Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-377

Az országgyűlés képviselőházának 377. a zsidóság

1 véráldozata a háborúiban, lássuk azt is, hogy ezzel pontosan ellenkezően mi volt a zsidóság gazdasági, vagyoni megerősödése a háború alatt. {Füssy Kálmán: Ez az!) Közvetlen statisztikánk nincs erre vonatkozólag, de a közvetett staiszika is éppen elég ékesen beszél. Ugyanis arról iszol ez a satisztika, hogy a középiskolába beiratkozott tanulók szülei miképpen oszlanak meg s ez a statisztika megállapítja, hogy a lakosság 5 százalékát kitevő zsidóság a háborús évek alatt 5144-gyel tudta növelni tanulóinak számát ugyanakkor, amikor a 19-szer nagyobb kereszténység mindössze 8147-tel. Ez azt jelenti, hogy a háborús évek alatt körülbelül tizenkétszer több zsidó iratkozott be a háború előtti évek tanulóinál. Kovács Alajos ezt úgy magyarázza, hogy a zsidóság ezekben a háborús esztendőkben gazdaságilag is úgy megerősödött, és a vagyoni gyarapodás a zsidóság széles társadalmi rétegeire is annyira lehatott, hogy míg a keresztény középosztály elszegényedett, addig a zsidóság nagyobb arányiban tudta iskoláztatni gyermekeit, mert kedvezőbb gazdasági feltételei voltak erre éppen a háborús konjunktúrák következtében. Gazdasági téren ilyen volt a zsidóság gyors előretörése. Ugyanakkor ímeg kell állapítanunk, hogy politikai tekintetben a zsidóság soklkai óvatosabb volt és a háború előtt mindvégig igyekezett, legalább is nagyobb tömegéiben igyekezett, a nemzeti pártok politikájához hozzásimulni. Vázsonyi Vilmos volt az első, akiben öncélúvá vált a zsidó politika. Vázsonyi Vilmos volt az átmenet a Kun Bélaféle kommunista rendszer felé, az ő radikalizmusa volt a Jászi Oszkárék magyarellenességének a megfelelője, a pendant-ja és ebbe a Jászi Oszkár-féle magyarellenességbe torkol lőtt bele a zsidó öncélú politika. A zsidóságnak kétszer kellett volna önmagát megfékeznie és szembeszállnia saját politikai törekvéseivel, először a Vázsonyi-féle radikalizmussal, másodszor pedig Kun Béla bolsevizmusával. A zsidóság azonban imindkét esetben vezérkarát szolgáltata ennek a két politikai törekvésnek, a zsidóság nagy tömege pedig passzíve viselkedett mindkét irányzattal szemben. Vázsonyi már 1902-hen Debrecenben a Kereskedelmi Csarnok egyik estéjén megvetően, lekicsinylően 'beszélt a magyar történelemről és a magyar nevelésről. Azt mondja, tisztán történelmi materializmust hirdetve meg (olvassa): »Az iskolai neveltetés nálunk a vérontás apológiája. A történelmet tanulva, folyton verekedésekről, csatározásokról tanulunk, ifjúságunkban felébred a vérszomj és a szelidített kultúribestia ver benne gyökeret.« Majd később a képviselőházi naplóban is lenyomtatott beszédében arról beszél, hogy a magyar történelemnek is vannak strohmannjai és a Károly Kóbertért életét feláldozó Széchi Dezsővel szemben és a későbbi történelem íolyamán a Hunyadi Jánosért életét^ feláldozó Kemény Simonnal szemben használja azt a kifejezést, hogy ezek tulajdonképpen strohmannok voltak. Tisza Istvánt pedig, akitől a mi politikánkat egy világ választja el, de akkor is meg kell benne becsülnünk és tisztelnünk azt a férfiút, aki a [miniszterelnöki székből a harctérre ment és igenis helytállt elveiért, ezt a Tisza Istvánt Vázsonyi reklámezredesnek nevezi el. Ugyanez a faji szellem érvényesül a lése 1939 március 7-én, kedden. 163 Károlyi-forradalomban, a Jászi—Kunfi— Hatvani-féle triász felfogásában, a galileisták felfogásában, ugyanez a szellem érvényesült később Böhm hadügyminiszter és társai felfogásában. Hatvány Lajos megírta memoárjait arról a szomorú kiküldetésről, amellyel annakidején Belgrádban jártak. A szomorú belgrádi eset után — ahol is ennek a küldöttségnek 70 vagy 80%-a zsidó volt — hazatértek és erről a hazatérésről a következőket írja Hatvány Lajos (olvassa): »Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy visszajövet mindenki jó étvággyal ült le a vacsorához. Levonom a következtetést,— írja — legnagyobb fájdalom mégiscsak a privát fájdalom.« Ez az a szellem, amely megmérgezte a magyarságot, amely nem ismert hazafias fájdalmat, hanem csak privátfájdalmat ismert és ez az a mentalitás és szellem, amely akkor úgy nyilvánult meg, hogy Magyarország feldarabolásának hallatára jó étvággyal ültek hozzá a vacsorához. önkénytelenül is Lamartin szavai jutnak eszembe — éppen ellenkező értelemben — arra vonatkozólag, hogy mi az igazi hazafiság, ő ugyanis azt mondja, hogy »öntudatlan és önző ösztönöket fenséges hazaszeretetté és áldozatkészséggé kell átalakítania a politikának és azt mondja, hogy (olvassa): »önfeláldozás nélkül a politika nem más, mint szentségtörés. A politika nemcsak tudomány, hanem ennél sokkal több: erény, vértanuságig menő önfeláldozás, a hazáért az emberi fajért, amelynek történetében egy-egy ember élete nem lehet több, mint suhanó perc, de amely valamennyiünket érdekel jövőjében és elkövetkezendő nemzedékeiben is.« ök tehát a suhanó politika perceinek emberei voltak, akik nyugodtan lakmároztak akkor, amikor meghallották Magyarország feldarabolását. Mi segítette elő az októberi forradalmat? Elsősorban a változás vágya, az elmaradt reformok után való vágyakozás, mert a parlament akkor csip-csup dolgokkal foglalkozott. Az ország lakossága ki volt éhezve, el volt keseredve, könnyű volt ezt a társadalmat nekivinni a forradalomnak, de annál szörnyűbb volt a felébredés, a felocsudás, mert látták a tömegek, hogy a változás vágyának kielégítése és a reformok megvalósítása helyett tulajdonképpen magát a nacionalizmust temették el. A magyarságnak egy másik nagy csalódása volt a zsidó politikában és a zsidóságnak &gy második nagy csalása volt a kommunizmussá való átalakulás, amikor a zsidóság azt hirdette és azt mondta, ismét hazafias mezbe öltöztetve a gondolkodásmódját, hogy jön a bolsevista felmentő hadsereg és azért jön, hogy Magyarország integritását visszaszerezzük. Ezzel az ürüggyel tudták {mozgósítani a hadsereget és átvenni a hatalmat. Míg a 48-as forradalom a magyar nemzet géniuszából született, addig^ az októberi forradalom a zsidóság géniuszából született. A demokrácia és a szabadság a zsidóiság részére csak álarcok voltak. Amikor nem volt szükség ezekre az álarcokra, akkor ezeket messze elhajította magától. Amint a gazdasági téren a liberalizmus a fegyverük, úgy a demokrácia és a szabadság állandó hangoztatása volt a zsidóság politikai fegyvere, politikai álfegyvere és politikai ürügye. Nagyon érdekesen írja le Kadisics Elemér konzervatív, éppen nem szélsőséges és éppen nem fajvédő újságíró azt, amit én itt most 25*