Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-371

tÂQ Àz országgyűlés képviselőházának 37

i. ülése 103 t) február SS-an) csütörtökön. csak személyváltozásokat kap. Mi bőven el vagyunk látva, bála Istennek, programinokkal. A 95 pont még mindig megvalósítatlan. {Felkiáltások jobb felől: Nem egészen!) Tudom, mind a 96 megvalósult, főleg a türelem. Közben ^azután jött a szegedi programúi, a kaposvári, a győri programm, legutóbb pedig a vigadói pxogramm. A programm most már nem szentírás, ezt látjuk. A programmok annyit érnek, amennyit megvalósítanak belőlük, főleg azonban az a kérdés, hogy ki garantálja a programmokat. Éppen ezért kell a miniszterelnök úr személyével foglalkoznom. Telekinek a neve kétségtelenül tekintélyes és patinás név. Bizonyára azért is, mert a mostani politikával nem foglalkozott, mert régen, mint miniszterelnök, távol tartotta magát a napi politika csetepatéitól, a, külföldön elismert tekintély lett, a nagy tudósnak kijáró tisztelet övezi mindenfelé és ez különleges helyzetet biztosít neki. Sőt nagyon sokan arra is gondoltunk, hogy őt tartalékban kell tartanunk egy magasabb pozíció számára, Most őszintén aggódunk, hogy ez a magyar belpolitika, amely minden értéket rövid időn belül meg szokott őrölni, őt is ki fogja kezdeni. Teleki a legkitűnőbb magyar ember, pompás tudós, kétségtelenül szellemes társalgó, puritán és tisztességes, jószándékú ember, aki húsz év alatt úgyszólván semmit sem változott. Ez a változatlanság azonban, t. Ház, szemben azzal, hogy a 18 év alatt eltelt idő fejlődéssel, legalább is a fejlődés vágyával volt tele, ennek szociális kihatásai folytán egészen máskép fest ma, mint ahogyan 18 évvel ezelőtt festett. Azt kérdezzük, vájjon eléggé rugalmas-e a miniszterelnök úr abban a tekinteben, hogy a koreszméket meg tudja érteni és azokat gyorsan át tudja plántálni. Ez a főkérdés. Mert igaz, hogy ezek a koreszmék nem most jelentkeznek először, ezek a koreszmék 1920-ban az ő kormányzata alatt is jelentkeztek, (Ügy van! jobbfelől.) ma azonban jelentkezésük erejénél fogva, dinamikájánál fogva kevesebb habozást és több határozott cselekvést követelnek. Már pedig senki sem vádolhatja a miniszterelnök urat azzal, hogy hatáskeresés lett volna a tegnapi beszédje, vagy hogy a dinamika keresése lett volna a tegnapi beszéd. Osztályának is kiváló és méltó reprezentánsa a miniszterelnök úr, akitől azonban hallottunk saját osztályával szemben is komoly és kemény kritikai szavakat. Mégis azt mondjuk, t. Ház, tartunk attól, hogy az osztályával fenntartott, egyébként természetes kapcsolatai nem fognak-e eluralkodni fölötte, mert annál katasztrofálisába dolog azután igazán nem történhetnék, mintha a Nemzeti Kaszinónak és az Omge.-nek szelleme lenne az egész országban uralkodó. Mi távolról sem tartjuk a politikában születési hibának azt, hogy valaki arisztokrata. Éppen Teleki Pálon keresztül tudjuk értékelni a magyar arisztokráciának erényeit is, ugyanakkor azonban hozzá kell tennünk, hogy kevés olyan ország van a kontinensen, sőt azon túl is, amelyekben a dolgozó tömegek vezetése forangúak kezében volna, sőt ellenkezőleg, éppen azt látjuk, hogy alulról, a népi őstartalékokból jönnek vezetők, jönnek olyanok, akik a tömegekkel igenis lélekben, testben, fizikailag és vénségben teljesen egyek és akik maguk érzik a tömegek sebét, fájdalmát, örömét, mindenét, teljesen összeforrva a tömegekkel. Húsz év meddő várakozása és csalódása után a problémáknak megoldatlansága közepette azt kell mondanunk, nehéz lesz a magyar tömegekben hitet támasztani olyan hely felé, amely helyen összegyülekezve, idáig megállították a reformokat. T. Ház! Én kívánom a miniszterelnök úrnak, hogy mindezek ellenére sikerüljön a vállalkozása, de ezeket lelkiismeretem szerint el kellett mondanom. A miniszterelnök úr kijelentette a földbirtokref ormmal kapcsolatban, hogy generális intézkedéseket hozni kétségtelenül nehéz, mert a helyi viszonyok a fontosak, a domborzati viszonyok, a föld minősége, a belterjes és külterjes gazdálkodás, — amelyekkel ő négy éven keresztüli foglalkozott — a népsűrűség és így tovább. Mindez igaz, azonban egyet nem értek: miért vállalja akkor azt a földreformtörvényjavaslatot, amely pontosan az ellenkezője annak, mint amilyennek ö az ő kívánalmai szerinti földreformot megállapította. Tudniillik ez a földreformjavaslat éppen sablonos, generális intézkedéseket tartalmaz, sehol sem simul a helyi viszonyokhoz, nem azt nézi, hol van szükség földre, hanem azt, hogy bizonyos védett kategóriákat hogyan lehet megmenteni és miképpen lehet azoknak minél többet megtartani a földből. A Táj- és Népkutató Intézetnek éppen az lett volna a hivatása, hogy kiderítse a helyi viszonyokat, a helyi szükségleteket, a tájat és a népet egymással összhangba hozza, de sajnos, ez a Táj- és Népkutató Intézet éppen a miniszterelnök úrnak, mint kultuszminiszternek intézkedése folytán szűnt meg. Ennek éppen az lett volna a hivatása, hogy ne a körúti zsidó könyvkereskedők irányítsák a magyar táj- és népkutatást, hanem felelősségteljes személyek. Igenis, az lett volna a feladata, hogy ne a demagógiának bocsássuk rendelkezésre ezt a problémát, hanem felelős személyek csinálják a kormányzat intézkedésébőil kifolyólag. A miniszterelnök úr kultuszminiszter korában belátta, hogy meg kell csinálni ezt a Tájés Népkutató Intézetet, utána azonban jött Knob Sándor a Gyosz.-tól, Purgly Emil az Omge.-től és a miniszterelnök úr megszüntette a Táj- és Népkutató Intézetet. Én — sajnos — szimbólumot látok ebben a betiltó rendelkezésben. A kiállítás tulajdonképpen egy tengely lett volna, amelyen a magyarság sorsa fordul meg, előretolt őrszeme lett volna a reformoknak ez a Táj- és Népkutató Intézet, amellyel azonban mindenki hadbaszállt, akit a földreform érintett volna. A kor szelleme ütközött itt össze a reformokkal és meg kell állapítanom, hogy igenis, a reformok maradtak alul. Pedig a két Teleki Pál közül nekünk az a szimpatikus, aki megnyitotta a táj- és népkutató kiállítást, nem pedig az, aki bezárta. Kötelességtudással és áhítattal kell a földhöz nyúlni, mondotta a miniszterelnök úr. Megnyugtathatjuk a minisztedelnök urat, hogy áhítat lesz bőven, csak az a*kérdés, hogy hozzányúlás lesz-e. Mi nagyon sokszor szeretünk imádkozni olyankor is, amikor dolgoznunk kellene, már pedig mindent mindig inkább csak a maga helyén csináljunk. Nem földosztogatásról van szó, ezt mindenki jól tudja. A miniszterelnök úr is tudja, hogy a magyar paraszt nem akar ingyen földet, a magyar paraszt nem akar kemrnuni-