Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-366

424 Az országgyűlés képviselőházának problémája, és ez a tisztikar előléptetési lehetőség-e. Előrebocsátom, tisztában vagyok azzal, hogy a magyar állam nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ma a tisztikarnak jobb előléptetést adjon, tisztában vagyok azzal, hogy ma uem lehet azt kérni sem a kormánytól, sem az adófizetőktől, hogy a tiszteknek gyors, lényegesen gyors előléptetési lehetőséget adjanak, azonban az igenis módunkban áll, hogy a tisztikar hatalmi korét fejlesszük és meggyorsítsuk. Méltóztassék megengedni, hogy itt felsoroljam a jelenlegi helyeztet Ha ma egy fiatal ludovikást felavatnak 21—22 éves korában hadnaggyá, akkor 26 éves korában lesz főhadnagy — a félévek nem számítanak, hiszen csak kerekszámokban beszélek — körülbelül 33 éves korában lesz százados, 43 éves korában őrnagy, 48 éves korában alezredes és 52 éves korában ezredes. Méltóztassék elképzelni egy fiatal tisztet, aki élete virágában, ambícióinak teljében, a katonai hivatás iránti szeretettől eltöltve, fiatalságának legszebb idejét kénytelen 22 éves korától 33 éves koráig 30 ember kiképzésével eltölteni: hát ez szükségképpen megsavanyodik, ez szükségképpen megunja a szolgálatát, ez szükségképpen elunja azt a foglalkozást, amely elf ásít ja őt. Tovább megyek: 33 éves korától 43 éves koráig ma egy százados vezet 120 embert. Engedelmet kérek, ez alatt az idő alatt — a 22 éves kortól a 33 esztendős korig—a nagy háborúk tanúságai szerint nagy hadvezérek az ő legnagyobb csatáikat vívták meg. T. Képviselőház! Lehetetlenség, hogy mi a mai helyzetben a tiszteket meghagyjuk abban a lélekölő munkában, amely kiöli belőlük az ambíciót. Éppen ezért abban az elgondolásban élek, hogy ha előléptetni gyorsabban nem is tudjuk őket, de az ő hatalmi beosztásukat meg tudjuk változtatni, és ha van valaha alkalom arra, hogy ezt intézményesen, törvényszerűen megváltoztassák, akkor most van a miniszter úrnak erre alkalma és a nevét megörökítheti a magyar tisztikarban örök időkre. Ugy képzelem, hogy ha egy hadnagy négy évig vezet egy szakaszt, ezalatt ezt a feladatot meg tudja tanulni, mert aki négy év után erre nem alkalmas, az nem való többé csapattisztnek. Ennek következtében a főhadnagyra nyugodtan rábízhatjuk a századot. (Zaj a jobboldalon.) A századosra pedig rá lehet bízni a zászlóaljat és a következő rangfokozatban, az őrnagyiban lévő tiszt, aki a törzstiszti vizsgán átesett, feltétlenül alkalmas arra, hogy az ezredet vezesse, és ilyen módon lehetővé válik a^ csapattisztnek, aki a csapatnál, századnál, zászlóaljnál és ezrednél jó szolgálatot tett és jól megfelelt, hogy fiatalon, tetterejének teliében mint alezredes dandárt, és mint ezredes hadosztályt vezessen. Az új világháború meggyőződésem szerint sokkal nagyo'bb kezdeti erővel fog megindulni. A csapatok nem fognak száz és száz kilométeres raj vonalakra berendezkedni, rnert ez olyan rettentő erőfeszítést jelent, amelyet egyetlenegy állam sem hír el- A háború tapasztalatai szerint minden egyes lőfegyver mellé szükség volt egy munkásra. A világháború utolsó esztendejében másfél millió ember állott a fronton, de négy és fél millió volt uniformisba beöltöztetve. Másfél millió ember volt a fronton, másfél millió ember volt a hadtápvonalon és a harmadik másfél millió ember a mögöttes országrészekben. Ehhez hozzá366. ülése 1939 januá/r 25-én, szerdán. vették még a munkásosztagokat, nyolcszázezer hadifoglyot. De hogy más számot mondjak: a világháború tapasztalatai szerint 3400 kómbáttáns százada volt a monarchiának és ugyancsak 3400 munkásszázada volt. A világháborúban 1500 kilométer frontszakaszra minden két méterre esett egy gyalogsági lőfegyver, mert egyéb csapatok, a tüzérség és műszaki csapatok más helyen voltak elfoglalva. Ezek szörnyen megdrágítják a rajvonalat. Azonkívül a nagy seregtestek nem alkalmasak arra, hogy győzelmet kivívjanak. Ezért legvalószínűbb, hogy az összes államok arra fognak törekedni, hogy sokszáz kilométeres vékony rajvonalak helyett erejüket összevonják egy helyre és úgy próbáljanak meg döntést kicsikarni. Az ilyen taktikánál legfontosabb az, hogy olyan tisztek legyenek a csapatok élén, akik a csapatokkal együtt élnek, akik a csapatnak minden fáradalmát viselni tudják. Méltóztassék megnézni, a törvényjavaslat 48 év után megszünteti a tartalékot. Miért? Ment belátja, hogy 50 évnél öregebb emberek nem alkalmasak azokra a fáradalmakra, amelyeket 20—30 esztendősöktől kívánunk. Ennek következtében miért várjuk azt a tisztektől, hogy ők 55—60 éves korukban képesek legyenek ugyanazokra a fáradalmaikra, amilyeneket a 25 esztendőstől megkövetelünk. Engedelmet kérek, tessék elképzelni példának okáért egy lovas hadosztályt, négy lovas ezredet, huszonnyolc eszkadrónt, amelynek élén egy 45 évesnél öregebb úr van, akinek az a feladata, hogy egy ilyen lovas hadosztállyal mondjuk leszaladjon Erdélybe, vagy valamely szomszédos államba, ott végigszaladjon, megzavarja a felvonulást, egy óra múlva már megint hátbatámadjon egy csapatot. Hogyan képzelhető ez el egy 45 évesnél öregebb embernél — egészen ritka kivételektől eltekintve, (vitéz Kő József: Hindenburg! Mackensen!) Ott van Napóleonnak a példája, aki 14 órát lovagolt, azután négy órát hadparancsokat írt sajátkezűleg és hadparancsokat diktált és akkor a lodi hídon zászlóval a kezében vezette rohamra a csapatait. Minden ütközetét, minden csatáját megnyerte addig, amíg saját maga ment ki megnézni, hogy az előőrsök a helyükön vannak-e és amikor éjjel egy alvó előőrsöt talált, odaállott puskával a kezében és reggelig állott annak a helyén. Negyvenkét éves korában Napoleon im ár azt írta feleségének, hogy fáj a veséje, fáradt és elkezdte zseniális haditerveit a csapatok fölött és a csapatok nélkül kigondolni. A világháborúnak is megvolt clZi 'cl tanulsága, amelyre (mindenki tud hivatkozna, hogy azok a csapaltok, amelyeiknél a legfelsőbb vezetés résztvett a csapatok munkájában, küzdelmében, emberfelettit teljesítettek. Méltóztassék megnézni, 'miért voltak József főherceg seregei mindig a legki valóbbak. Azért, mert a főherceg mindennap ott élt közöttük, megosztotta velük a fáradalmakat, ismerte az ő teherbíróképességüket, vágyaikat, kívánságaikat és hangulatukat. Ezért mindig ki tudta meríteni, ki tudta használni a csapatok erejét. Más példákra is tud hivatkozni mindenki. Áttörés, visszavonulás, sőt pánik esetién is ott, ahol a csapatparancsnokok személyesen, elszántan, bátran, hősiesen beavatkoztak, mindig meg lehetett állítani a pánikot, ahol azonban a esapatparancsnokok éppen talán öregebb koruknál fogva természetszerűleg kényelme-