Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-377

Az országgyűlés képviselőházának 377. Emancipáció és asszimiláció egyaránt csődöt mondott.« Ezt mondja ez a zsidó újságíró és szerkesztő. i T. Ház! Tisztánlátásunkat csak növelte az 1925-ben Bécsben tartott zsidó cionista kon­gresszus, amelyen már határozottan követel­ték a zsidó állam felállítását. Herzl szerint csak egyetlenegy lelhet a megoldás: az ország nélküli népnek, nép nélküli országot szerezni. Ugyanez a kongresszus annakidején üdvözölte a bécsi, osztrák Rothschildot, ezt a dúsgazdag embert, aki az üdvözlésre a következő szövegű távirattal felelt: »Köszönöm a kongresszus ne­vében hozzám küldött jó kívánatot. Bámulom azt az óriási munkát, amelyet a cionista kon­gresszus végzett és köszönöm az Örökkévaló­nak, hogy megengedte nekem, hogy életem al­konyán meglássam Israel feltámadását őseink földjén.« Az a Rothschild tehát, akinek mil­liárdokat adott az osztrák föld, milliárdjai ellenére nem felejtette el faji hovatartozandó­ságát és mihelyt alkalma nyílott rá, nyiltan, ország-világ előtt meg is vallotta ezt. De kell-e nekünk nagyobb tanúság, mint amit közvetlen tapasztalatok alapján itt a mi fel­vidéki kép viselőtársaink mondottak el fel­vidéki élményeikkel és tapasztalataikkal kap­csolatosanl ! ' Nem ívitás, hogy ezek a vélemények telje­sen egyeznek azoknak tapasztalataival, akik annakidején az ország határait elhagyva, k Y mentek az akkori megszállt területre és segí­tettek ott a nemzeti gondolatot munkálni. Ezek az emberek, ezek az önfeláldozó hazafiak ott a zsidók megszervezett terroresapataival, zsidó komitácsikkal találták imagukat szem­ben. Es ha nem 1 is minden zsidó ragadott fegyvert, de a pénzt minden zsidó szívesen odaadta azért, hogy a magyar sereggel szem­ben igenis megfelelően jobban felépített és jobban felszerelt cseh hadsereg vagy komi­tácsi hadsereg álljon szemben. T. Ház! Tévedés volna azt gondolni, hogy csak a Felvidéken történt ez. Dehogy. Ugyan­ez történt az erdélyi zsidósággal is. Amikor Barabás Béla felszólította az erdélyi zsidósá­got, hogy foglaljon helyet a Magyar Párton belül és itt érvényesítse befolyását, akkor azt a választ kapta Fischer Tivadar nevű zsidó­tól, az ottani Zsidó Nemzeti Szövetség dísz­elnökétől, hogy ezt ők nem tehetik, nekik a saját fajiságuk védelmére külön politikai pár­tot kell létesíteni. Ugyanezt a választ adta a kolozsvári főrabbi is. Amikor tehát 1916-ban egy zsidóbarát folyóirat már teljesen felfejti a fajiság kérdését, amikor megvitatják s elis­merik ezt a kérdést zsidó szociológusok és újságírók, amikor látjuk ennek a kérdésnek gyakorlati megnyilatkozását évtizedeken ke­resztül, akkor még akadnak itt talán jó­hiszemű, talán kevésbbé jóhiszemű védelme­zői a zsidóságnak, akik azt akarják az ország elé tálalni, hogy itt tulajdoniképpen vallás­üldözésről van szó. T. Ház! Dosztojevszkijnek van egy érde­kes kis füzete a zsidókérdésről. r Azt mondja Dosztojevszkij, hogy ő maga számtalan ízben tapasztalta és hallotta azt a zsidó mentalitást és felfogást, azt a vágyat, annak a vágynak a kifejezését, hogy a zsidóság azt reméli és azt várja, hogy a Messiás újból összegyűjti őt Jeruzsálemben és kardjával minden népet lá­bai elé kényszerít. Ebből a felfogásból folyik a zsidóságnak az a vágya és az a gondolata, hogy minden más foglalkozás felett olyan' ülése 1939 március 7-én, kedden. 165 foglalkozásokat részesítsen előnyben, ahol az arannyal való kereskedés, vagy pedig az áru­nak aranyra való átváltása a legkönnyebb. Ez éppen abból a vágyból fakad, hogy ha elkövet­kezik az az idő, hogy Jeruzsálembe kell men­nie a zsidóságnak, akkor a földbirtokvagyon és a megszállott ország talajába mélyebben gyökerező egyéb vagyontárgy ne akadályozza őket abban, hogy ennek a felhívásnak eleget tegyenek. T. Ház! Ebből nyilvánvalóan látjuk, hogy a síbolásnak tulajdonképpen hol van az alapja. Ebben a vágyban van az alapja. Ezért akarja a zsidóság kézben tartani, könnyen vi­hető formában, * átcserélhető formában kézben tartani a vagyonát, — gyémántban, arany­ban, kötvényben, vagy más hordozható va­gyontárgyban — hogy ezáltal minden pilla­natban engedelmeskedni tudjon az ősi parancs hívó szavának. T. Ház^ Amikor tehát már ott tartunk, hogy az egész világ át van hatva a zsidókér­dés jobb és alkalmasabb megoldásától, akkor még mindig akadnak, itt a képviselőházban is olyanok, akik a zsidóság jóbarátjának tart­ják magukat, pedig legyenek meggyőződve, azzal, hogy tagadják e kérdés létezését, nem tesznek jó szolgálatot a zsidóságnak, mint ahogyan nem tettek jó szolgálatot azok sem, akik húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt tagad­ták ennek a kérdésnek a létezését. Asszimilá­ció helyett disszimiláció az, ami tulajdonkép­pen ezeket az embereket átfűti. A felekezeti­ség kérdésével pedig már mindenki leszámolt, ez túlhaladott álláspont, a zsidóság óriási többsége sem, 1 hisz már benne. T. Ház! A. zsidóságról csak egy lehet az ítéletünk: igemis, külön test a nemzetben és ezzel a külön és legtöbbször ellenséges testtel •szemben védekezni kény szer ülünk. Az első zsidótörvény után védőfegyverünkként a kor­mányt ezt a második zsidójavaslatot akarja a kezünkkbe adni. Az első zsidótörvényről meg­mondottuk annakidején a véleményünket. Ki­fejtettük, hogy ez az életbe átmenni nem tud, mert annyira nevetségesen csekély éls kis­jelemtőségű hatásában. Most, amikor rövid idő alatt olyan csúfosan megbukott az első zsidó­törvény, akkor pár hónappal később joggal re­mélhettük volna, hogy komoly formában fogja a kormány ezt a kérdést egyszersmindenkorra vagy legalább is hosszú időre megoldani. Nem ez történt. Ajmikor már az egész è világ elis­meri ennek a faji kérdésnek a jelentőségét, akkor a mi kormányunk törvényjavaslata még "' mindig vacillál e kérdés terén s nem dekla­rálja azt, hogy itt fajjal áll szemben, hanem népcsoportról beszél, annak ellenére, __ hogy zsidó egyént, zsidó családot, zsidó fajiságot emleget.. Ezekről beszél 'és mégis 1 népcsoport jellegűnek tünteti fel őket ebben a törvény­javaslatban. T. Ház! A közjogi kérdést ennek a javas­latnak első fogalmazásában még úgy^ kaptuk meg, hogy ez a különválasztás legalább kel­lően dokumentáltatott, mert a kormány első fogalmazása nem engedte azt, hogy a zsidó­ság külön lelkisége összeszövődjék a magyar fajiság kinyilatkoztatásával. Es éppen ezért a zsidóságot a választások alkalmával külön szavazólapokkal, egészen külön listára akarta (szavaztatni. Az új, módosított szöveg azonban már elveti ezt az elkülönítést eis e helyett egy másik megoldást keres, pedig nem az volt a

Next

/
Thumbnails
Contents