Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-366
430 Az országgyűlés képviselőházának Sőe. ülése 1939 január 25-én, szerdán. torna tudom, hogy inily,en hatása van a surló- , dásmentes mozgásnak, parancsadásnak. Különösen Oroszországban a grodnói, dubnói stb. áttörés után láttuk ezt, amikor a csapatokat a Kárpátokba tolták el. Tessék elhinni, nem tudtuk, hogy hová tartozunk. Olyan menetteljesítményeket tettünk, amelyek emberfelettiek voltak. Mindezt csak iaz idézte elő, hogy a paranosnoklási viszonyok nem voltak megfelelően szabályozva. S ez a harcban is rettenetes veszteségeket idézett elő. Csak a 17. §-hoz kívánok iszólni az óvadékkal kapcsolatban. Erre felkértek. Tudjuk, hogy középosztályunk most (anyagilag nem a legjobb helyzetben van és így magától értetődik, hogy tisztek nősülését nemcsak a szabályzat, hanem az anyagi akadályok is megnehezítik. Nagyon jól tudjuk, hogy minden kislány ideálja a hadnagy. Megismerkednek és, sajnos, itt mindig a kislány viszi el a győzelmet. Jön az eljegyzés. A nagynénik, a nagybácsik mind, azon dolgoznak, hogy összeszedjék a nősülési óvadékot Kérem a honvédelmi miniszter urat, tegye megfontolás tárgyává, hogy nem lehetne-e_ a magas nősülési óvadékot nemzetszaporítási szempontból leszállítani 1 ? Igaz, hogy én mindig a coelibatus álláspontján álltam azt vallottam, hogy a katonatisztnek éppúgy nem volna szabad nősülnie, mint a papnak, mert egész tudását, tevékenységét kizárólag hivatására kell fordítania. A háborúban láttam azt, hogy egyenesen csodát műveltek a nőtlen és a nős, családos, gondokat viselő emberek, mindamellett kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, szíveskedjék ezen gondolkozni és ha lehet, ezen segíteni is. A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz s megint pénz. Minden állam arra törekszik, hogy a béke éveiben az államháztartás feleslegéből 'bizonyos összeget félretegyen. Pincékben és trezorokban gyűjtik az aranyat. Az az állam, amely ezt nem teszi, máris elbukott Minden állam ezt csinálja, nekünk is ezt kell csinálnunk. Magától értetődik: az a kérdés, hogy mennyi ideig tart a háború. Ha rövid idő alatt befejeződik és a pénz futja, akkor jó, ha azonban a pénz kifogy, akkor jönnek az úgynevezett hadikölcsönök. A kormány hadikölcsönt fektet fel, hirdeti, mert külföldi kölcsönöket egy háborúiban álló állam sohasem fog kapni, mert olyan államnak nem adnak hitelt, amely- j nek a léte nem biztos. Kérem tehát az igen t. honvédelmi miniszter urat, legyen szíves a hadikölcsönügyet is magáévá tenni és kieszközölni a bJadikölcisönök valorizálását, ha nem is teljes mértékben, de legalább részlegesen. Néhány szót szeretnék szólni a hadikárosultakról is. Amikor Németország elfoglalta Ausztriát, rögtön felemelte 50 millióval a hadikárosultak ellátását. Ausztriában egy hadiözvegy már ezelőtt is 80—120 schillinget kapott. S mit kap nálunk*? Tíz pengőt. Igaz, hogy e törvényjavaslat 223. §-ának (4) bekezdése említést tesz a hadikárosultakról a következőképpen (olvassa): »Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy az 1933: VII. törvénycikk rendelkezéseit a világháború hadigondozottai érdekében rendelettel módosíthassa« istb. Az igen t. honvédelmi miniszter úrnak tehát megvan a felhatalmazása a törvényben, csak a jóindulatától függ, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Az is megvan!) hogy él-e azzal vagy sem. En mély tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy igenis éljen ezzel a jogával, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Fogok is!) Magától értető dőleg szerettem volna még több dolgot előadni, miután azonban beszédidőm letelt, befejezem beszédemet. Sajnos, sok mindent nem tudtam elmondani. Miután ez a törvényjavaslat a nemzet és az ország létét messze jövőre biztosítja, szilárd alapokra fekteti s mindezeken túl NagyMagyarország visszaszerzését is lehetővé teszi, s én a kormány iránt bizalommal vagyok, szívesen és örömmel elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Graál Olivér jegyző: Földesi Gyula. Elnök: Földesi Gyula képviselő urat illeti a szó. • ' •! Földesi Gyula: Mélyen t. Ház! (Halljuk!) Nem volt szándékomban ma felszólalni, hiszen igen t. barátaim kiöntötték egész szívüket és mindent elmondottak, ami hadseregünk jövőjével kapcsolatos. Csak azért szólalok fel, mert eddig egyetlen egy szónok sem említette meg Podkarpatska-Eus-t, minket ruszinokat. Pedig a háborúban a mi ruszinjaink éppen úgy harcoltak, mint a magyarok, (Ügy van! Ügy van! — Kölcsey István: Nagyon derék katonák voltak!) sohasem adták meg magukat, sohasem emelték fel a kezüket, mint a csenek! (Élénk éljenzés és taps.) Mi lehetünk rongyosok, lehetünk szegények, de sohasem leszünk megalázkodók, sohasem leszünk hazaárulók és becstelenek. Ezt mutatja a történelem is. Elmondok ezzel kapcsolatban egy kis epizódot Eákóczi halálának 200-ik évfordulója alkalmából s visszaemlékezem arra a korra. Bécs elnyomta Magyarországot, el akarta venni nyelvét és vallását. Ez kihatott a végvárakra, reánk, PodkarpatskaEus-ra is és akkor egy öreg ősz pap öreg kurátorával bebocsátást kért a munkácsi várba II. Eákóczi Ferenchez. Kapott is bebocsátást és azt mondta: »Uram, fejedelmünk, nem bírjuk ezt az igát tovább, amelyet az osztrákok reánk mértek. Uram, fogj kardot és mindnyájan veled megyünk, mert gyalázat az, ami megy itt ebben az országban.« S ekkor a reverenda alól kivett egy magyar trikolórt, megcsókolta és odaadta II. Eákóczi Ferencnek. Eákóczi Ferencnek könnyek hullottak a szemeiből, összecsókolta az öreg papot és azt mondta: »Esküszöm az élő Istenre, hogy lerázzuk ezt a fajzatot, a labancot.^ S megkezdődött a Rákóczi-szabadságharc. Rákóczi küldött képviseleteket Franciaországba, hiszen ők is azt akarták, hogy kikezdjünk Ausztriával és ígéretet kapott pénzre és katonára. Eákóczi 11 évig küzdött a szabadságért. A mi ruszin népünk volt az első, akik Tiszaújlaknál megverték a labancot, utána jöttek a szlovákok, utána jöttek a magyarok. Mégis elbuktunk a háborúban, mert a francia sem pénzzel, sem katonával nem jött segítségünkre. Erre a történelmi tapasztalatra én annak idején a prágai szenátusban felhívtam, a csehek figyelmét is. l Jött a második eset, jött Kossuth szabadságharca. A mi ruszinjaink ebből a szabadságharcból is kivették a részüket. Sokat lehetne erről beszélni, de ma már nincs itt idő arra, hogy fejtegessem ezeket a dolgokat. Amikor most a felszabadulás jött volna, vártuk a húsz évi küzdelmünk árán felszabadulásunkat, nekünk, ruszinoknak lakat volt a
