Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-376

138 Az országgyűlés képviselőházának 376. ugyanis testvéries összefogással szipolyozták ki az ottani népet. Ezt Teitelbaum ugyanúgy megtette, mint Pop Simon, a különbség csak az volt, hogy Pop Simoniból Pap Simon lett. kitüntetéseket kapott és mint jeles férfiú halt meg, Teitelbaum ellenben a földbe került őseihez, mint büdös zsidó. Amikor ki kellett szipolyozni a népet, akkor testvéries együttértés volt közöttük. Ne méltóztassék tehát ezért a zsidókat felelőssé tenni. Bölcsen mondja a Szentírás, hogy nemcsak az egér bűnös abban, ha a ládában megrágja a bankót, hanem az a lyuk is, amelyen át a ládába beeresztették. Tehát az a lyuk is bűnös, amelyen át a zsidókat beeresztették ide, ha egyáltalában bűn az, hogy bejöttek. Az akkori kormánynak kellett volna ezek ellen intézkedést tenni. Ugyanakkor, amikor tízezerszámra vándorolt ki a magyar, ezerszámra jöttek be ezek politikai szempontból. Két év alatt állampolgárságot kaptak, mert sereghajtói voltak a 67-es pártnak. Még egy dolog tartozik ide. Ne méltóztassanak egy percig sem azt gondolni, hogy a zsidó munkások valami különleges elbánásban részesültek a zsidó munkáltatók részéről. Az előbb ismertetett Zadek Grödel, a Grödeldinasztia megalapítójának, 5—6 fűrésztelepe volt, amelyen szegény zsidók dolgoztak. A magyar nem ment oda, mert földmíves volt, az oláh nem akart fűrészelni, a rusznyák nem ment oda, mert gyenge volt, tehát zsidókat vettek oda. A zsidó Grödel éppen úgy kizsákmányolta a nála alkalmazott zsidó tisztviselőt és munkást, mint akármilyen kapitalista. Ez bizonyítja, hogy nincs faji összetartás, mert nincs zsidófaj, csak vallási közösség van. ~Az a megfigyelésem, hogy a zsidó kapitalisták talán még jobban kizsákmányolják saját hitsor sósaikat, mint másokat. Nem lehet tehát azt állítani: kizárólag a zsidók az okai annak, hogy idáig jutottunk; nem lehet azt mondani, hogy a zsidók belopakodtak ide. Nem lopakodtak be, hanem behívták, behozták őket ide és felhasználták politikailag eszközül a 48 ellen és most, amikor már nincs rájuk szükség, akkor itt szórják az átkot rájuk és akarnak belőlük gepóret csinálni. A magyarnak a hálátlanság nem természete, ne legyünk tehát hálátlanok, igazságtalanok és ne vádoljuk meg a zsidókat olyanokkal, amiket sohasem követtek el nagy tömegekben. Ha egyesek közülük követtek el hibákat, ha egyesek közülük mint kapitalisták valóban károsak voltak ennek az országnak a közgazdaságára, nem voltak károsabbak, mint az ugyanilyen munkát végző keresztények. Azt mondják a túloldalon, hogy igen, de az intellektuális bűnökben a zsidók vezetnek. Ezt megengedem. De mi a helyzet? A zsidók, amikor a gettóból, ahova évszázadokon át voltak zárva, kieresztették őket, minden munkára alkalmatlanok voltak. Mit csináltak volna tehát? A pénzzel gsefteltek. Ebben bűnöztek. (Zaj.) Mindig fájdalommal olvasom az újságokban a gyilkosságokat és mindig megborzadok, ha látom, hogy szegény magyar népem hogyan irtja egymást. Egy-egy bálon, táncmulatságon, búcsún olyan könnyen ereszti a bicskát az egyik legény a másiknak a szívébe, hogy szinte bámulatos. A zsidót ilyennel nem lehet vádolni, mert kitaszítottja a társadalomnak és így nem megy táncolni a többi közé. Mindenki abban bűnözik, amilyen társadalmi, gazdasági körben él. A zsidók pénzzel, kereskedelemmel foglalkoznak és azért bűnöznek ebben, mert éppen ezzel foglalkoznak. Azt ülése 1939 március 3-án, pénteken. azonban nem lehet mondani, hogy nem volt zsidó földmíves vagy azt, amit Végváry t. képviselőtársam mondott, hogy ő csak egy zsidó juhászt, egy zsidó kanászt és egy zsidó csordást talált. Bocsánatot kérek, a régi történelmi Magyarországon, az északkeleti t Felvidéken ezerszámra lehetett zsidó földmívest találni, tehát nem lehet azt mondani, hogy miért nem ment a zsidó földmívesnek, amint képviselőtársaim mondják. Meg vagyok róla győződve, hogy ha rá lesznek kényszerítve, akkor jobb juhászok és jobb kanászok lesznek, mint akármelyik somogyi; azt is meg fogják tanulni, ha a szükség ráviszi őket; a gazdasági kényszerűség tette őket bankárokká, kereskedőkké, hivatalnokokká és más szellemi foglalkozásúakká; a szükség így hozta magával, de ha a szükség^ úgy hozza, akkor lesznek olyan kitűnő földmívesek, mint amilyen kitűnő pénzemberek voltak. Nem akarom részletezni a kérdést, de azt meg kell mondanom, hogy rettenetesen fájdalmasan érintenek a javaslat egyes rendelkezései. Aki a háborúban részt vett, az tudja, hogy ott nem lehetett különbséget tenni keresztény és zsidó között. Megtörtént ugyan, hogy a zsidó különösen eleinte nem akart tréflit enni; mit kellett tenni, a káplár négy emberrel lefogatta és szabályszerűen megetette a zsidót, hogy ne haljon éhen. Amikor azután megetették és így egyszer már bűnözött, akkor, gondolta magában: ein nevére oder weniger, tovább bűnözök és tovább ette a tréflit. Azt azonban meg kell adni, hogy becsületesen és hűségesen teljesítették kötelességüket. Keresztény lógós is volt, viszonylag legalább annyi, mint zsidó, de az a zsidó, aki kint volt a fronton, éppen olyan becsülettel teljesítette kötelességét, mint a magyar, sőt az az ellenszenv, amellyel a más nemzetiségű katonák a magyarokkal szemben viseltettek, sokkal fokozottabb mértékben irányult a zsidók ellen. A legterhesebb szolgálattal a magyart és a zsidót bízták meg s azoknak a magyaroknak és zsidóknak, akik egyes csapattestekhez, főképpen a magyarság- lelketlen, legbetyárabb ellenségéhez, Böhm-Ermolli hadseregének vezérkari főnökéhez, Bardolff vezérezredeshez (be voltak osztva, nem volt sem éjjelük, sem nappaluk, mert ő értette a nyúzást és a gyilkolást. Ezért fáj nekem az, amikor a törvényjavaslatot olvasom, mert az a hadviseltekkel szemben, a hadifogságban sínylődőkkel szemben olyan brutális, kemény intézkedéseket tartalmaz, amilyeneket azok nem érdemelnek meg. (Esztergályos János: Gonoszsággal határos.) Ha már kivételt tesznek az urak, ezekkel tegyenek kivételt, az Isten szerelméért. Nem gondolják, milyen szörnyű dolog az, hogy a zsidó egyetemi tanároknak s azoknak a zsidóknak, akik keresztény papok vagy pedig valóságos belső titkos tanácsosok, megbocsátanak, ellenben az a szegény zsidó, aki kint szenvedett a fronton 3—4 évig, aki esetleg hadifogságban vagy Przemylsben volt, az zsidónak számít. Ez a szegény zsidó hazajött, levetette az angyalbőrt, felvette magára a polgári ruhát, nem reklamált, nem siránkozott, nem jajgatott és én, mint képviselő, 15 éves praxisom alapján mondom, hogy nagyon sok zsidó nem kért rokkantsegélyt, bár járt volna neki, mert azt mondotta, vannak szegényebbek, megélek én így is. Ezekkel az emberekkel szemben most olyan brutalitással járunk el, hogy ez merőben ellenkezik a magyar ember természetével és merő-