Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-371

. Az országgyűlés képviselőházának 371. sok bajunk volt nekünk itt az elmúlt esztendőkben azokkal a belső ellenzékiekkel, akik mindig- úgy állítottak be bennünket, mintha mi csak expozítúrái volnánk egy bizonyos kor mánypolitikának, és hogy mi nem merünk hozzányúlni a földbirtokkérdéshez és ezt azáltal akarták plauzibilissá tenni, hogy velünk szemben agrárkommunisztikus tanokat hirdettek. Hatodszor, hogy a külpolitikánkban a miniszterelnök úr a kontinuitás híve, kitart a berlin—római tengely oldalán (Br. Vay Miklós: Ez a lényeg!) és hogy őszinte baráti Viszonyt kíván fenntartani a német birodalommal is. Ezek az elvek természetesen igen meleg visszhangra találtak az én pártom körében, mert úgy gondoljuk, hogy semmire sincsen Magyarországnak a jelen pillanatban olyan szüksége, mint arra, hogy hűséggel és meggyő ződéssel tartson ki a borlin-római tengely oldalán és hogy azok a félfeértések, amelyek a múltban keletkeztek, mielőbb eltávolíttassanak ennek a barátságnak az útjából. Hiszen láttuk a közelmúltban, hogy a külügyminiszter úr egy gesztust tett Németország és Olaszország felé, belépett a komintern-ellenes paktum aláírni közé, (Mozgás a baloldalon.) a kormánynak ezt a gesztusát általános helyeslés is követte, sajnos, azonban a szövetségesek azután kereskedelmi szerződést kötöttek a szovjettel. (Br. Berg Miksa: Ez volt a köszönet.) Ezen a téren tehát még sok munka vár a miniszterelnök úrra. (Propper Sándor: A németek már elhalászták az üzleteket! — Elnök csenget.) A részletek befejezése után most általánosságban kívánnám körülírni pártomnak a kormánnyal szemben elfoglalt álláspontját. A miniszterelnök úr arra hivatkozott, hogy a győri és a budapesti programmok alapján, vagyis az Imrédy-programm alapján áll. A budapesti programm tulajdonképpen nem volt egyéb, mint a kaposvári programm megismétlése. Ha ezt a kaposvári programmot nézem és összehasonlítom az én pártom programm já vak akár az úgynevezett »eélkitűzések«-kel, akár a későbbi, úgynevezett »kislángi« programmal, arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy ez a két programm lényegében véve tulajdonképpen azonos, vagyis — a nélkül, hogy szemrehányást akarnék itt tenni — azt kell mondanom, hogy a volt miniszterelnök úr Kaposváron és később a Vigadóban tulajdonképpen magáévá tette, vagy mondjuk úgy, hogy csekély eltérésekkel kisajátította az én programm.omat. Felmerült tehát elsősorban clZ cl kérdés, hogy most egy ilyen kormánnyal szemben milyen álláspontot foglaljon el a párt, mert nyilvánvaló, hogy nem fordulhatunk szembe saját elveinkkel, nem fordulhatunk szembe azokkal a reformokkal, amelyeket hat esztendőn keresztül mi saját magunk hirdettünk. Azt az álláspontot foglaljuk tehát el, hogy nem kívánunk akadályokat gördíteni a miniszterelnök úr reformprogrammja elé, azt azonban bizonyára meg fogja engedni nekünk a miniszterelnök úr, hogy megfigyelő állást foglalnunk el és állandóan figyelemmel kísérjük a kormány munkáját, hogy vajjoú nem tér-e le arról az útról, amelyet választott, amely kétségtelenül nemzeti és jobboldali út, az az út, amelyen eljutunk egészen magáig a nemzeti szocializmusig is, feltéve, hogy arról az útról soha egy pillanatig le nem térünk. Van azonban a dolognak még egy másik oldala is és ez az, hogy a kormány most sűiilése 1939 február 23-án, csütörtökön. 535 lyos küzdelmekben áll a zsidósággal és mindazzal, ami azzal kapcsolatos, a szabakőmíves elemekkel, a feudális ós reakciós elemekkel. Azt hiszem, igazán politikai erkölcstelenség volna, ha a magyar nemzeti szocialistapárt, amely hat éven át olyan intenzíven hirdette ezt a zsidóságellenes, szabadkőmívesség- és reakcióellenes politikát, most éppen a zsidókkal, a szabadkőművesekkel és a reakció híveivel szövetkezne a nemzeti és jobboldali irányzatú kormánnyal szemben. Ez valóban lehetetlen álláspont volna. Befejezésül még a következőkre kell rámutatnom. Természetesen felmerül az a további kérdés, hogy miután — ha detailkérdésektől eltekintünk — a kormány lényegében magáévá tette, kisajátította ezt a mi programmunkát, érdemes-e a pártnak továbbra is fenntartania önállóságát, különállását, nem volna-e okosabb a kormányhoz közeledni és vele valami paktumot vagy megegyezést kötni, A^agy vele egybeolvadni. (Csizmadia Andrávs: Meg kell próbálni!) Erre a kérdésre a mai helyzetben határozott nemmel kell hogy válaszoljak és tárgyilagosan meg fogom indokolni ezt az álláspontomat. Minden reform csak annyit ér, amilyen hittel és meggyőződéssel hajtják végre. Nekem tehát, mint pártom vezérének, kutatnom kell azt, hogy hol van több hit: odaát-e, vagy a mi oldalunkon. Előrebocsátom, korántsem akarom azt állítani, hogy ott nincs hit és meggyőződés, mert kétségtelenül van, ele állítom és vallom, hogy legalább egyelőre itt,'a mi oldalunkon (

van az erősebb hit és az erősebb meggyőződés és ezt az állításomat példákkal fogom bebizonyítani. Az első példa pártunk megboldogult budapesti fökerületvezetője, vitéz Marsovszky György. Súlyosan beteg ember volt és azt mondták neki az orvosok: ha nem hagyod abba a politizálást, hirtelen össze fogsz esni és meg fogsz halni. Ö erre azzal válaszolt: tudom és érzem, hogy így van, de nem fogom feladni a politikát; ameddig mozogni tudok, küzdeni fogok a nemzeti szocialista eszmékért. Négy napra reá összesért és meghalt. Itt van egy másik példa: Érsek József kerületvezető, akit a hatóságok egyidőben üldöztek azon a címen, hogy kommunista volt. Én azután bebizonyítottam, hogy nem volt kommunista, akkor pedig kitalálták, hogy nem magyar állampolgár, mert Aradon született és elfelejtett optální, pedig gyermekkora óta Magyarországon lakott. Akkor ki akarták utasítani, azt valahogy meg tudtam akadályozni, végre azután internálták egy másik községbe. Amikor bekövetkezett a csehszlovák bonyodalom, belépett azokba a bizonyos szabadcsapatokba és egynéhány napra reá hősi halált halt a csatatéren országáért, amely az állampolgárságát sem akarta elismerni. Számtalan olyan is van, akit a szociáldemokraták és a kommunisták megkéseltek, nyomorékká vertek a grundokon, ami a nagyközönség előtt talán nem is ismeretes. Végül ott vannak azok a szegény fiatalembe rek, akik a hardi vérengzés alkalmával helytálltak és vérüket ontották ezért a zászlóért. Azt hiszem, ezek a példák mind azt bizonyítják, hogy egyelőre a nagyobb hit és meggyőződés a mi oldalunkon van és a nélkül, hogy le akarnám kicsinyelni azt a hitet és meggyőződést, amely a túloldalon van, amelynek a létezését elismerem és amelyet tisztelek, azt hiszem, egyelőre úgy döntök helyesen, ha azt 1 mondom, hogy híven kitartunk a mellett a 83*