Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-378

218 Az országgyűlés képviselőházának 37 sével szemben, ha nem tudjuk hazánknak megadni azt a földrajzi fekvést, amely fekvése megvan Dániának, amely tudvalevőleg Anglia szomszédságában tengeri úttal egybekötve, egy nagy ipari állam óriási fogyasztásával áll kapcsolatban — és ami a legfontosabb, — ez az állam fonttal, a legjobb valutával • fizet. Osak példakép említem meg, tudom elérhetetlen dolog, de ha Magyarország Németországba korlátlan mennyiségben szállíthatna állati terményeket, gazdasági terményeket és ezt hosszabb időre biztosíthatnák és ami a legfontosabb, dollárral, vagy fonttal fizetnének, nem kellene nálunk semmiféle propaganda, semmiféle szakoktatás, s három esztendő alatt, állítom, itt olyan gazdasági fellendülés lenne, amelyet Dániából jönnének hozzánk tanulmányozni. (Ügy van! Ügy van! a 'baloldalon.) Addig azonban, amíg egy olaszországi száj vagy körömfájás, vagy egy lombardiai szárazság miatt kivitelünk Olaszországba teljesen megszűnik, míg Németország felé nincs biztosítva a mennyiség, de főkép az oda gravitáló kiviteli termék ára, addig hiábavaló minden, mert a magyar gazda csak úgy állítható át intenzív termelésre, ha előre tudja, hogy terményeit át fogják venni, T. Ház! Nagyon jól tudjuk azonban, hogy mindez elérhetetlen, mert Kontingent ális termeléssel állunk szemben, amelynek nagysága meg van szabva. Arra kell tehát törekedni, hogy ezen megszabott mennyiség egyformán osztódjék el mindazok között, akik hizlalással foglalkoznak. A legnagyobb baj ebben a kérdésben, hogy ez

1 a kontingens különböző és azt lehet mondani, hogy még ez is könyök szerint osztályozódó termelőknek jut. Akinek van hozzá ereje, pártfogója, hogy ezeknek a kontingenseknek alapján kiviteli engedélyt kapjon, az mindenesetre előnyben részesül. Előnyben részesülnek a szerényekkel szemben. Tudom, hogy nagyon nehéz ezeket a kontingenseket igazságosan elosztani, és hogy éppen az elosztás igazságtalansága miatt a Dunántúl egypár vármegyéje hangos a panaszoktól. Ezekben a varmegyékben ugyanis még a törpebirtokosok is hizlalók és ezek a hizlalók most tél végén jutnak abba a helyzetbe, hogy árujukat értékesítsék. Azok a gáncsoskodások ilyenkor helytelenek, f főkép, amelyek az intézőkörök, az elosztószervek, azonkívül a baráti Németország és Olaszország ellen elhangzanak, hogy ők talán nem vennék át azt a menynyiséget, amelyet kötelesek lennének, mint jóbariátok átvenni, nem állanak ímeg, mert ;

hisxen, ha osak az utóbbi két esztendőt hasonlítjuk össze, akikor a következő képet kapjuk: 1937-ben 162.000 élősertés ment ki, 1938-ban 234.000, ugyanakkor pedig alig ' 6000 métermázsával csökkent a hús- és zsíirkivitelünk. A mostani kiviteli kontingens ellen sem lehet nagy panaszunk, hiszen eddigi megegyezéseink körülbelül ideiglenesen 90.000 darabra szólnak, és ebből az első két hónapban 67.000 darab sertést vittünk ki. A főbaj onnan ered, hogy a termelés egy részét nem lehet kivinni, a kiviteli ár és a belső ár közt óriási különbség van, az elosztásnak tehát olyannak kellene lennie, hogy az átlagárat javítsa. A helyzet azonban az, hogy aki ki tudja magának verekedni", hogy egész termelését a kivitelben értékesítse, az nagy 'árat ér el, míg: azok, akik ezt nem tudják megtenni, teljesen háttérbe szorulnak, így nagy veszteséget szenvednek. T. Ház! Itt sokszor nemcsak a méltányos8. ülése 1939 március 8-án, szerdán. 1 ság határát lépik át, hanem — amint előbb említettem — előfordul az is, hogy vannak gazdák, kereskedők, akik egyszerre 5—600 darab kivitelére kérnek engedélyt, noha kivitelre kész állatjuk nincs több, mint 50 darab és így azután olyanok nem kapnak kiviteli engedélyt, akiknek pedig inkább kellene kapniok, akik becsületesebbek, mint ezek. A baj az, nehéz ellenőrizni, hogy ezek a kiviteli engedélykérések indokoltak-e. A következő két hétre például 106 ezer darab sertés kivitelére történt bejelentés, amiből legfeljebb csak 10—12 ezret lehet kivinni. Természetes tehát, hogy itt majdnem 100 ezer darabra vonatkozó olyan bejelentés történt, amely vagy indokolt, vagy nem, de semmiesetre sem lehet ezt a mennyiséget kivinni. Először is a termelők hibáival és panaszaival kivánok foglalkozni- A nagybirtokosok és a nagybérlők nem egyenlő arányban kapnak engedélyeket. Amint előbb említettem, ez könyök dolga. Régebben, pár hónappal ezelőtt tapasztaltam például azt, hogy Szegő Miklós, iaz a bizonyos, mindenki által ismert dunántúli nagybérlő, sertéseire imdnig kapott kiviteli engedélyt. Aki az ottani gazdasági topográfát ismeri, tudja, hogy nemcsak Szegő Miklós kapott engedélyt, hanem az enyingi béruradalom, az ercsi gazdaság» a kabókapusztai gazfdaság, amelyek mind éppen ennek a gazdaságnak kisebb mellékjmiajorságai és biztos vagyok benne, hogy kaptak azok a gazdatisztek is kiviteli engedélyt, akiket a 20 %-os törvény ellenére megtartott és ezért most a legutóbbi időben meglehetősen nagy bírsággal megbüntették. Bár most folyik a zsidó törvényjavaslat tárgyalása, mégis meg merem kockáztatni a vádat, hogy esetleg zsidóbérencnek nevezzenek, amikor rámutatok arra, hogy nem helyes az, hogy ezek a zsidóbérlők és zsidó * birtokosok behelyettesítve más bérlőkkel és ' igazdákkal, akik a gazdálkodást, amelyet ők folytattak, átvehessék, addig nem lehet követelnünk azt, hogy ezek kiviteli lehetőség nélkül hizlaljanak, már pedig, amint Tildy Zoltán képviselőtársam említette, a vásárok pangása annak köszönhető, mert ezek a gazdaságok kiviteli engedély hiányában, hizlalási célokra tinókat nem vásárolnak. Ez a nemvásárlás okozna azt a pangást, amelyet Tildy képviselőtársam említett. Tudom» hogy a földmívelésügyi minisztérium intervenciós vásárlásokra készül, bizonyítja, hogy e tekintetben bajok vannak és ezeken segíteni kell. A másik baj az, hogy a gazdák, főként a kisgazdák, idegenkednek a szövetkezettől. A kisgazda nem szeret szövetkezni. Mindenki tudja, hogy ez nevelés dolga, de nevelni is csak úgy tudunk, ha a szövetkezetek ugyanazokat az elveket folytatják, amely eket a kereskedők folytattak, akik közelebb állnak az eladó kisemberekhez, akik hozzá vannak szokva, az ismerős kereskedők tenyérbecsapással vásárolnak és ezek iá kisemberek inem szeretnek olyanokkal üzletet kötni, akiket az egyik héten egyszer látnak, azután sohasem, atyám-bátyáimoznak és neani tudom, mit csinálnak, de semmiiesetre senn tudják megnyerni a bizalmukat. A kiviteli értékesítés terén iaz egyik súlyos hiba az, hogy a törpebirtokosok nem tudnak kivitelhez jutni. Nem pedig azért, ímert kevés és gyenge anyagi eszközeikkel nem tudják állataikat úgy fejhizlalni, ahogyan azt a kiviteli előírás megkívánj a. Sokszor csak 5 kilogrammos differencia okoz igen súlyos any agi'károkat.' A kivitelre kerülő