Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

392 Az országgyűlés kepviselöházána érvényesüljön és ne férkőzhessen belé az a szellem, amelyet a második zsidótörvényjavaslat éppen most kénytelen megbélyegezni. T. Ház! A másik szempont, amelyre a honvédelmi miniszter úr figyelmét szeretném felhívni, a karhatalmi szervek egységesítésének a problémája. A javaslatban nem tétetik említés arról, hogy a csendőrség és rendőrség a legfőbb igazgatás szempontjából egységesíttessék, holott ezt nemzeti érdek tenné szükségessé olykép, hogy a csendőrség és rendőrség egyként a honvédelmi miniszter úr hatáskörébe tartoznék, a belügyminiszter úr pedig e szervekkel csupán közbiztonsági szempontból rendelkezhessék. Igen nagy fontosságot kell tulajdonítani a honvédség keretében az altiszti karnak. Először is legyen szabad megjegyeznem azt, hogy már maga az altiszti elnevezés is helytelen. A polgári életben az altiszt a portást, a szolgát, a küldöncöt jelenti, ezzel szemben a honvédségnél az altisztnek igen fontos, igen felelősségteljes, igen nehéz, önálló munkaköre van, ami a polgári életben — mondjuk így — talán az irodatiszt munkakörének felel meg. Ennek a felelősségteljes munkának szerintem már az altiszti kar más elnevezésében is kifejezésre kell jutnia. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a hadsereg, a honvédség az, amelyben a magyar népi egység gondolatának a legtökéletesebben kifejezésre kellene jutnia, és legyen szabad megkérdeznem a honvédelmi miniszter urat: talán megfontolás tárgyává lehetne tenni azt, hogy egyes nyugati hadsereg mintájára a nagyszerű magyar altiszti kar legkitűnőbb egyedei számára nem lehetne-e lehetővé tenni az alsó tiszti karba való bekerülést? Én tudom, t. Ház, hogy ez nem könnyű probléma, tudom, hogy a magyar honvédtisztet nemcsak a tiszti vizsga teszi, a magyar honvédtisztet nemcsak a Ludovika Akadémia elvégzése teszi, hanem képzettségén kívül teszik a szinte szóval ki sem fejezhető tényezők mint amilyen a lelki nemesség, az úri gondolkozás, a gavalléria, a lovagiasság, szóval mindaz, ami a magyar honvédtisztet a világ egyik legtökéletesebb és legnagyszerűbb dzsentlmenjévé teszi. Én tudom, hogy ennek a kérdésnek bizonyos szempontból vannak nehézségei, például a tiszti feleségek szempontjából, de ha kimondhatnák, hogy az altiszti karból azok kerülhetnek he a tisztikarba, akik a katonai képzettségén kívül megfelelnek ezeknek a szóval ki nem fejezhető alkalmassági feltételeknek is és ha a honvédelmi miniszter úr s az illetékes katonai parancsnokságok döntenének a képzettség szempontjából arról, hogy valamely altiszt felemelkedhet-e az alantas tisztikarba, viszont ezen egyéb tényezők, a tiszti állásra való egyéb alkalmasság elbírálása tekintetében például a tiszti gyűlésnek tartanánk fenn a jogot, akkor, azt hiszem, ez a kérdés így megoldható volna és egyrészt igen jelentős mértékben felfokozná nagyszerű altiszti karunk ambícióját, másrészt hozzájárulna ahhoz is, hogy a nagyszerű magyar honvédségben a népi egység gondolata még tökéletesebb mértékben kifejezésre juthasson. És itt meg kell említenem azt, hogy a magyar honvédség altiszti karának régi panasza, hogy ugyanakkor, amikor a tiszti előléptetések idejét megrövidítették, az altiszti előléptetések idejét felemelték. Ezen, éppen az altisztikar érdekében változtatni kell. ; 365. ülése 19È9 január 2&-én, kedden. T. Ház! Szabad legyen még egy kérdésre kitérnem és ez a tisztikar nősülésének az ügye. A kaució rendszerét a tisztikar általában sérelmezi és kell, hogy sérelmezze, mert valahogy úgy érzi és úgy érezzük mindnyájan, hogy a kaució megkövetelése nem egyeztet hetö össze a férfias jellemmel. Nem kauciói kell kikötni, hanem olyan ellátást kell a honvéd-tisztikarnak adni, hogy a tiszt feleségét és családját tiszti állásáiioz mérten eltarthassa, viszont nagyon helyes, hogy a tisztikarnak beleszólása van abba, hogy a honvédtiszt kit vehessen feleségül. EllenDen megítélésem szerint ennek a beleszólásnak nem az anyagiakra, vagy elsősorban nem az anyagiadra, hanem főleg a leendő tiszt feleségének magyarságára, származására, műveltségére, viselkedésére es îeanetetlensegére kellene kiterjed x nie es ebben az esetben teljes mertekoen meg J volna oldva a tisztek családalapításának kérdése. De a kaució nemcsaK a lernas jenemmel, hanem azokkal a családvédelmi szempontokkal sem egyeztetüeto össze, amelyeürói nagyon nelyesen, itt állandóan szo esik. A karpasszomány kérdéséhez is szeretnék pár szót iiozzaszomi. Talán nem egészen helyes az, hogy a karpasszomány viselésére jogosult mindenki, aki a tiszti vizsgára való bocsátását kéri. Vegre-vaiahára van egy testületünk a magyar nonvédségnél, ameiy összetételénél fogva valóban alkalmas arra, hogy a magyar sorsközösség és népi egység gondolatát szolgálja. Méltóztassanak elninni: nem ár! az, ha az intelligens úrigyerek a magyar parasztsággal, az alulról jövő magyar katona

: rétegekkel legalább egy ideig összekevertetik, együtt teljesítenek szolgálatot, semmi különbség nincs közöttük, mert az úrigyerek megismeri a magyar parasztgyermek elgondolásait, bajait, gyönyörű magyar lelkületét, ezzel szemben a magyar parasztgyermek megismeri az értelmiségi osztályból származó sorstársának gondjait, beállítottságát és lelkületét. Ebből — megítélésem szerint — a magyar nemzet egyeteme számára csak jó fakadhat. Ügy képzelem ennek a kérdésnek a megoldását, hogy a karpasszomány viselésére csak az legyen jogosult, aki a tisztivizsgát már sikerrel ki; állotta és ezzel a karpasszománnyal ne a,z ő külön társadalmi állását jelezzék, hanem azt, hogy ez már tisztjelölt, belőle a magyar honvédtisztikar egyik tagja lesz, tehát ezáltal már jogosult arra, hogy a honvédség keretén belül megkülönböztessék. Talán kicsiségnek látszó dolog, de azért legyen szabad megemlítenem: térjünk vissza a jó magyar elnevezésekre és ezeket a karpasszományos, tisztivizsgát letett honvédeket szép magyar szóval nevezzük újból hadapródnak. Még egy szempont, amelyre a miniszter úr figyelmét szeretném felhívni, a következő: Igen kívánatos lenne, ha a javaslatban gondoskodnának arról, hogy a nyugdíjazott tisztek nyugalomba vonulás után aktív szolgálatot újból ne teljesíthessenek, legfeljebb csak háború esetén. Azt hiszem, hogy ennek szociá; lis és egyéb jelentőségét éppen a honvédelmi miniszter úr előtt nem kell bővebben megindokolnom. És most legyen szabad felhívnom a t. Ház figyelmét a legutolsó szempontra. Tudjuk, hogy Magyarországon a tisztképző akadémiákra, a Ludovika Akadémiákra elvileg — hangsúlyozom, elvileg —• mindenki felvehető, aki a feltételeknek megfelel, a gyakorlatban