Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés' képviselőházának izgatás es lázítás, olyan örökös izgatás és lázítás, amilyen, sajnos, más oldalon most is mutatkozik, talán még erőteljesebben, mint akkor, de a hang és a stilus teljesen azonos az 1918-as ' és 1919-es lazítások hangjával. Azután erőre kapott egy olyan szellemiség, amely mindig idegenből várta a megoldást, idegenből, külföldről várta a sült galambot. Erőre kapott egy olyan szellem, amely még a háború folyamán azt hirdette, hogy antantpárti; erőre kapott egy olyan szellem, amely nem akart többé katonát látni, a külföldben bízva. Erőre kapott továbbá egy olyan szellem, amelynek kevés volt a Diaz-féle fegyverszünet, amely Franchet d'Esperay-hez ment el tárgyalni és azt várta, hogy mindent egy külföldi nagyhatalom fog megoldani. Szomorúsággal kell megállapítanom, hogy ma is vannak, akik bár másfelől, de hasonlóan gondolkozva, mindenkor csak külföldről várják a sült galambot. Azután volt egy másik hiba is. Ez az volt, hogy leültünk Breszt-Litovszkban az akkori igazságügyniíniszternek a minisztertanácsi jegyzőkönyvben foglalt tiltakozása ellenére békét kötni a szovjettel, miáltal szabad útja támadt az agitációnak és a destrukciónak Magyarországon. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban néhány sort idézzek az 1918 február 6-iki képviselőházi ülés naplójából, amely néhány sor a mai helyzetre is rávilágít és amely megmagyarázza, hogyan születhetett meg 1918/19. Fényes László interpellációjára válaszolva mondotta az akkori igazságügyminiszter a magyar képviselőházban (olvassa): »Az volt a felfogásom, hogy a bolsevizmusnak minden akár lappangó, akár alattomos, akár nyilt glorifikálását meg nem engedem és elfojtom. Az a felfogásom, t. Ház, hogy mi polgári kormány vagyunk és a polgári társadalmat megvédeni készek és kötelesek vagyunk a végletekig.« Nagyon aktuális szavak azok, amelyek ezután következnek; nagyon aktuálisak minden vonatkozásban; csak méltóztassanak néha egy-egy szót más szóval felcserélni s akkor teljesen .a mai helyzetre alkalmas • beszédet méltóztatnak látni. Ezt mondja ugyanis tovább az akkori igazságügyminiszter (olvassa): »Ok és előzmény nélkül, csupán szellemig ka,cérkodásból, minden cél nélkül, divathajszolásból vagy könnyelműségből ezekkel az eszmékkel flörtölni nem lehet és én, ahol a sajtóban ezt az irányzatot észrevettem yagj észreveszem, igenis teljes tudatában felelősségemnek, ezt az akár kriptogam, akár nyilt bolsevizmust nem engedem meg és eltaposom«. Meg is indokolta, miért, mert a következőket mondotta (tovább olvassa): »Magyarország nyilt határai, ha itt a bolsevizmusnak a példáját követik, ha itt katonáink harci kedve megszűnik és .a bolsevista . tanokat követik, azt jelentik, hogy bejönnek ellenségeink, feldarabolják ezt az, országot és Magyarországnak, a régi Magyarországnak, a nemzeti ala^ pon felépült Magyarországnak még a romjai sem maradnak meg«. Sajnos, igaza lett, t. Ház! (Rupert Rezső: Ha jól tudom, az az igazságügyminiszter zsidó volt!) Amikor ezeket mondta, akkor a képviselőháznak egyik ma is illusztris tagja, Sztranyavszky Sándor közbeszólt és ezt mondta (olvassa): »Az igazságügy miniszter a hazafias nemzeti irányt kívánta, amelyet TiKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXI. 3#5. ütése 1939 január 2U-en

} kedden. 405 ; sza István képviselt, hirdetett és hirdet i ma is ! « T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy még egy részt idézzek ebből a beszédből, idézzek olyan dolgokat, amelyekre vonatkozólag Váry Albert képviselőtársam további részleteket tárhatna a. nagyközönség elé, amelyek igen megszívlelendők és tanulságosak volnának. Azt mondta az igazságügyminiszter (olvassa): »Minthogy a képviselő úr« — Fényes László — »felolvasott mindenféle pikantériát, •amit a cenzúra letiltott, hogy azt most mégis közölni lehessen a Galilei-körről és egyebekről«, — méltóztassanak itt megengedni, hogy megjegyezzem: hogy ki csukatta be a Galileikört, azt is Váry Alberttől méltóztassanak megkérdezni — »ezt nem óhajtom megismételni, méltóztassanak azonban megengedni, hogy én felolvassam a levelét egy főrendnek, aki a harctéren van és aki a főrendiházban az • általános választójog mellett egyikét tartotta a legszebb beszédeknek, akit tehát nem lehet azzal megvádolni, hogy a népnek ellensége, de aki lehet, hogy levele ezen passzusának felolvasása f után ugyancsak áruló lesz«. — Akkor árulónak nevezték azt, aki szembeszállt az áramlattal; ma zsidóbérencnek nevezik. Akiről itt szó van, az nem lehet áruló és zsidóbérenc, mert időközben a forradalmi kormány hadügyminisztere volt, jelenleg pedig a szélsőjobboldali nyilas Párt vezetője, amint az ki fog derülni. — (Tovább olvassa): »Festetics Sándor gróf levelének utolsó passzusát engedelemmel felolvasom azért, hogy a sajtónoz forduljak ós a, sajtó hazafiságára és komoly! ságára appelláljak. A levél leírja a sajtó hatását a harcképességre, azután azt mondja: mi parancsnokok mindent megteszünk, ami csak tőlünk telik a siker érdekében, de az újságoknak fegyelmet bomlasztó hatásával szemben kevés eszköz áll rendelkezésünkre. Ezért fordulok hozzád, — Pallavicini államtitkár úrhoz írja — mint aki a sajtóügyekben talán most a legmérvadóbb vagy, hogy intézkedjetek, imielőtt még késő. Ha egy hazájáért aggódó«, — mondja az igazságügyminiszter — »tetőtől talpig demokratikus érzelmű magyar törvényhozó és katona azt írja a harctérről, hogy intézkedjenek, amíg nem késő, hát akkor én intézkedem és fogok intézkedni.« Akart is intézkedni. Történelmi tény, hogy el akarta fogatni Károlyi Mihály grófot, történelmi tény, hogy el akart járni mindazokkal szemben, akik a felforgatást előkészítették, de elbuktatták négy minisztertársával, Apponyi Albert gróffal, Tóth Jánossal, Földes Bélával és Esterházy Móric gróffal együtt az egykori igazságügyminisztert, aki az én édesapám volt. (Ügy van! balfelöl.) Ugyanakkor hetekig vitatkoztak a választójogi bizottságban arról, hogy négy elemi vagy hat elemi kritériumához kössék-e a választójogot. így érkeztünk el 1918 őszéihez, amikor ösz szeomiott a bolgár front, amikor az izgatás egyre erőteljesebb lett, amikor ezzel egyenes arányban nőtt a Házban a nemzetiségek hangjának ereje, amikor megalakult a nemzeti tanács és a kormány nem tett ellene semmit s amikor azokat, akik tenni akartak valamit, megfosztottak minden hatalomtól és lehetetlenné tették azoknak a működését, akik a lógós és veszélyes ezredek áthelyezését kérték Budapestről. Tisza István és Vázsonyi Vilmos kérték ezt s ez a bürokrácia útján elsikkadt. így következett el 1918 október 23-ának gyászos ülése, amikor körülbelül ugyanerről a (j3