozta meg a tűzharcos fogalmát, mint ez a törvény, és mindenre való tekintet nélkül minden tűzharcos számára a nemzet osztatlan tiszteletét ismerte el. Szembenáll a hadirokkanttörvénnyel, amely nem tett különbséget az 50 és a 25 százalékos hadirokkant között ebből a szempontból, hogy első mondatában jnár megállapítsa, hogy a nemzet örök hálája fordul mindazok felé, akik a nemzetért hadirokkantak lettek. Szembenáll a honvédelmi törvénnyel is, amelyet nemrég szavaztunk meg együttesen lelkesedéssel, azzal a honvédelmi törvénnyel, amely minél több magyart akar a haza védelmére ugyanakkor, amikor ez a törvényjavaslat százezreket szorít ki a nemzet testéből és tagad meg a magyarság részéről. (Fábián Béla: Ki akarják vándoroltatni a magyar katonákat!) Akkor, amikor Európa és az egész világ puskaporos hordónak a képét mutatja; akkor, amikor elég egy gyufaszál ahhoz, hogy az egész világ lángralobbanjon, elég szomorú, hogy felkészülés helyett, az igazi nemzeti egység megteremtése helvett mi heteken keresztül a zsidótörvényjavaslatot tárgyaljuk; ugyanakkor elég szomorú az, hogy szemben a honvédelmi törvénnyel, szemben a felkészüléssel, ahelyett, hogy megteremtenők a felkészültség tökéletességét, kitaszítunk egyeseket a nemzet testéből, hogy ezáltal a nemzeti egységet megbénítsuk, aláássuk és előre tönkretegyük. Ez a törvényjavaslat szembenáll az érdemek elismerésével is. Van egy olyan szakasza, amely külön 3 százalékot ad a munkahelyek szempontjából azoknak, akiket kivételnek tekint. Hogy ez milyen cinizmus és frivolitás, erre majd a részletes tárgyalás során lesz alkalmam rátérni. De kérdem, hogy ha érdemekről van szó, hol van a szerb megszállás alatti érdemek elismerése 1 ? Bai a vá^os polgármesterét a szerbek internálták, a hűségesküt megtagadó városi hivatalnokokat eltávolították annak idején, a szerb megszállás ideje alattA megszállás egész tartama alatt mindezek fenntartásának költségeit ibizonyíthatóan és okiratokkal igazoltan túlnyomó részben zsidók fedezték. Es ha Bajáról van szó, ott van a Dériekért, mely a zsidó Déri Frigyes ajándéka. A zsidó Déri Frigyes ajándéka a híres Déri-múzeum és könyvtár is Debrecenben. Ezek értéke többmillió pengőt tesz ki, de Déri Frigyes ma halóporában idegen népcsoporttá lesz. De idegen népcsoport lesznek a magyar olimpikonok, a Fuchs Jenők, a Weisz Richárdok, a Hajós Alfrédok, Mező Ferencek, Petschauerek, Kabosok és Kárpátiak is, stb., akiket a főméltóságú kormányzó úr kitüntetett, akik Magyarországnak szereztek űiírt és dicsőséget, mint magyarok és nem mint zsidók. Ezeket megtagadja ez a javaslat, akár az Ismeretlen Katonát, akinek a sírját meg szokták koszorúzni s aki például lehet ismeretlen keresztény, ismeretlen keresztyén vagy zsidó magyar katona is. A Hősök szobrán mindenütt ott található a zsidó katonák neve is bevésve. (Buchinger Manó: Majd kiradírozzák!) Ezentúl ezek is idegen népcsoportbeliekké válnak. Ez a törvényjavaslat szembehelyezkedik a hős magyarok gyermekeivel, a hadiárvákkal, kitaszítja a hazáért életüket áldozottak leszarni azóit, és ugyanígy azokat is, akik vagyonukat vesztették, áldozták a haza oltárán, a hadikölcsön-ősjegyzőket. Mindezekkel szembenáll a törvény, nem ismer pardont, nem ad kegyelmet. Egyetlen egy helyen tesz csak kivételt s megadja a rendeleti úton való intézkedés jogát, hogy a felvidéki miniszter úr vezetésével egyeseknek különleges hatalmat biztosítson dönteni élet és halál felett: a Felvidéken. Ott a Felvidéken, ahogy a felvidéki miniszter úrtól hallottuk a bizottságban, mindent meg akarnak adni azoknak, akik jóban-rosszban kitartottak. De én - azt kérdem : itt nem voltak olyanok, ezren, tízezren és százezren, akik jóban és rosszban kitartottak? Nem voltak itt olyanok, akik a nagy nemzeti ellenállás idején üzleti érdekeik ellenére bojkottálták az osztrák árut, akik a tulipán-mozgalomban idősebb Chorin Ferenc vezetése mellett vezetőszerepet vittek, akik a magyar ipart megteremtették és azelőtt is, azóta is mindig csak magyarok és jó magyarok voltak. Magyarok voltak névben, felfogásban és áldozatos cselekedetben. Miért csak a Felvidék a kivétel? A felvidéki miniszter úr szerint a felvidéken csak annyi zsidó volt jó magyar, hogy a tíz ujján meg tudja őket számolni. (Fábián Béla: A lábujjaira már nincs is szükség!) Erről a tíz ujjról legyen szabad néhány szót szólnom, mert csodálatos módon a szlovák és a cseh lapok, de a megszállás alatt megjelenő magyar nemzeti irányú lapok is másként vélekednek erről a kérdésről. A szlovák és a cseh lapok támadják és támadták esztendőkön keresztül a Felvidéken élő zsidóvallású magyarokat azért, mert jó magyarok voltak. Aktából idézek. Dr. Karol Stur a »Trencianské Noviny« 1921 szeptember 11-iki számának »Zidia madari« — Zsidó magyarok — című vezércikkében azt írta, hogy (olvassa): »Egyetlen zsidó sem érez velünk. Nem művelik a mi nyelvünket, nem törődnek a hatóságainkkal. Bégen,
