Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-372
Az országgyűlés képviselőházának 372. gazdasági élet nemcsak termelési, hanem jövedelemeloszlási processzusának majdnem egész felületét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az oka pedig ennek az, hogy a zsidókérdés érzékeny kérdéssé, sőt hatalmi kérdéssé lett, tehát akadályozza a gazdasági rendcsinálást is Magyarországon. T. Ház! Hogy bizonyítani tudjam azt a tétolt, amelyet felállítottam, azt kérem a t. Háztól, hogy jöjjön velem egy kis ideig az unalmas gazdasági kérdések területére; igyekezni fogok ennek a zsidó kapitalizmusnak a keresztmetszetét megrajzolni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Buchinger Manó: Csak kapitalizmus vian! Nincs keresztény és miimes zsidó kapitalizmus!) Kétségtelen, hogy Magyarországon az iparosodás megteremtésében és elősegítésében .,. (Reisinger Ferenc közbeszól.) T. szociáldemokrata képviselőtársam jobban tenné, ha csendben, bűnbánatra fordítaná hátralévő idejét, (Ügy van! a jobboldalon.) mert el fognak tűnni a fogyó holddal nemsokára, az egész pártrendszerrel és az egész szociáldemokrata ideológiával együtt. (Meizler Károly: Őket miért nem oszlatták fel? Fel kell oszlatni a szociáldemokratajpártot is! Ne csak az egyik oldal^ felé tessék cselekedni, tessék a másik oldal felé is ! — Zaj. — Elnök csenget) Elnök: Meizler képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Mi az, LŐwy úrf — Györki Imre: Kari Meizler! — Meizler Károly: Eltűnnek önök rövidesen! — Reisinger Ferenc: Rothadt zsoldosok, ti tűntök el! — Zaj a szélsőbalodalon.) Reisinger képviselő urat rendreutasítom! Krúdy Ferenc: Nagy szerep várt a nagybankokra az iparosodás feladatának megoldása terén. Csakhogy míg nyugaton ugyanez után a kezdet után jóidéig küzdelem folyt a hatalomért, mégis végül a; bankkoncentráció került függésbe az ipari koncentrációtól s nem állandósult az ellentétes helyzet, amely a magyar viszonyok közt ma káros hatásaiban latható. A háború óta a bankérdekeltségek száma az iparban rendkívül megnövekedett és ma azt lehet mondani, hogy az ipari érdekeltségek száma 90%-ban a bankoké. Ez anynyit jelent, hogy miután itt a fejlődés a kartelképződés jegyében folyt le, most már nem kartelekkel, hanem monopolisztikus fúziókkal állunk szemben. A _ kartel tudvalevőleg nem más, mint gazdaságilag önállóaknak maradó vállalatoknak szövetkezése a piac befolyásolására. Ott azonban, ahol a bank a részvénytöbbséget megszerezte, gyakorlatban korlátlan tulajdonosává vált a vállalatnak, tehát monopolisztikus fúziók létesülnek, amelyeknek gazdaságilag is jelentékenyen más a hatása. Lássunk néhányat ezekből. Miután bankjaink, amelyek egyébként a kereskedelmi vállalkozások területére is kiterjesztették működésüket, letértek a pénzpiac alimentálásával járó bankszerű feladatok teljesítésének alapjáról, az összegyűjtött tőkéket nem a termelés kiterjesztésére, hanem mesterséges konjunktúra keresése érdekében monopoliumképzésre, tehát a termelés leszorítására és gazdasági hatalmuk gyarapítására fordították. Jól konstruált, közgazdaságilag ihelyes alapokon álló országban a rövidlejáratú jó bonitású üzleti hitelnek kielégítettnek kell lennie. Ha nincs kielégítve, akkor súlyos elváltozások állanak elő a közgazdasági életben. Nyilvánvaló, hogy a bank azt a vállalatot, ülése 1939 február 24-én, pénteken. 21 amely az ő affiliáeiós vállalatával konkurrál, nem siet hitellel ellátni, ha pedig a monopóliumképzés végén a kartel bezáródott, olyan tókeszolgáltatásokra kényszeríti saját vállalatát, amely a hitelélet más területén alig ismeretes. Miután így a vállalatokba fektetett rizikót, a tőke rizikóját eliminálni igyekeznek, egyúttal a kartelképződésnek legerőszakosabb fejlesztői. Ezzel áll összefüggésben az a nemzetpolitikai sezmpontból is súlyosan hátrányos folyamat, hogy a régi egyéni és családi vállalkozások egész seregének a felvásárlásával a Konkurrenzkampfnak ez a legsúlyosabb formája széles körben alkalmaztatott, főként a háború óta. A hitelétől megfosztott vállalatokat először belekényszerítették a részvénytársasági formába. Ott, miután a részvénytöbbséget a bank megszerezte, kész prédává váltak, leállították és szélnek eresztették a fmlunkásokat. VüdéíH városainknafk a, múlt évtizedek alatt erre a célra szánt szélestkörű anyagi áldozatai mentek veszendőbe (Úgy van! a jobboldalon.) és igen nagy a száma azoknak a vidéki vállalatoknak, amelyek az elmúlt ihlúsz esztendő folyamán megszűntek. Régi keresztény iparoscsaládok serege ment tönkre és esett ki a gazdasági életből, hogy kövessék a régi birtokososztályt, amely a régi magyar uzsoratörvények megszüntetése árán ment tönkre, (Ügy van! Ügy van! t a jobboldalon.) holott a nemzet életében mindkét kategóriának ma a nemzeti gazdasági haladás szóvivőinek kellene lenniök. (Buchinger Manó: Nézze meg a pénzügyi kompaszt, megtalálja benne saját barátait!) Áttekintve a bankokkal kapcsolatos kérdések területére, meg l ön& t állapítani, hogy miután a karteljövedelem egészen közeláll az adózás természetéhez, a kartelmonopólium pedig az állami monopólium jellegéhez, in ultima analysi a helyzet szignatúrája az, hogy a magyar ipari vállalatok, az affiliait ipari vállalatok de facto nem egyebek a bankok kezében, mint adóbehajtó instrumentumok. (Egy hang a jobboldalon: Szegény fogyasztók!) Gyerünk tovább. Aki ismeri a gazdasági élet struktúráját, az tudja, hogy a gyári vállalat és a fogyasztó közé — különösen a húszas évek konjunktúrája alatt — nagy sereg felesleges kereskedelmi, sőt iparvállalat ékeltetett be. Ezek a német karteljog fogalmai mögé bújnak el s el akarják hitetni a karteljoghoz nem értőkkel, hogy rájuk szükség van. Ezekre semminemű szükség nincs, mert ezeket a közös feladatokat elvégzik egyszerű bürók is, nem pedig kereskedelmi vagy iparvállalatok, amelyek nem tíz, hanem néha harminc százalékkal drágítják az árakat. Altalános tapasztalat a magyar gazdasági életben, hogy & húszas évek kedvező gazdasági konjunktúrájának hatása alatt, amikor a monopólium ^ létesült vagy annak bezáródása már lehetővé f vált, megkezdődött a pénzérdekeltségek részéről az ilyen felesleges érdekeltségek beerőszakolása az iparvállalatok és a fogyasztók közé, amikre azonban közgazdasági szempontból semminemű szükség nincs. Ez semmi egyéb, t. Haz, mint privilegizált láncolás. A kereskedelem szabad mozgása is jelentéikeny részben eltűnt, bár az tmagy hiba a köz! gazdasági életben, ha a kereskedelem áruel1 osztó, áralakító funkciója valami oknál fogva ! kiesik. A kartelek hatalmától való félelmük-
