Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-379

262 Az országgyűlés képviselőházának 379. szedelem és anélkül, hogy ezzel a bármiképp is rontották volna külpolitikai kapcsolataikat, kitértek ez elől. Mert nem áll meg az az elv, hogy azért, mert mi egy állammal jó viszonyban vagyunk, ennek a jóviszonynak érdekéiben fel kell áldoznunk a magunk belső alkotmányos tradicióit! Hiszen egy thatalmas barát is jobban becsüli meg — és minél nacionalistább az a barát, annál jobban becsüli meg — azt, aki a maga nemzeti sajátosságaihoz, nemzeti tradicióihoz ragaszkodik és nem szolgailag majmol és kopíroz. Mondom, ezeknek a nemieteknek vezetői átlátták ezt és anélkül, hogy valamit is ártottak volna eddigi kapcsolataikba'«"zenien úgy tettek, mintha nem vennék észre az Aufforderung zum Tanz-ot és ebből semmi káruk nem lett. Vegyük a dunavölgyi államok közül azt, amely ezidőszerint úgy gazdaságilag, mint politikailag — amennyire Európának ebiben a részében konszolidációról lehet beszélni — a legkonszolidáltabibnak látszik : Jugoszláviát. Jugoszlávia az utóbbi időben gazdasági tekintetben hatalmas fejlődésen ment keresztül, külpolitikai súlyában megnövekedett, sikerült valamennyi európai állammal jóviszonyba jutnia és emellett régi barátait megtartania. Az országban általános fellendülés van és nemzetiségeivel való megbékülése is nagy lépésekkel halad előre. Ma a horvát kérdésben is nyugalmasabb levegő fújdogál, a magyar kérdésben is sikerült a magyar kisebbségeknek eredményt elérniök és reméljük, hogy ezen az úton tovább fognak haladni. Jugoszláviának velünk, a mai Magyarországgal való viszonya is javult és minden remény megvan arra, hogy ezzel a szomszédunkkal a volt kisantant államai közül leghamarabb állhat helyre nemcsak a jó szomszédi, hanem a baráti viszony is. Ez a Jugoszlávia, amely ilyen okos politikát folytat, amely jóban van a totalitárius nagyhatalmakkal is, semilyen zsidóellenes intézkedést nem tett, semilyen zsidótörvényt nem hozott, nyilván azért, mert nem látta szükségét. (Antal István közbeszól. —• Fábián Béla: Azok idegen állampolgárok. Saját állampolgárait nem bántotta!) Ebben egyetértünk, Antal István államtitkár úr, annyira az én lelkemből beszélt, hogy erre az alkalmatlan idegen állampolgárok eltávolításának kérdésére rá fogok térni. Romániában történtek bizonyos zsidóellenes intézkedések, ezeket azonban nagyrészt visszavonták és főként a nem romániai illetőségű zsidókkal szemben tartották fenn, akiknek az országból való eltávozását bizonyos záros határidőhöz kötötték. Ezt őszintén szólva senkitől sem lehet rossznéven venni, eíbiben még a legliberálisabb felfogás szerint sem találhatni kivetni valót, mert az természetes, hogy egy ország, aihol munkanélküliség van, ahol korlátozott kereseti lehetőségek vannak, elsősorban a maga polgárait akarja munkához és kenyérhez juttatni és ha idegen állampolgárok ennek akadályai, igyekszik azoktól szabadulni. Nem akarok most Cseh-Szlovákiáról beszélni, amely most forradalmi, vajúdó állapotban van. Itt sokkal erősebben érvényesül az a bizonyos befolyás, a közel-nyugatról, amely nálunk is iparkodik érvényesülni, die még ennek a befolyásnak sem sikerült de facto elérni nagyobb eredményt, hiszen konkrét zsidóellenes törvényt sem Csehországban, sem Szlováülése 1939 március 9-én, csütörtökön. kiában nem hoztak, noha nagyon sürgetik kívülről az e téren való radikális lépéseket és sürgeti egy kívülről irányított belső propaganda is. Ugyanez a propaganda egyszersmind a legeleseblb magyarellenes agitációt is folytatja Szlovákiában. Csak el kell olvasni a pozsonyi lapokat, elsősorban a Grenzhote-t, amely az ottani hivatalos propaganda-középpontnak Berlinből irányított lapja, amelynek nincsen egyetlen száma sem a legvadabb magyarellenes kirohanás nélkül, nincsen száma, amely ne írna a magyarok hatalmi mámoráról, a magyarok elnagyzolt és túlzott igényeiről. Ennek az agitációnak köszönhető az, — ha a száraz tényeket mondjuk el és azokat nem mesterkélt beállításban tárjuk fel — hogy Szlovákiában és különösen Pozsonyban egymásután bocsátják el a magyar alkalmazottakat, a magyar munkaerőket. Ez a tendencia nem szlovák eredetű, ezt máshonnan követelik a szlovákoktól és végeredményben ez a propaganda a »divide et impera« elv alapján akadályozza meg, hogy a magyar-szlovák szomszédi jó viszony kialakuljon. Ez akarja az egyes országokon belül ezt a »divide et impera« elvet érvényesíteni, ez akarja az egyes kis nemzetek egységét megbontani. Ha fölsorolom ezeket az államokat, még Lengyelországról is beszélnem kell. Lengyelországban a zsidóság számaránya jóval nagyobb, mint a többi, előbb említett államban és ezért, valamint a gazdasági életben elfoglalt, még számarányánál is sokkal nagyobb hatalmánál fogva érthető volna egy erősebb antiszemita hullám. De Lengyelország nem volt hajlandó faji alapon álló zsidótörvényt hozni. Tett bizonyos intézkedéseket a zsidóság térfoglalásának korlátozására, de nem történt meg az, hogy átvette volna a faji elméletet, hogy faji alapon tett volna megkülönböztetéseket, főképpen közjogi megkülönböztetéseket állampolgárok és állampolgárok közt. Lengyelország is védte tehát — és tudta miért — a maga nemzeti egységét, legalább is közjogi nemzeti egységét a kívülről jövő hatalmi törekvésekkel szemben. Ezzel a felsorolással csak kellő megvilágításba akartam helyezni az indokolásnak azt a bármilyen illusztris oldalról jövő részét, amely szerint bennünket kétszázmilliós gyűrű vesz körül, ahol mindenütt erős zsidóellenes intézkedéseket foganatosítottak, amelyekhez tehát, akarva, nem akarva, már csupán a várható zsidó invázió elleni védekezésképpen is alkalmazkodnunk kell. De még ha így volna is, védekeznünk kellene e kétszázmilliós gyűrűből jövő zsidó invázió ellen?! Egy ilyen területileg kicsiny országban, mint amilyen, sajnos, mi vagyunk, amely országnak aránylag nincsenek hosszú határai, szeretném látni azt a magyar kormányt, azt a magyar Közigazgatást, arnely ne tudna védekezni az úgynevezett beszivárgás ellen! Egyszerűen, amint azt Eckhardt t. képviselőtársam igen helyesen indítványozta, egy abszolút, mindenkire, zsidóra vagy nem zsidóra kiterjedő bevándorlási tilalmat kell életbeléptetni, bizonyos kontingensekkel. Sőt, őszintén szólva, én még kontingensekkel sem engednék be, mert vagyunk itt magyarok elegen ebben az országiban, mi el tudjuk látni mindazt a munkát, amelyre szükség van. Sajnos, több ember is van, mint amennyi munka vár elvégzésre. A velünk szomszédos államok közül tehát —- és minden ellenkező beállítással szemben ez az igazság — egyedül a német birodalom ren-