Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-371

532 Àz országgyűlés képviselőházának 371. ülése 1939 február 23-án, esümrtökon. A miniszterelnök úr konkrét progranimpontjait, amelyeket tegnap előterjesztett, úgy érzem, a Házban mindenki csak helyeselni tudja. Hiszen végeredményben az olyan kérdések, mint a részvény jogi reform, az adóreform vagy az örökösödési reform mind olyan programmpontok, amelyeket helyeselnünk kell, mint ahogy húsz esztendő óta minden kormány bemutatkozása alkalmával ezt mindenki helyeselte is. Legfeljebb annak a reményünknek szeretnénk kifejezést adni, hogy ez a helyeslés most utoljára történt és talán a kormánynak működése alatt ezeket a reformokat végre megvalósítva is fogjuk látni. Őszinte helyesléssel kell fogadnunk a miniszterelnök úrnak azt a kijelentését is, hogy »egy nemzet csak a történelemben^ gondolkodhatik és csak a történelmi szellemtől lelkileg áthatva léphetünk a cselekvés terére«. Amennyiben ez a kijelentés nem marad puszta szó, hanem azt kormányzati magatartás és kormányzati cselekvés is fogja zsírálni, akkor valóban hihetünk a kibontakozásban. Eggyel legyünk ugyanis tisztában. A múlt héten semmi egyéb nem történt, mint hogy egy új miniszterelnököt neveztek ki. Kibontakozás ezzel a ténnyel még nem következett be és nem tudok egyetérteni a kormánypárt igen t. vezérszónokának azzal a megrovásával, hogy a válság felidézése nem volt időszerű. T. Ház! A válságot nem idézte fel senki. (Felkiáltások jobb felől: Na! Na!) Nem a válság felidézése volt tehát időszerűtlen, hanem maga a válság volt időszerű. Válság volt, mert a miniszterelnök úr elődje részint történelmietlenül, részint pedig történelemelleneseri gondolkozott és hogy ezt a tényt mennyiben motiválták azok a körülmények, amelyekre ő mint lemondásának ürügyére hivatkozott, ez; zel nem óhajtok foglalkozni, mert az személyi ügy lévén, bennünket nem érdekel. Bennünket a jövő érdekel és ennek a jövőnek a szempontjából kell megint kétségbevonnom a kormánypárt vezérszónokának azt a megállapítását, hogy a válság gyorsan és sikeresen megoldódott. Mert én azt hiszem, hogy igen sokan — talán még a túloldalon is — osztoznak abban a véleményben, hogy a válság nem oldódott meg. A válság itt van és mind mélyebben fog beivódni a nemzet szervezetébe, ha itt a válságot csupán szimptomatikus, nem pedig kauzális terápiával akarjuk megszüntetni. Trianon előtt két nagy és végzetes szerencsétlenség lökte a nemzetet a történelmi lejtő útjára azért, mert a nemzet abban a két időpontban sem gondolkozott a történelemben. Túltengő osztálygőg és lelki kettébasadás előzték meg Mohit éppen úgy, mint Mohácsot, őszintén bízom abban, hogy a miniszterelnök úr úgy is mint tudósprofesszor, végre meglátja azt, amit eddig egyik kormány elnök sem óhajtott meglátni, hogy valóban egy nagy lelki kettéhasadás előtt áll a nemzet és ezt a lelki _ kettéhasadást sem erőszakkal, sem trükkel, sem hazugsággal, sem egy minden hájjal megkenf közigazgatási gépezet gőzhengerének munkába állításával nem lehet megakadályozni, (vitéz Somogyváry Gyula: Hanem hogyan lehet?) Én, akit a miniszterelnök úr elődje felforgató fantasztának, ködfejlesztőnek és minden rossznak elmondott, ami az ő politikai szótárában feltalálható, nem akarom a kormányvállalás és a kormányprogramul feletti vita ünnepélyes pillanatát zavarni olyan konkrét esetek felsorolásával, amelyeknek hallatára a tőlünk délkeletre élő öreg politikai rutiniék is csettintenének a nyelvükkel és kijelentenék, hogy »ezt jó lesz nekünk is megtanulni«. De nagyon kérem a miniszterelnök urat, hogy amikor egyesek haúihni gőggel ezt a lelki kettéhasadást készítik elő, vagy mélyítik el, akkor megint csak vegye elő azt a szimbolikus nádpálcát és porolja ki az illető urak nadrágját még akkor is, ha felelős állásban, vagy a miniszterelnök úr közvetlen közelében vannak is. (Kun Béla: Kik azok?) Azt hiszem, a miniszterelnök úr fogja tudni, hogy kik. (Peyer Károly: Szarvasistállóban vannak? — Elnök csenget.) A miniszterelnök úr — tudomásom szerint — sokat foglalkozott a lengyel kérdéssel és a legváltságosabb időben segítségére is sietett a testvéri lengyel nemzetnek. Valószínűleg tudja tehát azt, hogy az újkori Lengyelország történetében volt egy idő, amikor Lengyelország nagy marsallja majdnem kancsukával teremtett rendet bizonyos tényezők között, akik a lengyel nemzet lelki egységének megakadályozói voltak. (Br. Urbán Gáspár: Kire méltóztatik ezt érteni? Mégis érdekes volna ezt tudni! — Egy hang balfelöl: Akinek nem inge ne vegye magára!) En azt felelem erre, amit a miniszterelnök úr a nádpálcáról mondott: arra, aki kérdi! (Elénk derültség. — Sulyok Dezső: Na, tessék! Szóval Urbán Gáspárra! — Br. Urbán Gáspár: Állok elébe! — Br. Vay Miklós: Halljuk a programmjukat!) T. Ház! Mit követel a magyar nemzeti fejlődés? Elsősorban is azt, hogy valóban történelmileg gondolkozzunk és igyekezzünk elősegíteni a nemzet történelmi Ösztönének érvényesülését és ennek az ösztönnek az érvényesülését se erőszakkal, se hazugságokkal ne gátolják meg, (Br. Urbán Gáspár: Senki sem gátolja meg!) még akkor sem, ha egyesek hitelt adnak a miniszterelnök úr elődje által terjesztett ama vádnak, hogy mi magyar nemzeti szocialisták, a hungarista-mozgalom tagjai felforgatok és forradalmárok vagyunk. (Br. Vay Miklós: A Programmjukat szeretnénk végre hallani!) Kérem, én a programmot felterjesztettem a kir. ügyészséghez, amely a büntető törvénykönyvnek úgyszólván összes szakaszai alapján annak elkobzását kérte és a végén felekezet elleni izgatás címén elkobozták. (Felkiáltások jobbfelol: Szép kis Programm!) Méltóztassék az ügyészségre felfáradni, el lehet olvasni. (Zai — Elnök csenget. — Br. Vay Miklós: így nem tudjuk megítélni! Tessék itt a Házban elmondani. — Folytonos zaj. — Elnök csenget.) T. Ház! Kitérve erre a bizonyos forradalmi tendenciára, kénytelen vagyok azt, amit százszor megmondottam már, százegyedszer is meg* mondani: Magyarországon eddig csodálatos forradalmat nem készített elő más, mint a magyar királyi kormány. Előkészített pedig Vízkereszt napján, január 6-án, farsang kezdetén, amikor a csodaszarvas-mozgalmat a Vigadóban megindította « ez a csodaszarvas-mozgalom csodálatosképpen éppen hamvazószerdán bukott meg. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon. — Br. Vay Miklós: Ezt már ismerjük! Nem bukott ugyan meg, de a maguk programmiát szeretnénk már végre hallani ! — Gr. Festetics Sándor: Milyen nagy az összhang Hubay és a független kisgazdapárt között. — Br. Vay Miklós: Programmot kérünk! — Zaj. — Elnök csenget.) T. Képviselőház! Mi hungaristák nem kérünk egyebet a magyar királyi kormánytól és mástól sem, — nem is fogadunk el mást — mint egyenlő és alkotmányos elbánást: egyenlő,