Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-366
Az országgyűlés képviselőházának & magyar eipésziparos-társadalomhoz. Rozsnyóról érkezett egy átirat. Ebben az átiratban többek között a következő áll (olvassa): »Az anyaországihoz való visszatérésünk alkalmával őszintén és szivélyasen üdvözöljük önöket és bízunk egy jobb és szebb jövőben. Most, hogy hűszévi rabság után végre felszabadultunk, azt hittük, 'hogy Magyarországon végre 'ismét talpraállhatunk iparunkkal és legalább a legszerényebb megélhetésünket biztosítani fogjuk tudni. A kilátások pedig nem azok. Nem azok azért 1 , mert a pozsonyi csehszlovák országos hivatal Batának, akti. hirtelen átkeresztelkedett Ciktára, engedélyt adott gyáralapításra iés üzletek, fiókok berendezésére. Mi a magunk bőrén érezzük azt, hogy tehetetlenek voltunk a cseh kormánnyal (szemben, de saját hazánkban talán osak lesz annyi szavunk, hogy nem engedünk bármely ígéret árán is idegen tőkét foglalkoztatni és kivenni a kanalat a szájunkból. Testvéreink! Inkább a nalál, imint Bata!« Ezt üzenik a rozsnyói iparosok a magyar iparostársadalomnak. Egészen természetes és érthető, hogy ez a felhívás, ez az átirat a magyar cipésziparostársaidalomban 'mély nyomokat hagyott iés a magyar cipésztársadalom ezzel a 'törekvéssel szemben elkezdett szervezkedni és fellépni. A Magyar Iparosok Országos Szövetsége, mint a magyar ipairo-starsadalomnak, a magyar érdekeltségnek vezetője, azonkívül 97 ipartestület foglalkozott ezzel a kérdéssel és határozatot hozott, amelyet á kereskedelemügyi miniszter úrhoz el is küldött. Külön meg kell emlékeznem a Keresztény Iparosok Országos Szövetségéről, amely több ízben, igy tegnap is nagy, országos gyűlést tartott, amelyben felszólította vezetőségéit, hogy a .magyar cipésziparostárisadalom megvédésére minden lehetőt tegyen meg. Az Országos Iparügyi Tanács k'isiparostagjai szintén a miniszter úrhoz fordultak védelemért. Az imént hallottam, hogy egyik képviselőtársamnál éppen ima jelent meg egy nagy küldöttség, 70 cipészmester, és védelmet kiért. Meg kell állapítanom azt is, hogy a magyar sajtó, mind a gazdasági kérdésekkel foglalkozó, mind a politikai sajtó egyhangúlag a magyar cipésziparoistárisadalom védelmiére kelt és bizonyos ellenszenvvel fogadta ennek a cseh propagandacégnek magyarországi letelepedését. T. Ház! Két fél áll itt egymással szemben. Az egyik a magyar iparostársadalom nagyon tekintélyes, része, mert hangsiílyóznom kell ennél a kérdésnél, hogy a kisiparostársadalom nagyon tekintélyes része foglalkozik lábbelikészítéssel. Igaz, hogy itt eltérnek a statisztikai adatok hitelessége feletti véleménynek. Az ipartestület statisztikája, összeállítása szerint Magyarországon most már a Felvidékkel egyetemben 32 ezer cipészkisiparos volna. Azonkívül volna még 160 ezer különböző üzemi a gyári munkás. Ha ezeknek hozzátartozóit is figyelembe vesszük, akkor nem túlzok, amikor azt mondom, hogy egészen bizonyosan 250— 300.000 embert érdekel ez a kérdés. Sietek hangsúlyozni, hogy engem ebben a kérdésben elsősorban a magyar cipésziparos érdekel és nem szeretném, ha egy pillanatig is azt gondolnák, hogy engem talán itt bizonyos szálak fűznének a gyáriparhoz. En tisztán a kisember érdekeit akarom ma itt (hangsúlyozni, mert tapasztalatból is tudjuk mi, akik iparoskérdésekkel foglalkozunk, hogy ma a magyar eipészkisiparos helyzete nem a legrózsásabb. 366. ülése 1939 január 25-én, szerdáim. 469 (Ozirják Antal: A legrosszabb! — Haám Artúr: Mert a. bőrgyárak maguk csinálnak cipőt!) Ha nem is említem a falusi cipészmesterek rossz helyzetét, akkor is azt látom, hogy a fővárosi és városi cipészmesterek is csak heti háromnégy napon át tudnak dolgozni és dolgoztatni. Ebből egészen természetesen az következik, hogy sok tízezer munkás csak rövidített munkaidővel tud foglalkozni. Úgy gondoltam tehát, hogy közügyet szolgálok, amikor ezt a kérdést idehozom. A magyar cipőiparosok felfogásuk szerint létükben vannak megtámadva, létükben pedig egészen egyszerűen azért, mert az elmúlt évben hiteles statisztikai kimutatások szerint a lábbeliszükséglet 5 millió pár volt. Ezzel szemben mindazok a hírek, amelyeket eddig nem cáfoltak meg és amelyek mindenesetre alkalmasak 'arra, bogy sok-sok vélemény talán feleslegesen is kialakuljon, arról szólnak, 'hogy az új Bata-Cikta gyár több, mint 3 millió pár cipőt síbolt volna át vámmentesen azokban az időkben, amikor a Felvidék megszállása és átszervezése történt. Egészen természetes, hogy most nagyon sokan azt kérdik, hogy ki is az a Bata, micsoda gyár ez? Ez azért is érdekes, mert sok-sok ország, Európának legtöbb országa védekezett és védekezik Bata terjeszkedésével szemben. {Müller Antal: Még a nagy Németország is!) Bata 1894-ben alapította cipészműihelyét Zlinben s ebben a műhelyben papucsokat gyártott. Később Amerikába ment ki s ott megismerte az akkor már részben bevezetett Taylor- és Fordüzemeket, ezeket tanulmányozta, de egy év múlva még mint szegény ember jött haza. Honnan merítette a nagy vagyont, honnan datálódik tehát a Bata-gyáir hatalmas fejlődése? Batáák egészen természetesen a világháborút is átélték és a régi osztrák-magyar monarchiában az osztrák hadseregnek lett a cég egyik szállítójává és innen ered a hatalma és nagysága. Érdekes, hogy milyen komoly könyv jelent meg Németországban, »Der unbekannte Diktator Thomas Bata« címmel. Batát ebben a könyvben diktátornak nevezik. Ez részben meg is felel a valóságnak, mert ha a dolgozó emberekre ezek az új rendszerek — a Taylor-, Ford- és később a Bedeaux-rendszer — káros hatással vannak, akkor meg lehet állapítani, hogy a Bata-rendszer még ezeknél is sokkal károsabb. Olyan tisztviselők, akik a Batagyáríban dolgoztak, ott működtek, megállapítják ebben a könyvben, hogy minden alkalmazottnak, akkor, amikor munkakörét elfoglalja a Bata-gyárban, egy esküt kell letennie. Az eskü arról szól elsősorban, hogy az illető cég jó 'hírnevét kolportálni, terjeszteni fogja, másodsorban arról, hogy a munkás vagy a tisztviselő megrokkanása esetén nem fogja az üzemet tovább molesztálni, vagyis ott fogja hagyni. Ez nem minden ok nélkül van lefektetve a Bata-gyár esküjében, mert tanuk, akik ezekben az üzemekben jártak, ebben a könyvben is megírják, .megállapítják, hogy ezekben az üzemekben a munkás 30 éven túl nem dolgozhat, mert teljesen megrokkan. Arra nézve, hogy a Bata-gyár különben •mennyire antiszociális intézmény, érdekes tudni azt, hogy például a cseh-szlovák volt köztársaság törvényeiben szintén megállapítják a 8 órai munkaidőt, amit azonban a Bata-gyárak természetesen sohasem tartottak be, ellenkezőleg, még a cseh törvényt is kijátszották. A törvény ugyanis kimondja a túlóra tekintetében,
