Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-372

Az országgyűlés képviselőházának 372. osak akkor lehet szó, ha a hitelező vállalat egyáltalában nem törődik a rizikóval, azt a kartelmonopólium .révén teljes mértékben előre áthárítja a fogyasztókra. Csak így történhetik meg, hogy ugyanannak a kényszeregyességbe jutott kereskedőnek egymásután többször is hitelez. Ez egészen szokatlan a tőke magatartásában. Az illető kereskedő pedig jó egypárszor kényszeregyességbe jutván, végül mint kaszinótag, vagyonos állapotban nyugalomba vonul. (Derültség. — Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Más szóval mindez nem egyéb, mint hogy a kartelmonopólium révén a fogyasztók zsebéből jóelőre kiemelt összegeket, —

r ez esetben az elmúlt tíz esztendőben 350 milliót — a kartelkapitalizmus vezetői a kényszeregyességek formalitásán keresztül kiosztják annak a népességi kategóriának, amely érzésben hozzájuk legközelebb áll. (Egy hang a jobboldalon: Fajnïùgyarok!) Mindezekről órák hosszat lehetne beszélni, azonban ezúttal csak egyet akarok megállapítani: a magyar monopolkapitalizmusnak túlságosan parazita jellege van és azt, hogy ez a parazita jelleg az, ami miatt lényegesen eltér a nyugati államok késői kapitalizmusától. Ez az a kérdés, amely szörnyű súllyal nehezedik egész politikai és gazdasági közéletünkre, immár harmadik évtizede. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Már most hatásaiban vizsgálva ezt a rendszert, először is azt kell megállapítani, hogy a régi árharmónia teljes eltorzításáiban mutatkozik ez a hatás. Az ipari indexszám 1910— 1913-mal, a háború előtti évek átlagával szemben ma 120—130% között mozog. A mezőgazdasági viszont 80—85% között, tehát van egy 30—40% között mozgó árdiszparitás. Ez annyit jelent, hogy miután az árdiszharmónia végeredményben nem egyéb, mint maga a gazdasági krízis, — az a gazdasági krízis, amely a, harmincas évek elején reánk zúdult, most már 10 év óta állandóvá téve, állandóan a fejünk felett lebeg. Ez okozza a tömegszegénységet és általában a gazdasági életnek az egész vonalon való elferdítését! Mert tisztelt Ház, egy olyan rendszer, ahol a nemzeti jövedelemből aránytalanul jobban dotáltainak azok a foglalkozási ágak, amelyek a mások által termelt javak árdifferenciáiból élnek, mint azok, amelyek a termeléssel függnek össze, [mégpedig annál hatékonyabban, mentől inkább a kartelmanipulációkon, a kartel különleges helyzetének kihasználásán alapul ez a nyereség: kikerülhetetlenül eltorzítja termelési és jövedelemeloszlási processzus egész felületét. Lehet ez egyoldalú érdeke a kapitalizmusban és főként annak vezetésében elhelyezkedő zsidóságnak, de a magyar nép széles rétegeinek érdekeivel diametrálisan ellenkezik! (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Tildy Zoltán t. képviselőtársam a múlt hónap egyik interpellációs napján mondott beszédében, amelyben tragikus, de hű képet festett a bákésmegyei mezőgazdasági munkasok sorsáról, a következőket mondotta: »A mezőgazdasági munkabérkérdés az egész mezőgazdasági termelés sorskérdéséneik megoldása nélkül Magyarországon szerintem megoldhatatlan.« Teljesen igaza volt d. képviselőtársamnak, mert az állami élet általános terheit, a közterheket és ezekhez csatlakozólag a mono

: polkapitalizmus kartel-terheit az a társadalmi ülése 1939 február 24-én, pénteken. 23 és foglakozási réteg viseli, amely azt már nem tudja továbbhárítani. Miután pedig a mezőgazdasági munkáselem van a legjobban kitéve a gazdasági élet munkabefogadó^ képességében előálló ingadozásoknak, nyilvánvaló, hogy ez a népréteg jut a lesúlyosabb sorsba. (Rajniss Ferenc: Az húzza az igát! — Czermann Antal: Még ruhát sem tud venni magának! — Malasits Géza: Hat hétig kell dolgozni égy pár rongyos csizmáért!) Hogy ez az elferdült árpolitika és árdiszharmónia milyen súlyos elváltozásokat okozott az egész nemzeti társadalom arculatán, azt legjobban talán a közegészségügyi intézet évi kiadványaiból lehet látni, ahol az orvosi vizsgálatok arról számolnak be, hogy az iskolás gyermekeknek csak 5 százaléka egészséges, 20—25 százaléka tuberkulotikus, vagy tuberkulotikus-gyanús és sokszor megesik, hogy a gyermekek fele a minimális táplálkozási nivót sem éri el. (Ügy van! jobbfelől.) Vagyis legfiatalabb ifjúságunk elcsenevészesedése^ bekövetkezett. Ez súlyos, széleskörű szegénység jele és okozati összefüggésben áll ez ennek a monopolkapitalizmusnak parazita-rendszerével, mert ez a parazita-rendszer közbeilleszkedő láncoló, árdrágító embereinek kedvéért ferdítette el a régi árharanóniát s ez idézte elő az immár 10 esztendő óta ránk nehezedő társadalmi problémákat ÍÍS. Különben is a háború után igen nehéz és komoly népesedési kérdések jelentkeztek. 1910-től 1930-ig 1,081.000 emberrel szaporodott Magyarország népessége. Ebből a szaporulatból 329.000-ről 496.000-re emelkedett a tulajdonképpeni ipari- és segédmunkások szarnia. Eztaz ipariban kellett volna elhelyezni. Ezt az egész szaporulatot a nagy áldozatokkal megteremtett magyar gyáriparnak kellett volna felvennie. Ezzel ellentétben meg kell állapítanom, hogy 1910-ben a magyar gyáripar 200.000 embert foglalkoztatott évi átlagban, 1930-ban ez a szám csak 212.000-re emelkedett, 1933-ban azonban leszállt 179.000-re és csak 1936-ban, illetve 1937-ben emelkedett ismét 251.000-re, illetve 281.000-re. Ez azt jelenti, hogy ipari politikánk a népessiég munkához juttatása szempontjából jelentékeny részben eredménytelen maradt. Ez pedig azért történt, mert a kartelképződés révén megakadályozták a termelés kiszélesedését és ezzel oly új vállalatok keletkezését, amely új vállalatok az árak leszállítása melllett áruknak belső piacot találtak volna és ezzel emelkedett volna a hazai fogyasztóképesség. A termelés leszorításának eredményeképpen az ipari munkásság jelentékeny része nem juthatott új munkalkalmakhoz es elmaradt a keresztény ifjúság alkalmazási lehetősége is. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az előbbiekben már voltam bátor említeni, hogy a gyárvállalatok és a fogyasztók közé egész sereg láncoló vállalat van beiktatva. Azt is látni lehet, hogy a kartellvállalatok központjainak s általában a részvénytársasági vállalatoknak igazgatási költségei rendkívül nagyok. Felduzzadt a személyzet, nagy bürokrácia keletkezett; nagyon kicsiny itt a front és súlyosan nagy az Etappenraum. Egy nagy sereg ember jut kenyérhez a kartell védelme alatt bár nagyobbrészt árdrágító, láncoló feladatkört töltenek be. holott a termelésben kellene elhelyezkedniük. Normális viszonyok között — és éz a lényeg — a magyar kapitalizmusnak sokkal több munkást és